A hit út­ja

Egy­ál­ta­lán nincs kön­­nyű hely­zet­ben az, aki a mai vi­lág­ban fel­nőtt­ko­ri meg­té­rő­ként Jé­zus kö­ve­té­sé­re vál­lal­ko­zik. Nem­csak azért, mert az ural­ko­dó kul­tú­ra nem eb­be az irány­ba ve­zet. Nagy szám­ban sze­di ál­do­za­ta­it az is, amit a Szent­írás így ne­vez: „meg­té­vesz­tő ta­ní­tás” (Ef 4,14). Any­­nyi­an hi­vat­koz­nak kü­lön­bö­ző spi­ri­tu­á­lis ta­pasz­ta­la­tok­ra, annyi­an ma­gya­ráz­zák fél­re ma­gát a Szent­írást is, hogy meg­fe­le­lő ve­ze­tés nél­kül már az el­ső lé­pé­sek után na­gyon kön­­nyen el­té­ved­nek a hit­ben já­rat­lan test­vé­re­ink. Ezért kü­lö­nö­sen fon­tos, hogy mi, akik a mis­­szi­ót vé­gez­zük, élő kap­cso­lat­ban le­gyünk Is­ten­nel, meg­fe­le­lő hit­be­li ala­pok­kal bír­junk, és egész­sé­ges szem­lé­le­tű kö­zös­ség­be ve­zes­sük el az ér­dek­lő­dő­ket. El­len­ke­ző eset­ben mi ma­gunk ve­zet­jük tév­út­ra azo­kat, akik Is­ten­re vá­gya­koz­nak, de ko­runk szel­le­mi zűr­za­va­rá­val kény­te­le­nek szem­be­sül­ni.

Te­rem­tés­vé­de­lem

So­kan és so­kat ír­tak már az em­be­ri­ség élel­mi­szer-prob­lé­má­i­ról. Kés­hegy­re me­nő vi­ták foly­nak ar­ról, va­jon le­het-e a Föld va­la­men­­nyi la­kó­ja szá­má­ra ele­gen­dő, meg­fe­le­lő mi­nő­sé­gű és men­­nyi­sé­gű en­ni­va­lót ter­mel­ni. Ér­vek és el­len­ér­vek fe­szül­nek egy­más­nak. Ada­tok tö­me­ge, sta­tisz­ti­kák, lo­gi­kus ér­ve­lé­sek so­ka­sá­ga hang­zik el pró és kont­ra, ta­nul­má­nyok, kon­fe­ren­ci­ák, köny­vek je­len­tek meg er­ről a mind­annyi­un­kat érin­tő, na­gyon fon­tos kér­dés­kör­ről.
Az alul­táp­lált, éhe­ző, éhen halt em­be­rek száz­mil­li­ói ke­ser­ve­sen bi­zo­nyít­ják, hogy na­gyon so­kan nem jut­nak hoz­zá a min­den­na­pi be­te­vő fa­lat­hoz. A csontsovány af­ri­kai kis­gye­re­kek­ről, szü­le­ik­ről, csa­lád­ja­ik­ról hoz­zánk el­ju­tó ké­pek­től el­szo­rul a szí­vünk.

Szep­tem­ber­ben ka­to­li­kus tár­sa­dal­mi na­pok lesz­nek Bu­da­pes­ten

Ka­to­li­kus tár­sa­dal­mi na­po­kat szer­vez az egy­ház szep­tem­ber 20. és 22. kö­zött Bu­da­pes­ten, a Mú­ze­um­kert­ben. Az ese­mé­nyen a tár­sa­da­lo­mért, a rá­szo­ru­ló­kért, a be­te­ge­kért, az idő­se­kért, a gyer­me­ke­kért dol­go­zó egy­há­zi és ci­vil­szer­ve­ze­te­ket mu­tat­ják be, de lesz­nek tu­do­má­nyos elő­adá­sok és kon­cer­tek is, fel­lép pél­dá­ul a Ma­gas­he­gyi Underground, a Hold­vi­o­la, a Nem adom fel és az Al­ma együt­tes. S ta­lál­koz­ha­tunk Böjte Csa­bá­val, Beer Mik­lós­sal, Csa­ba Lász­ló­val, Lackfi Já­nos­sal és Gyurta Dá­ni­el­lel is. Ve­res And­rás püs­pö­köt, a „Kattárs” egy­há­zi hát­te­rét biz­to­sí­tó Caritas in Ve­ri­ta­te Bi­zott­ság ve­ze­tő­jét kér­dez­tük.

Au­gusz­tus utol­só he­té­ben zá­rul­nak a Ma­gyar Mál­tai Sze­re­tet­szol­gá­lat nyá­ri prog­ram­jai, ame­lyek száz­nál több hely­szí­nen gye­re­kek ez­re­i­nek aján­dé­koz­tak em­lé­ke­ze­tes él­mé­nye­ket. A ka­ri­ta­tív szer­ve­zet in­téz­mé­nyei és ön­kén­tes­csoportjai a ko­ráb­bi évek­hez ha­son­ló­an az idén is az or­szág egész te­rü­le­té­ről gyűj­töt­ték ös­­sze a rá­szo­ru­ló, nél­kü­lö­ző vagy fo­gya­ték­kal élő gye­re­ke­ket, akik­nek a nyá­ri va­ká­ció más­kü­lön­ben cél­ta­lan, ese­mény­te­len idő­sza­kot je­len­tett vol­na.

Ke­resz­tes Sán­dor ha­lá­lá­ra

Sán­dor bá­tyánk ha­za­tért, an­nak a nap­nak a vi­gí­li­á­ján, ami­kor a vi­lág­egy­ház a Szűz­anya meny­be­vé­tel­ét ün­nep­li.
Vé­let­len? A bi­o­ló­gia tör­vé­nye sze­rint az, de a lé­lek rez­dü­lé­se sze­rint jel; in­gye­nes is­te­ni aján­dék. Oda ment, ahol vár­ja Ura, il­let­ve mind­azok, akik­kel és aki­kért dol­go­zott. Éle­te a nél­kü­lö­zés, a meg­alá­zott­ság és a vis­­sza­vo­nult­ság; az alá­zat meg­nyi­lat­ko­zá­sa. Ah­hoz a nem­ze­dék­hez tar­to­zott, amely tö­ret­le­nül hitt a sze­mé­lyes hit, az egy­ház és a tár­sa­da­lom meg­újí­tá­sá­ban. Nem­ze­dé­ké­nek tag­jai hit­tek ab­ban, hogy igaz­sá­go­sab­ban, szo­li­dá­ri­sab­ban, na­gyobb sze­re­tet­ben kell él­ni, mert csak így le­het ér­tel­me min­den­kép­pen el­mú­ló éle­tünk­nek.

Ol­va­sói le­vél

A Szörényi–Bródy szer­ző­pá­ros da­rab­já­nak leg­újabb ren­de­zé­se in­kább csak egyes né­zők­ből vál­tott ki in­du­la­to­kat, a kri­ti­ka ér­té­ke­lé­se ob­jek­tív és in­du­lat­men­tes. Ta­lán egy kis­sé szo­mo­rú is, hi­szen az ér­té­ke­lé­sek­ből úgy tű­nik, Al­föl­di Ró­bert nagy le­he­tő­sé­get sza­lasz­tott el. A leg­több kri­ti­ka igyek­szik meg­ta­lál­ni azo­kat a pon­to­kat, egyes sze­rep­lők tel­je­sít­mé­nye­it, ahol az elő­adást di­csér­ni le­het, ami azon­ban az egé­szet il­le­ti, egy nem ki­ér­lelt, nem egy­sé­ges kom­po­zí­ció ké­pe raj­zo­ló­dik ki. A ko­ráb­bi mél­tó­ság­tel­jes elő­adás­ból ki­ve­szett a mél­tó­ság, he­lyet­te fut­ko­sás, el­si­e­tett moz­du­la­tok, vá­rat­lan ne­ki­ro­ha­ná­sok tör­tén­nek, me­lyek azon­ban nem tör­té­né­sek, nin­csen sú­lyuk.