Görögkatolikus lelkiség
Ismerjük Szent Pál közismert tanítását: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Tessz 2,17). Már az Úr Jézus is erre buzdított: „Virrasszatok és imádkozzatok” (Mt 26,41). A mérce tehát adott: a lehető legtöbbet kell imádkozni. Vagy legalábbis jó lenne ezt tenni. Mindenesetre mind a Szentírás, mind az atyák tanítása világos eligazítást nyújt ezen a téren.
Történelemórán úgy tanítják, hogy az augsburgi békekötéssel 1555-ben lezárult az európai vallásháború. Ám még emberöltőkön át sok politikai viszály kapott vallási színezetet, és nem hogy nem értették meg, de gyilkolták egymást a keresztények. És a valódi kiengesztelődés mintha még mindig nem született volna meg minden szívben. A Magyar Katolikus Egyház, illetve a jezsuita rendtartomány hitvalló áldozatai a kassai vértanúk: Körösi Márk, Grodziecki Menyhért és Pongrácz István. Sokáig a megtorlás indokául használták őket, pedig a megbocsátás közbenjárói az Istennél, aki a szeretet.
Egy látogatás emléke Bodosi Györgynél
Miért húztam-halasztottam mostanáig ennek a találkozásnak – ha villanásszerűen is – a felidézését? Még az elmúlt esztendőben, a nyári hőség végnapjaiban tértem be a pécselyi ház enyhet adó vastag falai közé. Félig leengedve a redőny, néhol vetődik csak a falra a kinti, földhöz szögező, izzadó fény. Most már túl vagyunk az idei, afrikai eredetű hőhullámon. S mintha az idő nem hamvadna – a nagy francia író, François Mauriac fiának apjáról és az akkori francia szellemi életről szóló napló-könyvének címét véve ide –, a mozdulatlan idő venne körül, úgy ülök ott most is (a naptári idő szerint tavalyi évszámmal mérten), a jelen idő igézetében Bodosi Györgynél. A tárgyak azonnal árulkodnak: szellemi ember otthonába léptem. Feldúsult tér, egy-egy népi bútordarab önmagában hordott kulturális jelentése gazdagabbá válik magánál a tárgynál, a könyvesfal pedig: amilyen a folytonos szellemi izgalomban és készenlétben élő emberé. Már nem is lapok és kötések, hanem kiömlő, Istentől kapott gazdagság; a horizonton hittel és értelemmel, ölelő készséggel széjjeltekintő emberé.
Könyvespolcra
„Hogyan tarthatnak ki a keresztények Isten, vagyis a szeretet hatalma mellett, ha pontosan látják az emberiség mélységes szenvedéstörténetét?” Ezt a kérdést járja körül Johannes B. Brantschen dominikánus szerzetes, teológus Miért van szenvedés? – A nagy kérdés Istenhez című könyvében.
Azt gondolom, hogy nincs keresztény, aki a fenti kérdést fel ne tette volna már. Ha máskor nem, talán akkor, amikor nagy testi-lelki fájdalmat élt át, vagy ha látta valakinek szenvedéstől eltorzult arcát. A kutató elme több válasszal is találkozhatott már, ám ezek egyike sem nyugtat meg bennünket teljesen.
Lapunk ezzel a képpel búcsúzik az idei nyártól. A fotót kedves olvasónk, Gál Péter küldte, aki a Zamárdiban tartott Balatoni Játszadalom rendezvény szervezője volt. Az esemény csúcspontján, augusztus 9-én több mint ezer ember fogta meg egymás kezét, hogy egy nagy szívet alkossanak. Minden évben valakikért dobog a balatoni szív, idén a jegyespárokért lüktetett.
Az esztendő kilencedik hónapja, a harmincnapos szeptember a népi kalendáriumban Szent Mihály hava, az ősz kezdete. Bár az idő még nyáriasan meleg lehet, a természet lassan-lassan a télre készül, ám előbb még megajándékozza a szorgos gazdákat ízletes gyümölcsökkel s a hegy áttetszően fehér vagy éppen mélyvörös levével. Régebben e hónap első napján léptek szolgálatba a juhászok és a kondások, s a szőlőhegyen megkezdődött a szőlőőrzés.
Morandini Tamás neve ismerősen cseng Zalaegerszegen. Az olasz származású építész jelentős mértékben formálta a város arculatát. Leszármazottai most másért is büszkék rá. Az építész hajdan nemcsak tudást hozott magával Itáliából, hanem kicsiny cserépben egy agávét is. A növényt a család tagjai száz éven át öntözték, óvták és dédelgették.
„Felugrik, és rohan a töltéshez. Frissen túrt ürgelyukat fedezett fel, de máris talál másikat is, harmadikat is. Izgatottan magyarázza a kíváncsian mögötte közeledő barátjának: – Az ürge a gát legveszedelmesebb ellensége! Átlyuggatja a földet, fellazítja, aztán ha jön a víz, mehetünk a templomba imádkozni. Szalad is a szerszámosbódéjához, vödörrel, lapáttal tér viszsza. – Segíthetek? – kérdi a miniszter, de már fogja is az egyik vödröt, megmeríti a Dunában, lohol vissza vele az egyik ürgelyukhoz. És együtt öntenek ürgét. Dániel önti a vizet a lyukakba, Pelikán áll őrt lapáttal.”