Asztrik, a Keresztapa, avagy Hol vagy, István király?

Dóm tér, Szeged. 2013 augusztusa. Kultikus rockoperánk keletkezésének harmincadik évfordulóját köszönti a Fogadalmi templom előtt felragyogó Szent Korona, míg Beethoven István király nyitánya szól. Az ember az 1984-es szegedi előadás lelki és rendszerváltó forradalmára gondol. Majd hirtelen fényváltás. És sehol többé ünnep, sehol Szent Korona. Csak egy rozsdás vasketrec, amely először a zenészeket nyeli el, a végére az egész nemzetet.

Az „igazi” István király

Tagadhatatlanul ünnepi este. Díszelőadás augusztus 20-án, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Erkel Ferenc István király című történelmi nagyoperáját az elmúlt húsz évben többször próbálták feléleszteni tetszhalott állapotából: húzva, rövidítve, áthangszerelve, laza dramaturgiáját igazítgatva, újrafűzve… A mostani kísérlet az ősváltozathoz való visszatérésről, a megviselt, alig olvasható kézirat restaurálásáról, rekonstrukciójáról (és digitalizálásáról) szólt. Hosszú és komoly munka, igazi molyolás előzte meg a szigeti színrevitelt. Az eredmény hasonló ahhoz, ahogy a premier közönsége fogadhatta a darabot az 1885. március 14-i ősbemutatón: az agg szerző és a szent király iránti kötelező és kijáró tisztelettel.

Kié a bosszú?

A magyarországi mozinéző két olyan filmmel is találkozhatott mostanában, mely a bosszút állította középpontjába. Bár művészi megformálásukban alaposan különböznek, Nicolas Winding Refn és Niels Arden Oplev egyaránt úgy gondolta, hogy a nagyérdeműnek még nincs elege ebből a témából. A Csak Isten bocsáthat meg című alkotásban Julian (Ryan Gosling) azért kerül bajba, mert nem torolja meg bátyja halálát. A Bosszútól fűtve Magyarországról kivándorolt főhőse, Victor (Colin Farrell) viszont annak rendje és módja szerint mindenkivel végez, aki csak felelős a családtagjai haláláért.

A növekedést Isten adja

Bár az ellenkezője tűnik kézenfekvőnek, kollégáim a megmondhatói: bizony nem mindig könnyű írni szívünknek különösen kedves témákról, főleg ha a szakmabeliség kényelmesen bennfentes pozíciója sem adatik meg. Így van ezzel Jávorszky Béla Szilárd is, aki mindvégig érdeklődő kívülállóként, rajongásból írta meg A magyar folk történetét. S bár első pillantásra szintén nem nyilvánvaló, jól van ez így.

Játék a múzeumban

Ritmus, dallam, szépség, filozofikus mondanivaló és játék. Kétségkívül e szavak jellemzik leginkább Weöres Sándor, a XX. századi magyar irodalom egyik legfontosabb és legkülönlegesebb alakjának költészetét. Számtalan legenda kering bájosan különc természetéről, gyermeki lelkéről és hatalmas tudásáról. Méltó utódja volt az előtte járó alkotói nemzedéknek, amelynek tagjai közül többen a mesterei voltak. Sőt, költészetében a nagy elődök útjai találkoztak is. Babits bölcsessége, Kosztolányi játékossága, Füst Milán érzékenysége mind alakította a fiatal poéta lelkét és pályáját, akárcsak más gondolkodóink, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor vagy épp Kodály Zoltán világlátása.

Vi­dám­ság­ban élik meg a szent­séget

Bú­csú a nyár­tól a Szalézi Part Fesz­ti­vá­lon

Öt au­gusz­tu­si na­pon át vi­tor­lá­zók, für­dő­zők, al­ko­tó gye­re­kek, bu­li­zó fi­a­ta­lok és a Part FM slá­ge­rei fo­gad­ták a Ba­la­ton­ke­ne­sé­re ér­ke­ző­ket. A ke­resz­tény ér­ték­ren­dű if­jú­sá­gi ren­dez­vényt a Ma­gyar­or­szá­gi Szalézi Rend­tar­to­mány tá­mo­gat­ta – ez­zel is ün­ne­pel­ve a rend ma­gyar­or­szá­gi le­te­le­pe­dé­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­ját. A fesz­ti­vál szer­ve­ző­i­nek egyik cél­ja az volt, hogy a szaléziak csa­lád­já­hoz szo­ro­san kö­tő­dők mel­lett má­sok­nak is kul­tu­rált szó­ra­ko­zá­si, ki­kap­cso­ló­dá­si le­he­tő­sé­get nyújt­sa­nak. A kö­zös­sé­gi együtt­lét, a ze­ne, tánc, für­dő­zés, a te­ra­szon ká­vé­zás, pi­he­nés mel­lett lel­ki tar­tal­mú prog­ra­mok – reg­ge­li és es­ti di­csé­ret, szent­mi­se, bűn­bá­na­ti li­tur­gia és elő­adá­sok – se­gí­tet­ték az el­csen­de­se­dést, az élet ki­sebb-na­gyobb kér­dé­se­i­nek vé­gig­gon­do­lá­sát.

Kőtábla a Hősök terén

Em­lékhelyet avat­tak Budapesten II. Já­nos Pál pá­pa tisz­te­le­té­re

II. Já­nos Pál pápa 1991-es ma­gya­r­or­szá­gi lá­to­ga­tá­sa új kor­szak kez­de­tét jel­ké­pez­te – mond­ta Er­dő Pé­ter bí­bo­ros a pá­pa tisz­te­le­té­re el­he­lye­zett em­lék­táb­la meg­ál­dá­sa­kor au­gusz­tus 22-én a bu­da­pes­ti Szép­mű­vé­sze­ti Mú­ze­um előtt.

A ma­gyar és an­gol nyel­vű táb­la II. Já­nos Pál ha­zánk­ban tett lá­to­ga­tá­sá­ról, il­let­ve a Hő­sök te­rén 1991-ben ál­ta­la be­mu­ta­tott szent­mi­sé­ről em­lé­ke­zik meg. A pá­pa cí­me­ré­nek vé­se­tét is tar­tal­ma­zó mész­kő­táb­la a mú­ze­um előt­ti zöld­te­rü­let­re ke­rült. El­he­lye­zé­sé­nek pénz­ügyi fe­de­ze­tét a Fő­vá­ro­si Ön­kor­mány­zat biz­to­sí­tot­ta.