Claver Szent Péter szeptember 9.

Úgy tűnt, hogy az illatos füsttől és a melegtől magukhoz tértek. Szemükben öröm csillant fel, mikor ránk néztek. Ilyen módon szólítottuk meg őket, nem annyira szóval, mint inkább azzal, amit értük tettünk.” Claver Péter harmincnégy évig szolgált a kikötővárosban, segítette a rabként odahurcolt embereket, ápolta a betegeket, ételt és ruhát biztosított a számukra, és nem utolsósorban lelki támaszt nyújtott nekik.


Péter katalán parasztcsaládban született 1580-ban. 1602-ben lépett be Jézus Társaságába. Tanulmányai vége felé, huszonnyolc évesen kérte, hogy Új-Granadába (a mai Kolumbia északi része) mehessen misszióba. 1610. április 15-én indult el Amerikába.

Ott találkozott Alonso de Sandovallal, az első misszionáriusok egyikével, aki ráébredt a feketék rabszolgává tételének igazságtalanságára. Bár neve csaknem ismeretlen maradt, neki köszönhető a Cartagenába hurcolt feketék közti apostolság kezdete. A munkatársat kereső Sandoval rábeszélte Pétert, hogy szenteltesse magát pappá. Ez 1616-ban meg is történt. Péter fenntartás nélkül adta át magát munkájának. Ő és munkatársai voltak az egyetlenek, akik gondoltak a hajókon odavitt emberek nyomorúságára, betegségére, rémes haldoklására és megaláztatására.

Péter egy kis cellában lakott a jezsuita kollégium kapuja mellett, hogy minden érkező feketének segíthessen – megfogadta, hogy a rabszolgák örökös rabszolgája lesz. Körülbelül harmincezer feketét keresztelt meg. Élete vége felé alig aludt, vezeklő gyakorlatokat végzett, vagy szemlélődött. A tevékeny szolgálat nem akadályozta meg misztikus lelkisége kibontakozását. 1651-ben betegeskedni kezdett. Amikor bénultan és fájdalmak között feküdt, szenvedését áldozatul ajánlotta fel fekete testvéreiért. 1654. szeptember 8-án hunyt el.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .