Németh András tudományos kutató a görög kéziratokról

Több mint egy éve egy honfitársunk dolgozik a Vatikáni Apostoli Könyvtárban, ahol nyolcvanezer kéziratot, másfél milliónál is több nyomtatott kötetet és több mint százezer levéltári anyagot őriznek. Németh Andrást, a görög kéziratok egyik kurátorát arról kérdeztem, miként lehet munkatársa ennek a rangos gyűjteménynek.

– Ha valaki a Vatikáni Könyvtár munkatársa lesz, az már kisgyerekként is erről álmodott?

– Zalaegerszegen születtem, 1978-ban. Középiskolai tanulmányaimat is ott végeztem. Tizenhét-tizennyolc éves koromra határoztam el, hogy kéziratokkal szeretnék foglalkozni. Mindez elég korai döntésnek tűnik, de még furcsább, hogy miként jutottam el idáig. Általános iskolás koromban a biológia iránt érdeklődtem, ezért természettudományi osztályba jelentkeztem. Az itt tanuló diákok többsége orvosnak készült, így a latin nyelv kötelező tárgy volt. Tanárom olyan érdekes órákat tartott, hogy megkedveltem a latint, amely így háttérbe szorította a természettudományok iránti érdeklődésemet. Nem volt nehéz a döntés: érettségi után az Eötvös Loránd Tudományegyetem latin–történelem és levéltár szakára jelentkeztem. Mindhárom szakra felvettek, de az akkori szabályok szerint csak kettőt kezdhettem el. Latinból nem is kellett felvételiznem, mert második lettem az országos középiskolai tanulmányi versenyen.

Gabriele Kuby német szociológus a szexualitás és a kultúra összefüggéseiről Gabriele Kuby német szociológus, évek óta figyelmezteti a nyilvánosságot azokra a veszélyekre, melyek a társadalmat és a katolikus hitet fenyegetik. Könyveivel, előadásaival felhívja a figyelmet az 1968-as kulturális forradalom túlzásaira, kritizálja a feminizmus ideológiáját, és óv a szexuális forradalom romboló hatásaitól. Azért tud különösen is hitelesen beszélni mindezekről, mert 1997-es katolizálása előtt maga is a forradalmi hatvannyolcasok közé tartozott. A közelmúltban a Catholic World Reportnak nyilatkozott munkájáról, küldetéséről és arról, hogy milyen veszélyek leselkednek a hitre napjainkban. Ebből az interjúból közlünk részleteket.

– Mi befolyásolta leginkább intellektuális fejlődésében?

– Egész életemben az igazságot kerestem. Apám, Erich Kuby baloldali író és újságíró volt. Ez indított el az 1968-as diáklázadás útján, és vezetett el végül odáig, hogy szociológiát tanuljak Nyugat-Berlinben. Én azonban sem a kommunizmust, sem a feminizmust, sem a szexuális forradalmat nem találtam elég meggyőzőnek – különösen, ami az emberi valóság és az e csoportok hirdette eszmények közt tátongó szakadékot illeti. Így hamarosan odébbálltam.

Miután 1973-ban közvetlenül megtapasztaltam Istent, olyan utakon kezdtem keresni, ahol nem található: az ezotériában és a pszichológiában. Húsz évig ezen a területen dolgoztam fordítóként. Megtapasztaltam korunk ideológiai áramlatait is, ami igencsak megnehezítette, hogy átlépjem a templom küszöbét, és felfedezzem az egyház kincseit. 1997-ben végül mégis ez történt. Azóta könyveket írok lelki és társadalmi-politikai kérdésekről.

Elhunyt kollégánk, Grexa Sándor

Az Új Ember közel hét évtizedes történetében rendkívüli szerepe volt egy olyan védőhálót jelentő, keresztény humanitásnak, amely beosztásra, ismertségre való tekintet nélkül szervesen összeforrasztotta a lap szerkesztőségi és kiadóhivatali munkatársait. Mindez még nagyobb hangsúlyt kapott azáltal, hogy a lap indulásától, 1945-től állandó, nemtelen támadások kereszttüzében élt és működött. Ha nem annyira összetartó és keresztény hevületű az együttes, a hetilap régóta már csak az archívumokban létezne.

Temetők – dél fokán, hol katonatetemek várják a kürtszót és a hajókürtökét is végső számadásra. A tolongásban sokan lesznek, próbálják megmagyarázni dolgaikat, melyeket pecséttel látott el az élet – igaz vagy hamis pecséttel. Akkor már nem lesz külön matróz meg kapitány.

A faluból egy legényt soroztak a tengerre az első háborúban. Igaz, sorozni sem kellett, már a monarchia tengerésze volt néhány év óta. Ahogyan a szavaira emlékszem, ott volt a medunai kikötőnél, az otrantói blokádáttörésnél s az Adriára szorított flotta valamelyik fedélzetén. A Szent István csatahajót sokszor elsiratta. Nyolc esztendeig járta az óceánokat és az Adriát. Erős volt, mint a bükk. A szíve, mint a réti virágé, amely sűrűn nyílik a hegyek alján, ahol született, élt és meghalt.

Beszélgetés Sajgó Szabolcs jezsuitával

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium és a Szent jánosbogár mozgalom alapítója, évekig lelkivezetője volt. Sokan a Manréza Lelkigyakorlatos Házban találkozhattak vele, melyet 1993-tól 2007-ig igazgatott. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének alelnöke. Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes hat év kanadai lelkipásztorkodás után tért haza. Mielőtt nekilátott új feladatának, a Párbeszéd Háza vezetésének, megjárta az El Caminót, és volt a nepáli jezsuita misszióban. Élményeiről, tapasztalatairól kérdeztük.

– Milyen tervekkel indult Kanadába, és mit sikerült megvalósítania ezekből?

– 2008-ban egy „pályát módosított” testvérem helyét kellett sürgősen betöltenem, ugyanis csak két idős jezsuita atya maradt a torontói plébánián. Mivel kanadai állampolgár (is) vagyok (1990-ben tértem vissza Magyarországra az emigrációból, A Szív havilapot telepítettem haza Torontóból annak szerkesztőjeként és kiadójaként), ezért azonnal elkezdhettem a plébánosi munkát. Nem volt ismeretlen előttem az ottani helyzet, hiszen A Szívet öt évig Torontóban szerkesztettem, onnan küldtem Magyarországra. A templom patrónája Árpád-házi Szent Erzsébet, ez pedig programot is jelent. A szociális nyitottság, a rászorulók figyelmes szolgálata fontos az itteniek számára.