Egy életút hegymenetben

 „A Börzsönytől a Himalájáig” – Szendrő Szabolccsal

 

Fél lábbal a csúcson – nem lehetett volna ennél találóbb címet választani az interjúkötethez, amelyet még az 1996-os Himalája-expedíció előtt és után készített Németh Géza Szendrő Szabolcs hegymászóval. A cím szellemes többértelműséggel utal a beszélgetőtárs fiatalkori bal­esetére, szenvedélyes „élethivatására”, ahogy szerénységét és öni­ro­ni­kus humorát is sejteti. Szendrő Szabolcs ezen a téren sem változott azóta… Az eltelt közel két évtizedről kérdeztem, a kezdetek felidézésével.

 

Az öröm napjai

 Egri találkozó az evangelizáció jegyében

 

Lelkipásztori-teológiai napokat rendeztek Egerben január 27-étől 30-áig, idén tizenkilencedszer. Körülbelül kétszázötvenen vettek részt a találkozón, amelynek témája a világot megcélzó evangelizáció volt. A beszédekben újra meg újra szóba került a Ferenc pápa által képviselt új stílus, amely a világra mosolygó, a világgal lépten-nyomon a legtermészetesebben szóba elegyedő egyház eszményét tűzi ki célul. Azét az egyházét, amely semmiképpen sem akar bezárkózni. Nem választja külön magát a világtól, hanem benne él, és készségesen meghallgatja, amit a világ mondani akar neki, ahelyett, hogy „lerohanná”, szóözönnel árasztaná el és ítélkezne fölötte. Az evangélium örömével kellene átjárnunk a világot, ehhez azonban arra van szükség, hogy mi magunk is tele legyünk örömmel. Az egri együttlét imái, beszélgetései, miséi, közös töprengései mind ugyanarról szóltak, ugyanabba az irányba mutattak: befogadó közösséggé kell válnunk, olyan közösségek hálózatává, amelyek minden didergő lélek, kitaszított, nyomorgó, magányos, útját kereső ember számára menedéket és segítséget kínálnak.

 

A tizenkilencedik országos lelkipásztori-teológiai napok témája a világ felé forduló evangelizáció volt. De – mint több előadó is figyelmeztetett – nem abban az értelemben, mintha a keresztény feladata az volna, hogy kioktassa a világot, miután rámutatott a fertelmességére, gonoszságára. A kérdés ugyanis nem az, hogy a világ mennyire rossz, hanem hogy mi mennyire vagyunk jó keresztények. A világot nem elsősorban oktatnunk kell, hanem nyitott szívvel meghallgatnunk, és legfőképpen szeretnünk.

 

Együtt leszünk igazán készek

Beszélgetés a házasság hete idei arcaival – Bálint-nap, a „szerelmesek ünnepe” környékén immár hetedik éve hazánkban is megrendezik a házasság hetét, amely alkalmat ad arra, hogy figyelmünket újra és újra a házaskapcsolatokra irányítsuk. Persze nemcsak ez az év eleji programsorozat, hanem számos más rendezvény, kurzus, közösség segíti napjainkban a házasságban élőket kapcsolatuk tudatos vezetésében, építésében. Úgy tűnik, az elmúlt évtizedekben új dolgokat tanultunk a házasságról, és másként tekintünk rá, mint korábban – többek között erről beszélgettünk Keresztes Ilonával, az MTVA rádiós szerkesztő-műsorvezetőjével és férjével, Mohay Tamás néprajzkutatóval, az ELTE Bölcsészettudományi Kara Néprajzi Intézete vezetőjével, akik idén képviselői, arcai a házasság hetének.

A magunk cseppjét a világóceánból…

Jókai Anna próbatételről, hiányokról, kapaszkodóról és küldetésről

 

Egy szociális munkás humánumával, alázatával, empátiájával s az írói szókimondás felelősségével beszélt nemrég hitről, szeretetről, születés és halál misztériumáról, létünk értelméről, örömeinkről és hiányainkról Jókai Anna. A huszonkét kötetes, „spirituális érintettségben” alkotó, Kossuth-díjas szerző A legkisebb is nagyobb nálunk címmel a kaposvári vármegyeházán rendezett konferencián humort és (ön)iróniát is bevetve nyitotta fel a somogyi szociális, illetve gyermekvédelmi szakellátásban dolgozókból álló hallgatóságának a szemét, s adott lelki megerősítést a mindennapokra.

 

„Amióta az eszemet tudom, mindig azért írtam, hogy ezt a meglehetősen nehéz sorban szenvedő, vergődő világot a magam szerény módján segíteni tudjam – kezdte előadását. – Nekem az irodalom nem öncélú bűvészkedés, szövegek ügyes egymás után rakása, még csak nem is érdekfeszítő történetek idegborzoló felvázolása, hanem motiváció: miként lehetne nagy szavak nélkül bátorítani az embereket? Arra törekedtem, hogy önmagamból kiindulva adjak támpontot; mégpedig úgy, hogy életünk végére megfogalmazhassuk: beléptem a létezés egy bizonyos pontján, és eltávoztam egy olyan ponton, amely talán magasabban volt, mint ahogyan megérkeztem.”

Japánok, keresztények és a beszédes némaság

Endó Súszaku írói világa

Nemrég jelent meg Endó Súszaku (1923–1996) japán katolikus regényíró Némaság című híres regényének második magyar fordítása. Jómagam ugyanabban az évben születtem, mint Endó, és többször volt alkalmam vele találkozni és beszélgetni. Regényei milliós példányszámban keltek el Japánban. A japán olvasóközönség számára azért voltak különösen érdekesek művei, mert azokban keresztény témákat dolgozott fel. Japán lakosságának alig egy százaléka keresztény, és ezért az átlagos japánoknak a kereszténységről való ismeretük nagyon hiányos. Többször megtapasztaltam, hogy amikor japán ismerőseimtől megkérdeztem, tudnak-e valamit a kereszténységről, a legtöbb esetben az volt a válasz: „Igen, olvastam Endó Súszakunak ezt meg ezt a művét, és nagyon megtetszett.”

Valóra válhat Scorsese álma

Csaknem két évtizede dédelgetett álmát váltja valóra az olasz származású amerikai rendező, Martin Scorsese, akinek A Wall Street farkasa című, a mozikban most futó filmjében nem kicsit sikerült túlpörgetnie a rá egyébként is jellemző verbális és tettleges durvaságot, persze-persze a művészi szabadság és hitelesség jegyében ütve nagyokat, de persze még inkább persze a célközönség moziba csábítása céljából randizva a pornográfiával. (Ebbe a pénzeszsákutcába fordult be mostanság Lars von Trier is A nimfomániás című, kétrészesre ügyeskedett munkájával.)

A halottnak hitt testőrtiszt

Szent Sebestyén-ábrázolások a Szépművészetiben

 

Iréne szinte egy sebész hozzáértésével kezeli Szent Sebestyént, amint a férfi bal combjából próbálja kiszedni a belefúródott nyílvesszőt. Nyugodt, kimért mozdulatokkal. Az embernek az jut eszébe, ha netán egyszer segítségre szorulna, vele is ilyen odaadóan bánjanak majd az SZTK-ban. Nicolas Regnier Iréne és szolgálója Szent Sebestyént ápolja című festménye a Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig című kiállításán látható. Az 1630 és 1640 között készült kép monumentális mű, nemcsak méretével, hanem nagyszerűen kidolgozott realizmusával is hat ránk, anélkül, hogy elveszne a részletekben. A fiatal emberi testek – az érzékiséget sem nélkülözve – szívdobogtató látványt nyújtanak. A kései reneszánsz és barokk képekre jellemző finom anyagszerűséggel megfestett textíliákban, elomló drapériákban és egyéb bársonyos ruhaanyagokban gyönyörködhetünk Regnier alkotásán. A vészjóslóan sötét háttérből világítóan emelkednek ki a szereplők – a fehér az ártatlanságot, a piros a vértanúságot jelképezi. Sebestyén egy bíborvörös drapérián nyúlik el megadóan, miközben jótevője a nyílvesszőket operálja ki belőle, amelyek a kép jobb sarkában sorakoznak. A színek erős kontrasztja a vérpiros, a gyöngyház, a mályva és a zöldesbarna tónusok között a velencei festészet hatását mutatja.

Északi harmóniák

Edvard Grieg kézírása Rómában

 

„Feljött már az esthajnali csillag”, nemcsak a népdalban, hanem itt, a hegy fölött is. Együtt áll a teliholddal. Fényötvözetek az égen. A nép ajkán Esthajnalcsillag a Vénusz, amely mindig közel áll a Naphoz, hol a nyugati, hol a keleti égbolton.

 

Ezt az állást látta tán bergeni háza ablakából, a zongorája mellől Edvard Grieg, amikor Lírikus darabjainak gyöngéd remekét, az Erdei csöndet komponálta – a tenger fölött.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.