A Budapesti Közlekedési Vállalat, vagyis a BKV háza táján néha jó dolgok is történnek. Az elmúlt napokban nosztalgiaplakátok jelentek meg a villamosokon: évtizedekkel ezelőtti hirdetmények újranyomtatva. 1942-ből az egyik arra szólít fel, hogy ne szemeteljünk, használt villamosjegyünket dobjuk a szemétgyűjtő kosárba. A képünkön látható plakát, amely a kötőtűk használatának veszélyeitől óv, 1953-ból való. Tanulságait hirtelenjében három pontban foglalhatom össze:
Nagyanyám portáján állt egy karcsú almafa. Könnyen fel tudtam mászni rá, s kényelmesen üldögélhettem az ágak között, amikor épp magányra vágytam. Szentiváni (vagy ahogy mi mondtuk: szentiványi) alma termett ezen a fán – apró, zöldessárga, nagyon finom gyümölcs. Valahányszor a nyári napforduló közeleg, eszembe jut mama almafája, s a régi nyarak, amikor mi, gyerekek néha a pajtában alhattunk. Sokáig világos volt. Az éjszaka langyos és simogató. Köröttünk tücskök ciripeltek. A világ zaja és a felelősséggel, kötelességekkel teli felnőttkor oly messze még…
A májusi hideg esték és reggelek szenvedő alanyai voltunk. Ötéves kisunokám egyik este kiment az erkélyre, és gyorsan vissza is szaladt, majd ezt mondta: Juj, de hideg van, majd megfázom és beteg leszek, és nem kell mennem az óvodába.
Fekti Lajosné,
Alap
Évente többször is ellátogatok a Budakeszi határában húzódó Bodzás-árokhoz: tavasszal, majd később a nyár vége felé, amikor érik a bodza, és a fekete bogyók sok madarat csalogatnak az árokhoz. Most még virágoznak a bokrok, fehér szirmaik között rovarok mászkálnak. Az egyik tányér közepén rózsabogár rágcsált. Csodálatosan szép volt, amikor a napsugarak megcsillantak ragyogó zöld szárnyfedőin. Végigsimítottam az ujjammal, de talán észre sem vette, olyan elmélyülten táplálkozott. Az ösvény később egy darabon fák alatt folytatódik, és az éjszakai esőtől nedves talajon jókora éticsigák és két szépen tarkálló ligeti csiga mászkált. Kevesen járnak erre, de azért mindegyiket átsegítettem arra az oldalra, ahová igyekeztek. Amikor felemeltem őket, rémülten húzták be tapogatóikat, de gyorsan megnyugodtak, és boldogan másztak tovább a nedves avaron.
A kajak-kenu az a sportág, amelyben – az elmúlt olimpiák fényében – mindenki egyértelműen érmeket, sőt aranyakat vár. Legnagyobb reménységünk a friss anyuka: Douchev-Janics Natasa.
Első sikerét még a 2000-ben, Sydney-ben rendezett olimpián érte el, ahol alig tizennyolc esztendősként, negyedikként végzett K-1 500 méteren. Ekkor még jugoszláv színekben indult a bácskapalánkai születésű lány, akit édesapja, Milan Janic ezt követően Fábiánné Rozsnyói Katalin edzőnő gondos kezei alá helyezett. Így a 2002-es szegedi Eb-n már magyarként szerzett ezüstöt a 200 méteres kvartettel. 2004-ben letette állampolgársági esküjét, majd Athénban először egyedül, aztán rá negyedórával Kovács Katival győzték le ellenfeleiket.
A magyar költészet számos gyönyörű verse szól az édesanyákról vagy az édesanyáknak. Petőfitől József Attilán át Ágh Istvánig szebbnél szebb költemények születtek. Az apákhoz kevesebb verset írtak a poéták. Hajdan talán nem volt szokás, talán nem is illett, vagy egyszerűen nem volt „férfias” az apa-fiú kapcsolatot versbe szedni. Ezért is ritka és szép kincsünk Kosztolányi Dezső Apám című verse. A beatnemzedék már nem volt szégyenlős, egy korosztály vallomása lett Zorán Apám hitte vagy Cseh Tamás Apa kalapja című dala.
Az apák, akár születtek ódák róluk hajdan, akár nem: fontosak. S hogy mennyire, arra hívja fel a figyelmet a mai nap is, amely hazánkban is az Apák Napja. Igaz, a katolikus egyház „hivatalosan” Szent József ünnepén, március 19-én tartja, de talán senki nem veszi zokon, ha ma is megemlékezünk róluk, akikre nagy szükségünk van.
Bár jó lenne romantikus, több száz éves históriáról mesélni, a tihanyi levendula története csak az 1920-as évekig nyúlik vissza. Bittera Gyula gyógynövénykutató – felismerve az illóolaj-tartalmú növények hazai termesztésének és feldolgozásának jelentőségét – Franciaországból hozatott levendulatöveket telepített a tihanyi bencésektől bérelt területre. Hamar kiderült: a félsziget különleges időjárási körülményeinek és talajának köszönhetően az itteni növények illóolaj-tartalma magasabb, mint a világhírű provence-i levenduláé.
A második világháború után igencsak elhanyagolt, többségében elpusztult ültetvényt az 1990-es években kezdték újra gondozni, illetve újabb telepítések is történtek. Így ma három területen, az öreg, az új és a kislevendulásban folyik a termesztés.
Andris négyéves volt. Idősebb testvérei egyszer őt is elvitték ministrálni. Hazaérve anyukája megkérdezte tőle, hogy mit kellett csinálnia. Mire ő: „A kezembe adták a vizet meg a tálcát, aztán odajött hozzám az atya, és azt mondta nekem, hogy mosd le, Uram, bűneimet. Én meg lemostam neki.”