Van még jó hírünk
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. Acél, hogy személyes példákon keresztül bemutassák a mezőgazdaságot, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjanak az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, valamint betekintést nyújtsanak a családi gazdaságok mindennapi életébe, a gazdálkodói életformába.
Végre itt a jó idő, amely nemcsak a természetbe csalogatja az embereket, de az úgynevezett kiülős helyekre is. Válogathatunk a sörözők, éttermek, cukrászdák, illetve fagylaltozók között. Ez utóbbiak azok, ahonnan egy család összes tagja biztosan megelégedéssel távozik.
Az édesség szeretete egyidős az emberiséggel. Már az ősemberek is fogyasztottak vadon termő gyümölcsöket. Az ókori kultúrákban már ismerték a mézet is. Rómában az édességkészítő rabszolgákat igencsak megbecsülték, sokszor elismerésként fel is szabadították őket. A nép között értékesíthették édességeiket, így ők voltak az első „árutermelő cukrászok”.
Nagyanyám hajdan mindig tartott a ruhásszekrényben szárított levendulát a garázda molyok ellen. A fehér liliom virágát pálinkába áztatva üvegcsébe zárta, s alkalomadtán a vágott sebeket gyógyította vele. A házipatikából nem maradhatott ki a csipkebogyó és kamilla sem, sőt kenőcsöt is készített. Régen a falusi emberek jól tudták, hogy a természet Isten patikája, ott jobb és olcsóbb orvosság „kapható”, mint a gyógyszertárakban.
A Budaörs felett húzódó, galagonyával és vadrózsával tarkállt, sziklakibúvásoktól fehérlő, kopár füvű dombokon járva évtizedekkel korábbi emlékeimet idézgettem. Akkoriban, az ötvenes és hatvanas években, sokat jártam ezeken a dombokon, de elég egy már fakuló fényképre pillantanom, hogy lássam, mennyire megváltozott minden. A legmagasabb sziklacsúcson áprilistól flótázott a hamvaskék fejű kövirigó, a magasban éneklő erdei pacsirták keringtek, fekete kökörcsinben és még sok más szép növényben gyönyörködhettem.
Van még jó hírünk
Pünkösd utáni hétfőn, május 20-án nyílt meg a nagyközönség számára Gemenc legújabb tanösvénye. Az útvonal a gemenci kisvasút Duna- part megállójától indul, és a Forgó-tóhoz vezet. Az 1,2 kilométer hosszú tanösvény az erdőnek a látogatók előtt eddig kevéssé ismert részét mutatja be öt állomással: elsősorban az ártér különleges állat- és növényvilágát ismerhetik meg a kirándulók.
A magyarországi népi építészet kincsei között mindig találhatunk valami különlegesen érdekeset. Kicsipünkösdön, azaz a pünkösd utáni első vasárnapon, a Szentháromság vasárnapján érdemes sétát tenni Szegeden, az Alsóvárosban. Hogy miért? Mert itt találkozhatunk a Szentháromságot jelképező napsugaras házdíszítés legszebb hazai példáival, amelyek egyértelműen jelzik a ház lakóinak abba vetett hitét, hogy Isten mindent, mindenkit lát és védelmez.
A nemzetközi gyermeknap a legtöbb országban június 1-jén van. Hazánkban május utolsó vasárnapján ünnepeljük. Célja, hogy felhívja a figyelmet a világ gyermekeinek testvériségére és arra a küzdelemre, amelyet az ENSZ folytat a gyermekek jólétéért.
Pünkösd a Szentlélek eljövetele, a természet megújulása – az öröm és az élet ünnepe. A régiek tudták, hogy mindennek megvan a maga ideje, így az örömnek is. Mielőtt a nehéz nyári munkák elkezdődnek, egy pillanatra meg kell állni, s ünnepelni – hálát adni Istennek a létezésért, és imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért; mindazért, ami igazán fontos számunkra. A pünkösdi rózsa szirmai a lángnyelvek, a szabadon bocsátott, szálló fehér galamb a Szentlélek jelképe. A hagyomány szerint piros pünkösd napját virággal illik köszönteni, s ilyenkor sok helyütt pünkösdi királyt és királynét választanak.