Közös gyerekkor, kalandok és bajba kerülések, nevetés és sírás – a testvéreket ezer szál fűzi össze, és többé-kevésbé egész életen át elkísérik egymást. Ezt az egyedülálló köteléket ünnepelték május 31-én, a testvérek napján, amelyet idén először rendeztek meg. A Portugál Nagycsaládos Egyesület kezdeményezte, hogy Európában is legyen egy, az anyák, illetve az apák napjához hasonló kiemelt ünnepük a testvéreknek is. Amerika számos államában már tizenöt éve létezik ilyen.
Medárd nevét hallva sokunknak az ismert népi megfigyelés jut eszébe, amely szerint: ha ezen a napon esik, akkor negyven napig esni fog, ám ha süt a nap, akkor negyven napig száraz marad az idő.
Medárd a pikárdiai Salencyben született 456 körül. Apja frank, anyja gall-római volt. Már gyermekkorában kitűnt értelmével és a vallás iránti fogékonyságával. Harminchárom éves volt, amikor püspökké szentelték. Élete során nagy köztiszteletnek örvendett. Észak-Franciaországban ma is „közkedvelt” szent. A nevét viselő települések képviselői 1995 óta minden évben találkozót is tartanak.
Alsós tanító nénim, Ilonka néni a legtöbb népszokásról részletesen beszélt, hogy megismerjük a magyar népköltészet és néphagyomány kincseit, s volt, amit meg is tanultunk, és elő is adtunk. Télen a fiúk betlehemezni jártak, tavasszal pünkösdölőt mutattunk be az iskolai Ki mit tud?-on. A pünkösdölés során népdalok, gyermekjátékszövegek és -dallamok kapcsolódnak változatosan egymáshoz, némelyikre még ma is emlékszem: „Elhozta az Isten, piros pünkösd napját, / Mi is meghordozzuk, királynéasszonykát. / Piros pünkösd napján mindenek újulnak, / a kertek, a mezők virágba borulnak. / A szép leányoknak rózsa koszorúját, / a szép legényeknek szegfű bokrétáját. / Öreg asszonyoknak porhanyós pogácsát, / Öreg embereknek csutora borocskát.”
Világrekord született Budapesten: május 21. és 25. között minden eddiginél nagyobb legótorony épült a Szent István-bazilika előtt. A korábbi rekordot tavaly egy amerikai középiskola diákjai állították fel, ők 34,43 méter magas építményt készítettek a híres dán játék kockáiból.
A budapesti rendezvény nem egyszerűen egy Guinness-rekordállítási kísérlet volt, de egyszersmind kiemelt gyereknapi program is, hiszen a toronyépítéshez bárki csatlakozhatott.
Ünnepélyesen felavatták a hetedik csíksomlyói zarándokvonatot, egyben a MÁV ötödik matricás mozdonyát. Tüzérruhás hagyományőrzők, kiállított régi ágyú, Sebő Ferenc muzsikája és szavalatok köszöntötték a székely ágyúöntő mester és honvédtiszt születésének kétszázadik évfordulójára feldíszített Traxx mozdonyt.
Április elején sok év óta mindig a fülemüléket várom. Az utóbbi ötven év naplóiból vett adatok alapján az első éneklő hímeket árpilis 4. és 13. között hallottam. Az Afrika Egyenlítőtől délre eső szavannáiról hazatért madarak a gyakran még ugyancsak hűvös reggeleken eleinte többnyire hallgatnak, de ha megfújom a hívogatójukat utánzó sípot, bármilyen éhesek és fáradtak is a hosszú, több ezer kilométeres út után, legalább néhány strófa erejéig mindig megszólalnak. A fülemülesíp áprilisban minden kiránduláson a zsebemben van. Öreg madarász barátom, Dandl József készítette pulykacsontból, és amikor fülemülére „hangolta”, nekem ajándékozta. Ő sajnos már nincs közöttünk, de ha számba veszem és megfújom a sípot, mindig úgy érzem, néz valahonnan a felhők fölül, és mosolyog.
Lydie és Christophe Germain öt éve elveszítették kisfiukat, Mathyst. A fájdalom közepette azonban olyan szeretetteljes segítséget kaptak, hogy úgy döntöttek, megpróbálnak ebből más, hasonló sorsú szülőknek is adni.
A fénykép a jelen egyetlen pillanatát rögzíti, amely azonnal múlttá válik. Ha egy család régi dokumentumait nézzük, a fényképek kihagyhatatlanok a sorból, mert segítenek az emlékek felidézésében. Napjainkban a digitális fényképezés révén korlátlan mennyiségű fotó készül, és kerül fel az internetre. Sok család csak CD-n vagy számítógépen őrzi a kirándulásokon, családi eseményeken készült felvételeket, pedig a fényképeket rejtő „kincsesládának” is megvan a varázsa. Nagyanyám egy piros fedelű dobozban őrizte a fotókat, amelyek között volt néhány egészen régi fotográfia is. A dédnagyanyámat ábrázoló kép már százéves is elmúlt, Gárdonyi fényképészeti és festészeti műtermében készült Budapesten. Vajon a fotópapírra nyomtatott képek is ennyire időtállók lesznek? Vajon nem halványul, majd tűnik el véglegesen az, ami oly kedves a szívünknek?
