Sok ezer budapestivel együtt én is mindennap áthaladok a téren. Ha nem is tartozik a kedvenc budai helyeim közé, de ismerem minden szegletét. Ismerem az újságárust, a bérletpénztárost, a fornettist. Tudom, mely részéből hányas busz indul és hova. Ismerem az órát, régi találkák helyét és a furcsa szökőkutat, amelyhez a világ legérdekesebb sellője tartozik. Számtalanszor indultam innen a Várba, a Budai-hegyekbe.
Fábián Bogi Bécsben él, és faldekorációkat készít. Nem is akármilyeneket. Tehetséges magyar művész robbant be a köztudatba. Alkotásai nagy részét úgy készíti, hogy azok nappali fényben és esti sötétségben is láthatók. Sőt, a festmények némelyike kizárólag lámpaoltás után látszik a falon. A művek gyakran „átfolynak” a padlóra, és ott folytatódnak. Varázslatos hangulatú kompozícióiról egyre több külföldi oldal számol be. Az 1984-ben Budapesten született művészt hitvallása szerint a természeti jelenségek és a társas kapcsolatok is inspirálják. A művész internetes oldalán úgy fogalmaz, hogy egyfajta álomvilágot kíván teremteni.
Fotó: www.fabianbogi.com
Sok család őriz első világháborús emlékeket. Akár egy-egy történetet a dédapa vagy a nagyapa hőstettéről, akár egy régi fotót vagy kézzel faragott tárgyat, amit a fronton készített szabadidejében az éppen akkor nem harcoló katona. A rokonok kegyelettel őrzik felmenőik emlékét, akik odavesztek a doberdói harcmezőn, az osztrák tengermelléken vagy az oroszok elleni hősies harcban. Apai nagyapám testvére sem tért haza családjához, pedig csak tizenkilenc éves volt. A 69-es gyalogezredben harcolt, valahol Plzeň mellett, cseh területen esett el; ráadásul nevét is elírták, Péter helyett Béla szerepel a halotti anyakönyvben.
Kék volt az ég, ragyogva sütött a nap, ám az autó hőmérője december 27-én reggel mínusz hét fokot mutatott, a fekete rigók fuvolájával édesített csalóka decemberi tavasz véget ért. Andris fiammal egész napos kirándulást terveztünk. Szerettük volna bejárni a nagy apaji legelőket, és felkerestük volna a halastavakat is. Mindez azonban csak terv maradt. Az egyik bányató sarkánál álltunk meg először.
A kínai Harbin minden év januárjában egy teljes hónapra a hó és a jég városává változik. A februárig tartó jégfesztiválon jégből és hóból „készült” szobrokat és épületeket csodálhatnak meg az itt lakók és a turisták. Harbin Kína tizedik legnagyobb városa, és a hatalmas országban itt a leghidegebb és a leghosszabb a tél.
A város, amely az észak-kínai Hejlungcsiang tartomány székhelye, nemcsak e téli nevezetesség miatt érdekes, hanem története és sokszínűsége miatt is. Kína egyik legkülönlegesebb helyéről van szó.
A National Geographic magazin angol nyelvű honlapja január elején Dvornik Gábor Sződligeten készült fotóját választotta a nap képének. A honlapon The Village címen tekinthető meg. A gyönyörű, szinte álomszerű táj végtelen nyugalmat és békességet áraszt. Gratulálunk a fotósnak
Még középiskolás voltam, amikor elolvastam A Gyűrűk Ura három kötetét. Megvallom, szerzőjéről semmit sem tudtam, bár az is igaz, hogy ezzel nem voltam egyedül. A regényt ugyanis magyarul először csak 1981-ben adták ki – annak ellenére, hogy Angliában 1954-ben jelent meg először –, nem csoda hát, hogy írójáról sem hallhattunk. Ahogyan a világ más tájain, úgy nálunk is sok olvasót lenyűgözött a jó és a rossz monumentális küzdelme.
Egy amerikai művész, Gregory Kloehn különleges misszióba kezdett. Utcára került embereken segít, mégpedig úgy, hogy közben a tehetségét és a tudását is kamatoztatja. Az oaklandi férfi a Kaliforniában élő hajléktalanoknak biztosít lakhatást, de mivel nem tudja lakással vagy házzal támogatni őket, így külön bejáratú, szekrénnyi kis házikókat készít nekik.
