Középfölde az Urániában

Amikor a rendszerváltás végre lehetővé tette, hogy Középfölde más történetei is napvilágot lássanak magyarul, az alkotónak is egyre több rajongója lett. Az igazi áttörést természetesen korunk legnagyobb médiája, a film jelentette. Talán ez magyarázza, hogy a Magyar Tolkien Társaságot is A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége 2001-es bemutatóját követően, 2002. június 16-án hozták létre Szegeden.

E kulturális egyesület „John Ronald Reuel Tolkient (1892–1973), a páratlan mítoszteremtő írót és kiemelkedő filológust tisztelő, műveit és az általa teremtett mitológiát szerető, az azokban megnyilvánuló örök emberi értékeket – barátságot, szolidaritást, önzetlenséget, közösségért érzett felelősséget, az alkotó munka örömét és az érintetlen természet szépségének tiszteletét – magukénak vallók közössége”. Sok éve már, hogy az író születésnapján, január 3-án megrendezik a Tolkien-napot. Idén az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont a találkozónak. Az igazi rajongók magukra ölthették kedvenc figurájuk jelmezét.


Volt itt Gandalf, Szarumán, Tölgypajzsos Thorin éppúgy, mint ork harcos vagy balrog. Utóbbi szerencsére nem lángolt úgy, mint a filmben. Éowynből három is akadt, míg Szauron megszemélyesítésére persze senki sem vállalkozott, érthető okokból. A lányok tündehajat fonathattak maguknak, míg a társasjátékot kedvelők választhattak a megannyi hobbitos táblás vagy kártyajáték közül. A gyerekeket több akadályból álló feladatsorozat várta. Aki pedig a regények hátterével szeretett volna alaposabban megismerkedni, az beülhetett a számtalan előadás egyikére. Szó volt itt Középfölde nyelveiről és a sárkányok szerepéről is. Mivel a Tolkien által kitalált világ igencsak kapcsolódik a kereszténységhez, nem véletlen, hogy a mitológiai-teológiai tudnivalók is előkerültek.

Mindenki maga döntheti el, vajon milyen mélységig érdemes belemerülni egy kitalált világba, az viszont vitathatatlan, hogy akik eljöttek erre a napra az Urániába, azok nem pusztán élményekkel gazdagabban térhettek haza. Magukkal vihettek egy kis darabot azokból az értékekből, melyeket John Ronald Reuel Tolkien is magáénak vallott.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .