„Vedd és olvasd…”
Az Új Ember a 81. Ünnepi Könyvhéten – Évről évre az Új Ember is részt vesz a hazai legnagyobb könyves rendezvényen.
Az Új Ember a 81. Ünnepi Könyvhéten – Évről évre az Új Ember is részt vesz a hazai legnagyobb könyves rendezvényen.
Kevés az olyan cserepes növényünk, amely januártól decemberig folyamatosan virágzik. Ezek közé tartoznak a korallvirágok. Nem kevesebb, mint kétszáz fajjal gazdagítják a pozsgás varjúhájféléket a sarjikák, amelyeket korallvirág néven is említenek. Akadnak közöttük elevenszülők, és ez izgalmassá teszi a velük való foglalatosságot.
Kétszázhetven éves a Nepomuki Szent János-templom – Mária és a pünkösd hónapjában hosszan ünnepelt a rákoscsabai Nepomuki Szent János-templom közössége. A terület egykori kegyura, báró Laffert Ferdinánd Antal kezdeményezésére és támogatásával, kétszázhetven évvel ezelőtt kezdték el építeni az ótelepi templomot, amelyet Althann Mihály váci püspök szentelt fel 1741-ben. Az 1762-ben kibővített épületet Esterházy Károly áldotta meg és emelte plébániává, filiájává téve Rákosmente településeit és Pécelt is.
Restaurálják a Krucsay-oltárt – A Nyírbátorban található kálvária-oltárt 1731-ben Krucsay János táblabíró és földesúr s felesége, Pogány Borbála építtette. Készítésének nem mindennapi története szerint Krucsay János hűtlenséggel vádolta első feleségét, Tolvay Borbálát, ezért kivégeztette.
A Tömörkény és Csanytelek határában, a Tisza jobb partjától nem messze elterülő, korábban természetes szikes tó helyén ma nagy tógazdaság üzemel. Napsütötte április eleji reggelen érkeztünk a tavakhoz, ezúttal legkisebb unokám, Ricsi és Bence barátja is velünk voltak.
Ünnepségsorozattal emlékeznek Boldog Gizella bajor hercegnőre, Szent István királyunk hitvesére halálának 950. évfordulója alkalmából. A jubileumi ünnepségek nyitányaként május 7-én bajor-magyar találkozóra került sor, és megnyitottak egy Gizella királyné életét bemutató kiállítást abban a niederburgi kolostorban, ahol élete utolsó szakaszában élt, s ahol eltemették.
Több mint háromezren gyűltek össze Máriapócson május elején az idei gyermekbúcsún, hogy ismét együtt köszönthessék a pócsi Istenszülőt.
Mucha-kiállítás Pécsett – Virágok, indák, buja vonalvezetés, titokzatos és gyönyörű nőalakok. Leomló, dús fürtök. Szépség és báj, törékenység és finom erotika. Nem titkos édenkertbe, csak egy varázslatos kiállításra invitálom a kedves olvasókat. Bár a szecesszió rajongói minden bizonnyal nem tiltakoznak az ellen, ha Alfons Mucha világát édenkerthez hasonlítom.