A Csaj-tónál

A bejáratnál nyárliget áll, az egyik törzsön nagy fakopáncs feszegette a kérget, hangosan csattogott az erdei pinty, a koronák magas ágai között tengelicek és zöldikék ültek. A tavak egyike le volt eresztve, a sekély vízben kis csapatban kócsagok és kanalas gémek álltak, az iszappadokon füstös és pajzsoscankók keresgéltek. A túloldali gát közelében száznál több, messziről fehérlő gulipánt számoltunk, amint a sekély vízben járva felfelé hajló vékony csőrükkel kaszáló mozdulatokat végezve kutattak kandicsrákok és más apró gerinctelenek után. A szomszédos tóban magasan hullámzott a víz, rajta szárcsák és récék úsztak. Sok volt a barátréce, de láttunk böjti, csörgő és tőkés récéket, fehéren világított a kanalasok begye, és később felbukkant négy üstökösréce-pár is. A piros csőrű és rókavörös fejű gácsérok pazar látványt nyújtottak. Az üstökös réce nyugat felől terjeszkedik, a Fertőn, a Kis-Balatonon és a Velencei-tavon már gyakorinak számít, de úgy tűnik, lassanként meghódítja az Alföldet is. A kacsák nyugodtan úszkáltak, néhányan csapkodva fürödtek, de amikor rétisas bukkant fel a magasban, nyomban a levegőbe emelkedtek. A hatalmas ragadozó azonban egy pillantásra sem méltatta őket, széles szárnyaival evezve lassan távolodott, majd eltűnt a messziségben. A reggel még hűvös volt, hallgattak a békák, de ahogy a nap egyre magasabbra emelkedett, a gyorsan melegedő levegőben sorra megszólaltak. Az unkák kezdték. Először csak néhányan, halkan, bátortalanul, de dél felé már ezerhangú koncertjükben gyönyörködhettünk. Ekkor már brekegtek a levelibékák, többfelől hallottuk a párzó barna varangyok unkogó hangjait, és vartyogni kezdtek a kecskebékák is. A hüllőket a mocsári teknősök képviselték. A parton sütkéreztek, de közeledtünkre egy kivételével nyomban a vízbe csusszantak. Ez az egy talán csak nemrég ébredhetett téli pihenője után, és még álmos volt kicsit, mert nem mozdult, maradt, sőt fényképezni is hagyta magát. Az egyik tó a nemzeti park tulajdona, a közepén húzódó mesterséges sziget felett félezernyi sirály repdesett hangosan rikácsolva. a csokoládébarna fejű dankasirályok mellett több tucat szerecsensirályt is láttunk. Ezek feje egészen a nyak felső részéig fekete, de sűrűn hallatott rekedtes kiáltásuk is elárulja őket. A sziget körül felborzolt tollakkal hófehér bütykös hattyúk úsztak, búbos vöcskök buktak a víz alá, hogy csak jóval távolabb merüljenek fel újra. A nádszegélyben cserregő nádiposzáták karicsoltak, folyamatosan pirregtek a nádi tücsökmadarak, nádirigót viszont még nem hallottunk. Egy elhúzódó nádfoltban kékbegy énekelt, rövid időre névadó égszínkék begyét és benne a fehér „csillagot” is megcsodálhattuk. Talán csak előző nap érkezett Afrikából az a négy füsti fecske, amelyek a víz felett kergették a szúnyogokat. Előőrsök lehettek, mert az ezután lévő délutánig már egyetlen fecskét sem láttunk. Számuk különböző okok miatt sajnos egyébként is évről évre csökken, és ezzel nincsenek egyedül. A nap folyamán alig hallottunk mezei pacsirtákat, holott a korábbi években, így április elején már trilláiktól voltak hangosak a környező legelők. Késő délután újra feltűnt egy rétisas, és amikor Andris ráirányította a teleszkópot, a látómezőben megjelent egy fekete gólya is. Búcsúzóul bölömbika bummogott, a bokrok között barátka énekelt, kócsagok és kárókatonák repültek a tavak felett, a távolból nyári ludak gágogását hozta a szél.