Lelkiség

Lk 2,22–40

Lukács szelíd lelke a harmóniát kedveli. Míg a többi evangélista azt mondja el, hogy az ószövetségi választott nép, a zsidók nagy része elutasította Jézust, Lukács inkább azt emeli ki, hogy voltak az ószövetség korában nevelkedett jámbor, hívő zsidók is, akikben már működött a Szentlélek, hittel felismerték Jézust, az Üdvözítőt, és nagy szeretettel befogadták őt. Ilyen volt az a két öreg, akik a mai evangéliumban szerepelnek: Simeon „az igaz és istenfélő férfi”, akit a Szentlélek vezetett és ösztönzött, és Anna, az özvegy prófétaasszony, aki szinte állandóan a jeruzsálemi templomban tartózkodott, imádkozott és böjtölt. Mária és József szintén teljesítik, sőt túlteljesítik az ószövetségi törvény előírását: nemcsak az anya számára előírt áldozati szertartást végeztetik el, hanem a gyermeket is elhozzák a templomba, hogy „bemutassák az Úrnak”, ami nem volt előírva.

A római liturgia történetéből

„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19). Máté elbeszélésében Jézus a missziós paranccsal búcsúzik tanítványaitól.Az evangélista szerint a Szentháromság nevében kiszolgáltatott keresztség a hitre jutás döntő mozzanata. Elválaszthatatlan az egyház missziós tevékenységétől, amellyel a Föld végső határáig elviszi az örömhírt: Jézusban elérkezett az üdvösség.

Az igazi jó családban mindig nagy öröm egy kisbaba születése. Repeső szívvel várják az érkezését, izgatottan készülődnek a megszületésére. Amikor végre megérkezik, boldogan fogadják. Örömmel veszik körül, babusgatják, pátyolgatják. Hasonló érzések tölthetnek el bennünket is a kereszténység nagy családjában a karácsony előtti várakozásban, majd magán az ünnepen, amikor Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ő bájos kisbabaként érkezett közénk, ámde a világ Megváltójaként!

Január 2.

Előkelő kappadókiai családban született 329-ben vagy 330-ban. Apja – aki felesége hatására tért meg – püspök lett Nazianzban, egy vidéki kisvárosban. A szülők nagy gondot fordítottak Gergely neveltetésére. Először a görög–római kultúrával ismerkedett meg, és az irodalom iránti szeretetét egész életében megőrizte. Összeegyeztette az antik költészetet és a keresztény irodalmat, számos IV. századi himnuszt neki tulajdonítunk, önéletírásának pedig ezt a címet adta: Életem költeménye. Tanulmányai során életre szóló barátságot kötött Nagy Szent Vazullal.

Jn 1,6–8.19–28

Advent központi alakja Keresztelő Szent János. Ő egyesíti magában a várakozást, a reményt, illetve ezek beteljesülését. Nem véletlen, hogy Jézus „asszonyok szülöttei között a legnagyobbnak” nevezi őt (l. Lk 7,28).

A János szerinti evangélium első fejezete nem csupán beszámol a Keresztelő ténykedéséről, hanem a prológusba (Jn 1,1–18) foglaltan értelmezi küldetését (vv. 6–8). A kulcsfogalom a „tanúság”, amely háromszor is előfordul itt. János az az ember, akinek identitása önmagán túl van. Ő azért született, Isten azért küldte őt, hogy rámutasson valaki másra.

A római liturgia történetéből

A személyek közötti kapcsolatoknak megvannak a maguk alapjelentésén túlmutató gesztusai, rítusai. Ahogyan két szerelmes kapcsolatában egy csokor virág nem a növények iránti rokonszenvről szól, ugyanúgy Isten és az ember kapcsolatában is önmagukon túlmutató, ugyanakkor a két fél viszonyának autentikus valóságát kifejező jelentésük van bizonyos gesztusoknak, tetteknek. Így születik meg a kapcsolatot jellemző kultusz, vallásos nyelvezet, amelyet a zsidó és a keresztény közösségekben liturgiának nevezünk.

Görögkatolikus egyházunk november 15-én kezdi meg a karácsony szent ünnepére való felkészítésünket a negyvennapos böjt elrendelésével. Azért, hogy testileg-lelkileg összeszedettebben várjuk az ünnepet. (Figyelemre méltó, hogy itt a szám pontos, és nem csupán jelképes, mint a nagyböjtben.) November 21-étől pedig már elkezdjük énekelni a reggeli istentiszteletben a „Krisztus születik, dicsőítsétek” kezdetű gyönyörű éneket, amely aztán karácsony ünnepzárásáig melengetheti szívünket. Ezek mellett van még két, szintén a hatékony előkészületet szolgáló támpontunk: az ősatyák, illetve az ószövetségi szentatyák vasárnapja.

December 17.

Olümpiász a keletrómai császárváros, Konstantinápoly egyik főnemesi családjában született 361 körül. Szülei valószínűleg nem voltak keresztények. Korán árvaságra jutott. Nagybátyja, Prokopiosz prefektus vette magához, de másra bízta a lány nevelését: Teodóziára, aki a konstantinápolyi keresztény közösség fontos tagja volt, és ismeretségben állt Nazianzi Szent Gergellyel és Nagy Szent Vazullal.

Olümpiász így a keresztény hit légkörében nőtt fel. Tizennyolc évesen férjhez adták Nebridiosz prefektushoz. Férje azonban néhány hónap múlva meghalt.