Lelkiség

Szerzetesség és liturgia

Az ókeresztény kor általános felfogása szerint az Úr imádsága a mindennapi bűnbánat egyik eszköze. A miatyánk bűnbánati mondatait – „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” – gyakran idézik a szerzetesi regulák is. Szent Ágoston a kölcsönös megbocsátástól teszi függővé, hogy igaz-e a szerzetes imádsága: „Ha kölcsönösen megbántották egymást, kölcsönösen bocsássanak is meg egymásnak, imádságaitok miatt, melyeknek annál egészségesebbeknek kell lenniük, minél gyakrabban mondjátok őket.”

A Biblia üzenete

Amikor meghalljuk Jézusnak a válásra vonatkozó szavait, hajlamosak vagyunk csak és kizárólag a házasság szentségére, a szertartásban is elhangzó szavakra gondolni, s könnyen belegabalyodunk egy egyházjogi, társadalmi, kulturális fejtegetésbe a család intézményéről, annak isteni alkotmányáról, alapjáról, tulajdonságairól és így tovább.

Csakhogy a Jézust hallgató hívő ember legnagyobb dilemmáját nem egyszerűen az a kérdés képezi, hogy szabad-e elválni vagy sem. Sokkal mélyebbre nyúlik az általa megfogalmazott kritika. Gondoljunk bele, mi történik! A farizeusok odamennek Jézushoz, s a Tóra egy törvénye kapcsán kérik az ő értelmezését (a feleség elbocsátásának szabályozásáról van szó – MTörv 24,1 skk). Bevett szokás ez a mai napig is: a hívő a rabbi elé tárja ügyét, konkrét kérdését, felveti a tanításban járatos személy előtt a problémát, s kíváncsian várja, ő mit olvas ki a Törvényből vagy a hagyományból, s miként érti az adott helyzetet.

Minden magyar nyelvű életrajza megemlíti, hogy Sophronius Eusebius Hieronymus, azaz Szent Jeromos Stridon városban született, amely Dalmácia és Pannónia határán fekszik, Csáktornyától csupán tizenhét kilométerre – így talán kicsit magunkénak is érezhetjük őt. A legjobb nevelést kapta, már fiatalon Rómában tanulta a retorikát és a filozófiát. Valamint az életet, hiszen a világ akkori központjában bőven volt alkalma a könyvek tanulmányozása mellett a jómódú ifjak „hagyományos kicsapongásaira” is.

Ősi igénye az embernek, hogy oltalmat szerezzen magának, mert felismeri, hogy esendő lény, aki védelemre szorul. Persze vannak az életnek olyan váratlan eseményei is, amikor ezt az ember különösen is át- és megéli, s ilyenkor „odafentről” kér segítséget. Ez történt 903-ban és 911-ben Konstantinápolyban is. Az előbbi esetben a súlyos pestisjárvány elmúlásáért esedezett a nép. A buzgó imádság közben András püspök és Epifániosz diakónus meglátta az Istenszülőt, amint kendőjét (leplét) a nép fölé terjesztve leszállt a templomba, s az oltár előtt könyörgött a halálos járvány megszűnéséért.

Kezdettől fogva sajátosan összetett teológiai szemlélet jellemezte a liturgikus építészetet, de a templomok építése mégis mindig Krisztusra fókuszált, mintha őt akarná „megépíteni”, ahogyan teszik ezt a szentképek, és szobrok festői, faragói. Mindenekelőtt nem árt hangsúlyozni, hogy a keresztény liturgikus tér, ahogyan azt már az előző cikkemben is említettem, „személyfüggő” tér, vagyis valójában „térfüggetlen”. Ezért a liturgiánk térbeliségét krisztológiai elvek koordinálják.

A múlt vasárnapi evangéliumban Jézus ismételten megjövendölte szenvedését, és – hallva a tanítványok versengését – alázatosságra intette őket: „Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenkinek szolgája.” Azután egy kisgyermeket az ölébe véve még e kicsit is példaképnek állította eléjük. A mai perikópában még visszatér a gyermekre való utalás, amikor Jézus kemény szavakkal ítéli el a kicsik bűnre csábítását, botránkoztatását. Itt önkéntelenül is eszünkbe jutnak a közelmúltban sokat emlegetett pedofilbotrányok, a kiskorúak ellen elkövetett bűnök: az ilyen tettek elkövetőinek szól Jézus figyelmeztetése: „Jobb volna, ha malomkövet kötnének nyakukra, és a tengerbe dobnák őket!”

A hét szentje

Páli Szent Vincének igazán regénybe illő élete volt: szegény parasztfiúból Ausztriai Anna királyné (pontosabban akkor már Franciaország régense) tanácsadója lett. Szülei kívánták, hogy pap legyen, bár családjának nem volt pénze a taníttatására, így igencsak eladósodott, mire felszentelték. Miután hiába pályázott egy plébániára, két évre nyoma veszett. Saját elmondása szerint török kalózok eladták rabszolgának, de ezt semmilyen történelmi bizonyíték nem erősíti meg. Néhány év múltán rendeződtek anyagi gondjai, bár meglehetősen nyughatatlan pályát futott be: IV. Henrik király első felesége, Valois Margit házi káplánja, majd Clichy plébánosa, később házitanító Gondi grófnál, s ismét plébános Chatillon-les-Dombes-ban.

Görögkatolikus lelkiség

Ki ne törekedne arra, hogy minél tisztább legyen az imádsága? Általában megelégszünk annyival, hogy próbálunk minél jobban odafigyelni az imánkra, minél összeszedettebben mondani a szavait. Ez helyes is. A bizánci egyház görög atyái azonban néhány mélyebb szempontra is felhívják a figyelmet. Ha szó szerint értelmezzük, a tiszta imádság az, amely mentes a szétszórtságtól s minden indulattól, ami nem tartozik az imához. Ám a fogalomnak ennél bővebb jelentése, illetve értelmezése is lehetséges, mégpedig annak alapján, hogy milyen értelmet tulajdonítunk neki.