Lelkiség

A Biblia üzenete

Nagyböjt első vasárnapján, minden évben egy-egy evangéliumból, Jézus megkísértésének történetét olvassuk, mely negyvennapos böjtje alatt történt a júdeai pusztában. E megkísértésnek rajta kívül nem volt szemtanúja; tanítványai tőle magától hallották, hogy e kísértés megtörtént. Jézus még tanítványainak sem szokott részletesen beszélni személyes belső élményeiről, ezért lehetséges, hogy csak azt mondta el nekik, amit Márk evangéliuma ír: „A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette” (Mk 1,13). A tanítványok biztosan sokszor gondolkodtak azon, hogy a sátán vajon mivel és hogyan kísértette meg Jézust. Működése során, egészen a kereszthaláláig Jézust sok kísértés érte ellenfelei részéről, sőt a küldetését félreértő követői részéről is. Máté és Lukács, illetve az a hagyomány, amelyet követtek, valószínűleg ezek alapján fogalmazta meg részletesebben a pusztai kísértések tartalmát.

Katekézis a liturgiáról

A liturgikus mozgalom nyomán, amely az istentiszteletet a hívő nép lelki életének középpontjává szerette volna tenni, a II. vatikáni zsinat a címben szereplő három jelzőben sűríti össze azt, hogy a keresztény embernek hogyan is lenne jó részt vennie a liturgián ahhoz, hogy annak „hatékonysága” kibontakozhasson az életében.

A tudatosság egyfajta felkészültséget jelent: tudom, hol vagyok, hová jöttem. Ha szentmisére, akkor tisztában vagyok azzal, ami most rám, ránk vár. Ismerem a mise részeit, és megpróbálok azokban úgy ott lenni, hogy tudom, mi és miért történik éppen. Nem idegenek számomra az elhangzó szövegek, énekek, az ott látható tárgyak, a végzett mozdulatok, a szolgálattevők szerepe. A vasárnapi evangéliumot és a miseszövegeket előre megnézhetem. Fontos, hogy az egyház teret adjon a világi hívők liturgikus képzésének, hogy minél inkább otthonuk legyen a közös istentisztelet.

A hét szentje

Szegény családban született 1872-ben, az olaszországi Pontecuronéban. Édesanyja háztartásbeli volt, édesapja útépítőként dolgozott. Bár gyermekkorától érezte a hivatást a papságra, nem tanulhatott, tízéves korától dolgoznia kellett, hogy segítse családját. Tizenhárom évesen mégis jelentkezett a ferencesek kisszemináriumába, Vogherába. Egy évvel később azonban eltanácsolták, mert súlyos idült légzőszervi betegségben szenvedett. Ezután a torinói oratóriumban tanult tovább, ahol Don Bosco egyik kedves tanítványa lett. Jelen volt Bosco János halálakor, majd a temetésén is, amelynek napján csodálatos módon meggyógyult krónikus betegségéből.

Görögkatolikus lelkiség

Szükségünk van az ikonokra. Az igazi ikonokra. Azokra, amelyek szent tárgyak, kegyelmet közvetítő képek. Szükségünk van rájuk, mert segítő közvetítésükkel közelebb visznek bennünket Istenhez, Jézus Krisztushoz, az Istenszülőhöz, a szentekhez. Segítségükkel az ábrázolt üdvtörténeti esemény részeseinek érezhetjük magunkat.

Nem véletlen, hogy görög katolikus egyházunk a nagyböjt első vasárnapján (persze, történelmi alapokon, mert 843-ban éppen ekkor vetettek véget hivatalos rendelettel az ikonrombolásnak) különösen is ráirányítja a figyelmünket erre.

A Biblia üzenete

Jézus így tanít: „Ne aggodalmaskodjatok! Ne kérdezgessétek, mit eszünk, mit iszunk, mibe öltözködünk! Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe se gyűjtenek. Mennyei Atyátok táplálja őket. Nézzétek a mezők liliomait! Nem szőnek, nem fonnak. Mennyi Atyátok öltözteti őket.” (Mt 6,25–29)
Mit akar mondani ezzel Jézus? Legyünk olyanok, mint a növények, mint az állatok, amelyek nem készítenek raktárakat, nem szőnek, és nem fonnak? Jézus nem erre akar tanítani minket. Az embert a Teremtő Isten ruházta fel előrelátással és értelemmel. Ránk bízta a Földet, hogy műveljük és őrizzük (Ter 2,7), hajtsuk uralmunk alá. Az ember természetéből fakad, hogy szőjön, fonjon, és csűrökbe gyűjtsön. Milyen nagy jótevői voltak az emberiségnek Pasteur, a Curie házaspár vagy Semmelweis Ignác, akik aggódva keresték a betegségek legyőzésének módját, segítették az embert, hogy a természet erőit a maga szolgálatába tudja állítani. Jézus nincs ellene a szorgalomnak, az előrelátásnak, az emberi erőfeszítésnek. Mégis azt mondja: „Ne aggodalmaskodjatok! Nem több az élet, mint az étel? Nem több a test, mint a ruha? Ti elsősorban Isten királyságát keressétek!” (Mt 6,25.33) Az élet arra való, hogy megtanuljunk szeretni, és így rátalálhassunk az Örök Szeretetre. Ehhez képest minden másodlagos. Ez kell hogy legyen az ember legelső, legfőbb gondja.

Katekézis a liturgiáról

Mindannyian tudjuk, mennyire fontos életünkben az ünnep, amely az élet íze: az ünnepben csodálkozunk rá arra, hogy kik vagyunk, ki és mi a fontos számunkra, mi az érték; az ünnepből indulunk el, és oda térünk vissza, az ünnep az élet forrása és beteljesülése is. Az egyház számára ilyen csúcs és forrás a liturgia, a liturgikus élet, vagyis maga a liturgikus ünneplés, a hit közös ünneplése, ünnepi megélése. A zsinat liturgikus konstitúciójának 10. pontja ki is mondja ezt: „Tehát a liturgiából, elsősorban az Eucharisztiából mint forrásból fakad számunkra a kegyelem; s általa valósul meg Krisztusban a leghatásosabb módon az emberek megszentelése és Isten dicsőítése, melyre mint célra az egyház minden más tevékenysége irányul.”

A hét szentje

Egy kis román faluban, Tzazóban született, 1556. június 29-én. Eredeti neve Jon Kostist volt. Családja más felekezetek által körülvéve is megtartotta római katolikus hitét. Jon már kiskorától Itáliába vágyott, mert édesanyja mindig azt mondta neki: „Ott élnek a jó keresztények, ott minden szerzetes szent életű.” Ezért, amint tehette, elindult. Hosszú és kalandos út volt ez egy fiatal parasztfiúnak, aki csak az anyanyelvén beszélt, és nem tudott írni, olvasni. Amerre járt, munkát vállalt, hogy eltartsa magát – kapált, állatokra vigyázott, de még betegápolóként és gyógyszerészként is dolgozott. Egy orvos, Pietro Lo Iacono segédje volt éppen, amikor kikötött Itáliában, Bariban. Élete legnagyobb csalódását kellett átélnie, mert egyáltalán nem talált „jó” keresztényeket és szent életű szerzeteseket. Úgy döntött, hazamegy, és gyalog indult el Nápoly felé. Nagyböjtben ért a városba, és végre rátalált egy közösségre, amelynek tagjai valóban hívő keresztényekként éltek: a kapucinus szerzetesekre. Felvételét kérte a rendbe mint laikus testvér. Ekkor kapta a Geremia da Valacchia (Havasalföldi Jeremiás) nevet.

Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus egyházunk gondos édesanyaként vezet bennünket a nagyböjt kezdetétől a húsvéti öröm beteljesedéséig, hogy lelkileg minél gazdagabbakká váljunk.

Segített már az előkészületben is. A vámos és farizeus vasárnapján felhívta a figyelmünket az alázatosságra, amely nélkül nem lehetünk kedvesek a mi Istenünk előtt. A tékozló fiú vasárnapján ráirányította a figyelmünket arra, hogy nem érdemes makrancos gyermekként szembeszállni az Atya akaratával, mert úgyis mi járunk rosszul, ám ő minden körülmények között kész arra, hogy visszafogadjon minket a kegyelmébe. A húshagyó vasárnapon az utolsó ítélet hatalmas képét vázolta fel nekünk, hogy hangsúlyozza a keresztény jó cselekedetek fontosságát, amely a mi megítéltetésünk alapja is lesz. Végül vajhagyó vasárnapon, a böjt kapujában már tényleges eligazítást kaptunk arra vonatkozóan, hogyan kell böjtölni: nem komoran, mint a képmutatók, hanem beillatosított fejjel és megmosott arccal.