Lelkiség

Bertalan az Úr tizenkét apostolának egyike volt, de – ahogyan legtöbbjükről – róla is keveset tudunk. Már azonosítása körül is nehézségek vannak: a három szinoptikus evangéliumban ugyanis Bertalan néven említik, mindig Fülöppel együtt. János evangéliumában azonban csak utólag azonosították őt Natanaellel, aki Fülöp barátjaként tűnik fel. Valószínű, hogy a Bertalan – ami a Bartholomeus vagy Bartalmaj, azaz a „Talmai fia” magyarosított formája – a családi, a Natanael pedig a személyneve. Az ilyen, kettős elnevezések gyakoriak voltak akkoriban.

A mai evangéliumban leírt történet fordulópontot jelent Jézus evangéliumhirdetésében. A nagy tömegeket megmozgató kezdeti sikerek után egyre fenyegetőbbé válnak Jézus számára a jeruzsálemi hatóságok és a farizeus párt vizsgálódásai és gyanúsításai; a tömegek pedig kezdenek elmaradozni, mert Jézus viselkedése nem felel meg várakozásaiknak. Jézus, csupán tanítványai kis csoportjának kíséretében, Izrael határain kívüli vidékekre vándorol, és eljut egészen Fülöp Cezáreája környékére, amely Galileától északra fekszik. Itt zajlik le Jézus és a tanítványok között az a párbeszéd, amely a tanítványokat döntő választás elé állítja. A beszélgetés kezdetén Jézus csak azt kérdezi, hogy mi mindent mondanak róla az emberek, a tanítványok pedig könnyed csevegés formájában mesélik el mások különböző vélekedéseit. Hirtelen azonban Jézus egyenesen hozzájuk fordul, és nekik szegezi a kérdést: „És ti, ti kinek tartotok engem?”

Mt 15,21–28

Talán meglepődünk azon, hogy Krisztus milyen keményen bánik a kánaáni asszonnyal, aki a lánya gyógyulásáért könyörög hozzá. Először szóra sem méltatja. Amikor a tanítványai szólnak neki, hogy legalább küldje el, hogy az asszony ne kiabáljon utána, ő azt feleli, hogy küldetése csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Végül, amikor az asszony leborul előtte, és úgy könyörög, akkor azt mondja neki, hogy nem helyes elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak. Meglepő ez a kemény bánásmód.

Katekézis a liturgiáról

A hívek két szín alatti áldozásának lehetőségét a szentszéki rendelkezések tételesen felsorolják, de a szabályozás részletezését az egyes országok püspöki konferenciáinak, illetve az egyházmegyék püspökeinek hatáskörébe utalták. Két szín alatt áldozni nem kötelező: aki szeretné, az magához veheti csak a szentostyát is, mint általában az áldozásokkor. Két szín alatti áldoztatásra ugyanakkor – elvileg – minden misében van mód.

Országalapító Szent István királyunk személyét elmélyült tisztelettel övezzük nemcsak a római katolikus, hanem a görögkatolikus egyházban is. Nagy ünneppel tesszük ezt, teljes liturgikus tiszteletet adva neki a szertartásokban. A fő énekből, a tropárból három olyan szempont emelkedik ki ezen a napon, amelyekre érdemes egy kissé komolyabban, elmélyültebb és összeszedettebb lélekkel odafigyelnünk.

Rőt Tescelin lovag és Aleth de Montbard harmadik gyermekeként született 1090 körül. Kilencéves korában beíratták Châtillon-sur-Seine egyházi iskolájába. Nyelvtant, retorikát és dialektikát tanult, nagyon szerette az irodalmat, elmélyült a Biblia, az egyházatyák tanulmányozásában, és olvasta a pogány, antik szerzőket is. A nemes ifjak világi életét élte, de lassan feléledt benne a vágy a szerzetesi életre.

A cîteaux-i bencés kolostort Molesmes-i Róbert és társai alapították 1075-ben. Az új kolostor létrehozásának kiváltó oka a clunyi ideáloktól való eltérés volt; a viták központjában az a kérdés állt: hogyan kell élnie az „igazi” szerzetesnek. A cîteaux-i kolostor azonban néhány évtizeddel később hanyatlani kezdett.

1112 nagyböjtjén az akkor huszonegy éves Bernát felvételét kérte a közösségbe. Nem egyedül érkezett; egy egész csapat ment vele, amelynek tagjait rokonságából és ismerősei köréből vitte magával. Érkezésük révén Cîteaux egy új szerzet, a ciszterci rend bölcsőjévé vált. Bernátot a rend társalapítójának tekintik, mert nemcsak a rendi alkotmány létrehozásában volt jelentős szerepe, hanem a rend elterjedésében is. 1115. június 25-én, huszonöt éves korában apátnak nevezték ki, és új kolostor építésével bízták meg a Szajna egyik mellékfolyója, az Aube mentén. A ciszterci rendháznak a Clara vallis (Világos völgy) nevet adták. Ebből keletkezett később a Clairvaux név.

Bernát lelkisége más közösségeknek is alapjául szolgált, s kihatott egész Európa történelmére. 1119-ben a francia lovagok rendet alapítottak Jeruzsálemben, s mivel házuk az egykori jeruzsálemi templom területén állt, templomos lovagoknak nevezték el magukat. Regulájukat lényegében Bernát írta meg.

Amikor 1130-ban, II. Honoriusz pápa halála után veszélybe került az egyház egysége, Bernátnak és szerzeteseinek oroszlánrészük volt abban, hogy sikerült megakadályozni a szakadást; fáradozásaik gyümölcseként ugyanis a többi európai ország II. Ince mellé állt.

Bernát számos értekezést, elmélkedést, homíliát írt, és egy apológiát, amelyben megvédte a fehér bencéseket (a cisztercieket) a fekete bencésekkel (a clunyi közösséggel) szemben. 1145-ben III. Jenő néven Bernát egykori clairvaux-i tanítványa került a pápai székbe. Bernát neki írta A szemlélődésről című művét. Ebben keményen ostorozza a pápai udvarban tapasztalható visszaéléseket, hatalmaskodásokat, a pompaszeretetet és a sok kiváltságot.

Bernát, aki Clairvaux-ban halt meg 1153. augusztus 20-án, kora szellemi vezéregyénisége volt. A XII. századot számos történész Szent Bernát századaként emlegeti.

A mai vasárnapon érdemes elelmélkednünk a Jézus és Péter között lezajló párbeszédről és eseménysorról. A tanítványok kollektív rémüldözése közepette egyetlen hangként szólal meg Péter kérése: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!”. Hajlamosak vagyunk félreérteni ezt a kívánságot. Mintha arról lenne itt szó, hogy egy csodával, valamiféle hatalom megnyilvánulással kellene a Mesternek bebizonyítania, hogy ő az. Lehet, hogy van ilyen szándék is a tanítvány szavai mögött. Mindazonáltal a lényeg mégsem a hatalom „átruházása”, a csodaerő megosztása, hanem a vágy: „…hogy hozzád menjek”. Ez a történés kulcsa, szíve. Péter nem egyszerűen a vízen akar járni, ő ahhoz akar odamenni, akit szeret, akiben bizalma van. A háborgó tengeren, a hánykolódó bárkában nem érzi magát olyan biztonságban, mint a Mester mellett.

Katekézis a liturgiáról

Azt hiszem, vitán felül áll, hogy a II. vatikáni zsinatnak a szentmise liturgiájával kapcsolatos legjelentősebb újdonsága a hívek két szín alatti áldozásának, vagyis a Szentostya mellett a Szent Vérből való áldozás lehetőségének (újbóli) megengedése és bevezetése volt. E gyakorlat létezett a keresztény ókorban és a kora középkorban is, aztán számos ok miatt ez leszűkült a misét bemutató pap két szín alatti áldozására. A zsinat liturgikus konstitúciója az 55. pontban az áldozás lényegességének hangsúlyozása mellett újból lehetővé teszi a hívek számára a két szín alatti áldozást.