Szent István életpéldája

„Krisztusnak hív apostola” – ezzel a megszólítással kezdődik az énekünk. Apostolnak, hitterjesztőnek nevezzük szent királyunkat. Nem szokatlan ez a formula a bizánci egyházban, hiszen az olyan személyeket, akik sokat tettek a keresztény hit terjesztéséért, liturgikus szövegeink ezzel a megtisztelő címmel ruházzák fel. (Például Szent Konstantin császárt és édesanyját, Szent Ilonát „társapostoloknak” hívjuk.) Ezen túlmenően pedig azt is érdemes tudni, hogy Szent István birodalma, Nagy-Magyarország, sőt az egész Kárpát-medence katolikus templomainak tornyán az „apostoli király” miatt ékeskedik a két vízszintes szárral rendelkező „apostoli kereszt”. (Nem tévesztendő össze a „görög kereszttel”, melynek három vízszintes szára van.)


A tropár folytatása szent királyunk apostoli tevékenységét világítja meg: „A Szentháromságban egy élő Isten imádására tanítottad a te magyar népedet.” Tanítás: ez volt az ő hittérítő munkájának lényege – elmélyíteni az igaz Isten tiszteletét alattvalói körében. Tény, hogy már előtte is voltak keresztény térítők az ősi Magyarország területén. Az első három bizánci püspöknek (akiket az 1054-es egyházszakadás előtt még görögkatolikusoknak lehet nevezni!) a neve is fennmaradt: Hierotheosz, Theophülaktosz, Antóniosz. Ezt komoly történész ma már nem vonja kétségbe. S bizony, a bő ezredév alatt mindig fontos volt a hit terjesztése, hogy abból az igaz Isten tisztelete fakadjon. Bárcsak ma is hatékonyan és eredménnyel tudnák ezt tenni magyar népünk vezetői!

Énekünk harmadik gondolata az Istenszülőre irányul: szent királyunk „a Boldogságos Szűz védelmébe ajánlva hazánkat” végezte apostoli tevékenységét. Ismét történelmi tényre lehet hivatkozni: bizánci szokás volt az ország vagy birodalom felajánlása. Talán édesanyja csöpögtette fia lelkébe ezt a gondolatot. Ugyanis Sarolt – Géza fejedelem felesége és a Vajknak született, de már Istvánnak keresztelt gyermek édesanyja – Bizáncból származott. Mindenesetre királyunk jól választott, hiszen fel sem lehetne sorolni, hogy a történelem viharai során hányszor oltalmazta, mentette meg a drága Istenszülő szeretett magyar hazánkat. Csupán egy esetet említsünk: a törökök felett a zentai csatában (1697. szeptember 11-én) aratott győzelmet a „pócsi Máriának” tulajdonítják: az 1696-ban könnyező kegyképet éppen akkor vitték Bécsbe.

Szeressük és tiszteljük továbbra is első királyunkat, aki apostolként terjesztette keresztény hitünket, aki az igaz Isten imádására tanította őseinket, s aki az Istenszülő oltalmába ajánlotta hazánkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..