Kultúra

Ame­ri­kai film­drá­ma (1956)

Az öt­ve­nes évek a szűn­ni nem aka­ró film­epo­szok vi­rág­ko­rát je­len­tet­ték az Új­vi­lág­ban. Pél­dá­ul höm­pöly­gő csa­lád­tör­té­ne­tek, ro­man­ti­kus és tár­sa­da­lom­kri­ti­kai szá­lak­kal tűz­delt for­ga­tó­köny­vek kel­tek élet­re a há­rom­órás­nál is hos­­szabb ve­tí­té­sek so­rán.

Ame­ri­kai ro­man­ti­kus film­drá­ma (1993)

Mi fog­lal­koz­tat­ja Gilbertet, egy po­ros ame­ri­kai kis­vá­ros la­kó­ját, aki ret­te­ne­te­sen túl­sú­lyos any­já­ról, a há­zuk­ról, test­vé­re­i­ről, köz­tük a szel­le­mi fo­gya­té­kos Arnie-ról egy­aránt gon­dos­ko­dik? Le­het-e az em­ber­nek sa­ját éle­te, moz­gat­hat­ják-e egyé­ni vá­gyai, ha en­­nyi­en függ­nek tő­le? Mi tör­té­nik, ha egy csa­lád éle­tét egy tra­gé­dia irá­nyít­ja? Grape-ék min­den­nap­jai a fér­je ön­gyil­kos­sá­gát fel­dol­goz­ni kép­te­len édes­anya és a szel­le­mi­leg sé­rült Arnie kö­ré szer­ve­ződ­nek.

Kéz­jegy. Ma­gyar port­ré­film (2006)

A Kos­suth-dí­jas, ér­de­mes mű­vész Cser­hal­mi György idén ja­nu­ár vé­gén újabb el­is­me­rés­ben ré­sze­sült: Ma­kó vá­ros pol­gár­mes­te­ré­től át­ve­het­te a Páger-díjat. A 2002-ben ala­pí­tott szí­nész­el­is­me­rés a vá­ros szü­löt­te, Páger An­tal ked­ves pe­csét­gyű­rű­jé­nek pon­tos má­sa, oda­íté­lé­sé­ről szak­mai zsű­ri dönt. Cser­hal­mi két film­ben ját­szott együtt Páger An­tal­lal, Kar­dos Fe­renc Men­­nyei se­re­gek és Sarkadi Im­re El­ve­szett pa­ra­di­csom cí­mű al­ko­tá­sá­ban, és sa­ját be­val­lá­sa sze­rint so­kat ta­nult nagy előd­jé­től. Pél­dá­ul azt, hogy a szí­nész­mes­ter­ség fo­lya­ma­tos meg­úju­lá­sát min­dig kö­vet­ni kell, és hogy a te­het­ség ön­ma­gá­ban ke­vés ah­hoz, hogy az em­ber ma­ra­dan­dót al­kos­son. A port­ré­film­ben az idén hat­van­ötö­dik szü­le­tés­nap­ját ün­nep­lő szí­nész vall pá­lyá­já­ról, kol­lé­gá­i­ról, a po­li­ti­ká­ról — je­len­ről és múlt­ról.

Né­met té­vé­film (2008)

A film fő­hő­se, az au­tó­bal­ese­te után a ze­nei élet­be vis­­sza­tér­ni igyek­vő zon­go­ra­mű­vész­nő min­dent alá­ren­del új­ra­in­du­ló kar­ri­er­jé­nek, s a jó­zan ész a jó­val idő­sebb, sármos kar­mes­ter kar­ja­i­ba ve­zér­li. Sa­ját já­té­ká­val azon­ban elé­ge­det­len: hi­á­ba tör tech­ni­kai tö­ké­le­tes­ség­re, nem ra­gad­ja meg ve­le úgy a kö­zön­sé­get, mint haj­da­nán. Még az ét­ke­zés­ben is el­ső­sor­ban az esze ve­zér­li — reg­ge­len­te pél­dá­ul a müzlistál fe­lé.

Sze­rel­mes föld­rajz. Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő ma­ga­zin (2006)

A ta­valy el­hunyt ne­ves or­vos-pszi­cho­ló­gus hét év­vel ez­előtt val­lott a lel­ké­hez kö­zel ál­ló ma­gyar táj­ról: a Ba­la­ton-fel­vi­dék­ről. Kopp Má­ria Eu­ró­pa egyik leg­je­len­tő­sebb ma­ga­tar­tás­ku­ta­tó­ja volt, aki szí­vén vi­sel­te né­pünk lel­ki­ál­la­po­tát. A ma­gát egész­ség-, il­let­ve bol­dog­ság­ku­ta­tó­nak is val­ló tu­dós as­­szony fér­jé­vel, Skrabski Ár­pád­dal év­ti­ze­de­ken át ku­tat­ta, mi az oka an­nak, hogy mi, ma­gya­rok va­gyunk a leg­in­kább bo­rú­lá­tó nép, s va­jon mi je­lent­he­ti a ki­utat eb­ből az ál­la­pot­ból.

Ma­gyar víg­já­ték (1979)

Reg­ős Ben­de­gúz (Ol­vasz­tó Im­re) tíz év kö­rü­li, szó­ki­mon­dó, élet­re­va­ló, eszes fiú, iga­zi kó­pé, aki édes­any­já­val él­de­gél, és sza­bad­ide­jé­ben csíny­te­vé­se­i­vel ker­ge­ti őrü­let­be fa­lu­ja la­kó­it. Vi­dám hét­köz­nap­ja­i­ból ránt­ja ki a ló­ku­pec (Haumann Pé­ter), aki any­ja (Mol­nár Pi­ros­ka) ké­ré­sé­re el­vi­szi a fi­út te­hén­pász­tor­nak Sza­bó bak­ter (Koltai Ró­bert) há­zá­hoz.

A Kecs­ke­mé­ti Ka­to­na Jó­zsef Szín­ház elő­adá­sa (2011)

Bol­dog II. Já­nos Pál pá­pa­sá­ga ide­jén is so­kat írt, ám a most lát­ha­tó oratórikus el­mél­ke­dést a há­zas­ság­ról még 1960-ban, krak­kói se­géd­püs­pök­ként ve­tet­te pa­pír­ra. Ka­rol Wojty»a ak­kor is ál­ne­vet hasz­nált, a da­ra­bot ugyan­is Andrzej Jawie½ név alatt je­len­tet­te meg.

Ame­ri­kai—né­met ak­ció­film (2004)

Ma­nap­ság ugye el­kép­zel­he­tet­len len­ne az éle­tünk mo­bil­te­le­fon nél­kül. Ez per­sze nem igaz, de ta­lán már eszünk­be sem jut, mi­lyen is volt az, ami­kor a te­le­fo­nos szol­gál­ta­tók hul­lá­mai és a „bár­ki bár­mi­kor el­ér­he­tő” él­mé­nye még nem vett kö­rül min­ket.