Kultúra

Fran­cia kon­cert­film

Van­nak nagy­sze­rű ének­hang­ok, me­lye­ket min­den­ki is­mer, bár ar­cot és ne­vet nem fel­tét­le­nül tár­sít hoz­zá­juk. A ta­valy het­ven­éve­sen el­hunyt zöld-fo­ki köz­tár­sa­sá­gi éne­kes­nő, Cesária Évora hang­ja is meg­hó­dí­tot­ta a vi­lá­got a rá­dió­ál­lo­más­ok jó­vol­tá­ból, mi­köz­ben ne­ve va­la­hogy ke­vés­bé ke­rült be a köz­tu­dat­ba. (Még ke­vés­bé köz­is­mert, hogy szü­lő­ha­zá­ja egy tró­pu­si szi­get­ál­lam, egy­ko­ri por­tu­gál gyar­mat az At­lan­ti-óce­á­non, s csak 1975 óta füg­get­len.) Cesária ti­zen­hat éves ko­rá­tól rend­sze­re­sen fel­lé­pett, ám el­ső nem­zet­kö­zi si­ke­rét csak har­minc év­vel ké­sőbb, 1988-ban arat­ta, be­mu­tat­ko­zó nagy­le­me­zé­nek kö­szön­he­tő­en. Ös­­sze­sen ti­zen­egy al­bu­mot ké­szí­tett, 2004-ben Grammy-díjban ré­sze­sült. Me­zít­lá­bas dí­vá­nak, a morna ki­rály­nő­jé­nek is ne­vez­ték — a morna a he­lyi kre­ol né­pes­ség tan­gó­ra ha­son­lí­tó ze­né­je.

Ma­gyar ro­man­ti­kus film­víg­já­ték (1965)

Gon­dol­ták vol­na, hogy a film ra­jon­gói már Facebook-oldalt is ala­pí­tot­tak? Kár, hogy szin­te tel­je­sen üres, még a sze­rep­lők ne­ve sem ol­vas­ha­tó raj­ta. A Ke­le­ti Már­ton ren­dez­te víg­já­ték­ban Ruttkai Éva és Básti La­jos ro­kon­szen­ves szí­nész há­zas­párt ját­szik, és fe­lejt­he­tet­len Kiss Ma­nyi ala­kí­tá­sa is. A „Bu­ta­sá­gom tör­té­ne­te” volt az el­ső ma­gyar film, amely iro­ni­ku­san idéz­te fel az öt­ve­nes éve­ket, de Ke­le­ti­ből nem hi­ány­zott az ön­iró­nia sem, hi­szen pél­dá­ul csip­ke­lőd­ve me­sél­te el a Básti La­jos ál­tal ját­szott Mérey Lász­ló két Kos­suth-dí­já­nak his­tó­ri­á­ját, mi­köz­ben ne­ki ma­gá­nak há­rom Kos­suth-dí­ja volt. Ma­gyar­or­szág ez­zel a film­mel vett részt Bécs­ben a Vi­dám Fil­mek VI. Nem­zet­kö­zi Fesz­ti­vál­ján, és szép si­kert ara­tott. A lel­kes oszt­rák kri­ti­ku­sok Ruttkai te­het­sé­gét Lilli Palmeréhez és Danielle Darrieux-éhez ha­son­lí­tot­ták.

Ma­gyar is­me­ret­ter­jesz­tő film (2002)

Van egy te­le­pü­lés Palócországban, ahol iga­zi ter­mé­sze­ti kin­csek rej­tez­nek. Cá­pa­fo­gak ho­mok­kő­ben, ős­ál­lat­ok láb­nyo­mai, szubt­ró­pu­si er­dő meg­kö­ve­se­dett óri­ás­fái és eg­zo­ti­kus le­vél­le­nyo­ma­tok. Az ős­vi­lá­gi Pom­pe­ji, avagy Ipolytarnóc ter­mé­szet­vé­del­mi te­rü­le­te 23—17 mil­lió éves em­lé­ke­ket őriz, egy vég­ze­tes vul­ká­ni ka­taszt­ró­fa nyo­ma­it. Leg­na­gyobb kin­cse egy száz mé­ter hos­­szú­sá­gú és nyolc mé­ter ke­rü­le­tű meg­kö­ve­sült óri­ás­fe­nyő, amely­nek kő­vé der­me­dé­sé­ről a hely­be­li­ek le­gen­dá­kat me­sél­nek. 1836-ban kez­dő­dött el a te­rü­let tu­do­má­nyos fel­tá­rá­sa, s az en­nek ered­mé­nye­ként ki­ala­kí­tott geo­ló­gi­ai tan­ös­vény több mint hu­szon­öt éve jár­ha­tó vé­gig. Ám a cso­da az egész­ben, hogy mind ez idá­ig csak tö­re­dé­kek ke­rül­tek elő a fel­szín alól, egy le­tűnt vi­lág, év­mil­li­ós múl­tunk da­rab­jai még a lá­ba­ink alatt he­ver­nek — fel­tá­rat­la­nul.

Ma­gyar té­vé­film (1975)

Nagy Zajtai Ist­ván peleskei nó­tá­ri­us­hoz (Páger An­tal) ál­la­mi hi­va­tal­nok ér­ke­zik, aki a csá­szár pa­ran­csát hoz­za, amely sze­rint az ös­­szes ma­gyar is­ko­lát be kell zá­rat­ni. A tisz­tes­ség­ben meg­őszült nó­tá­ri­us Bu­dá­ra uta­zik, hogy a mél­tó­sá­gos kor­mány­hi­va­tal­no­kok­ra rá­bo­rít­sa az asz­talt. Eköz­ben időt sza­kít a fő­vá­ros­ban ta­nu­ló fi­á­ra, Sán­dor­ra is, aki ál­lí­tó­lag be­le­ha­ba­ro­dott va­la­mi fe­hér­sze­mély­be. A Mé­hes György for­ga­tó­köny­vé­ből ké­szült film fő­alak­ja a ma­gyar hu­mor egyik ha­gyo­má­nyos­sá vált sze­rep­lő­je, akit Gvadányi Jó­zsef gróf te­rem­tett meg sza­ti­ri­kus ver­ses el­be­szé­lé­sé­ben. A nó­tá­ri­us a vi­lág­tól kis­sé el­ma­radt, de egész­sé­ges ész­já­rá­sú és rom­lat­lan fa­lu­si ma­gyar em­ber kép­vi­se­lő­je. A film­ben már el­tá­vo­zott, de hal­ha­tat­lan szí­né­sze­ink egész so­rát is új­ra lát­hat­juk: a fő­sze­rep­lőn kí­vül pél­dá­ul Agárdy Gá­bort, Bilicsi Ti­va­dart, Ga­ras De­zsőt, Kalocsay Mik­lóst és Kom­lós Ju­cit.

Ma­gyar do­ku­men­tum­film (2012)

Az an­gol­szász rock­tör­té­net­ben tu­cat­nyi­nál is több pél­dát ta­lá­lunk ar­ra, hogy egy si­ke­res ze­ne­kar ve­zér­egyé­ni­sé­gét veszt­ve má­sod­szor is fel­ért a csúcs­ra. Ma­gyar­or­szá­gon, a be­at­kor­szak el­ső ge­ne­rá­ci­ós csa­pa­tai kö­zül ezt egye­dül az öt­ven éve ala­kult Ome­ga tud­ta vég­hez­vin­ni: a hir­te­len jött, ész­vesz­tő nép­sze­rű­ség kö­ze­pén még azt is ki­bír­ta, hogy a két fő si­ker­ko­vács, Laux Jó­zsef és Pres­ser Gá­bor egy­szer­re vált ki az együt­tes­ből. Az Ome­ga azon­ban új­ra fel­épí­tet­te ön­ma­gát, és a nyu­ga­ti tren­de­ket sa­ját ze­né­jé­be jó ütem­ér­zék­kel in­teg­rá­ló csa­pat ha­ma­ro­san ha­zánk egyik leg­ked­vel­tebb ze­nei ex­port­cik­ke lett. Az Ome­ga ne­ve má­ra pe­dig az el­len­áll­ha­tat­lan kon­cert­tel­je­sít­mény és a hal­lat­lan prof­iz­mus szi­no­ni­má­ja lett. Ma meg­is­mer­ked­he­tünk tör­té­ne­tük­kel, hol­nap és va­sár­nap pe­dig ju­bi­le­u­mi kon­cert­jük­be is be­pil­lant­ha­tunk.

An­gol—lu­xem­bur­gi kri­mi (2007)

Michael Radford film­jé­ben a vi­lág egyik leg­na­gyobb gyé­mánt­ke­res­ke­dő cé­gé­nek széf­jét mé­te­res fa­lak és ka­me­rák vé­dik. Egy éj­sza­ka a több­ki­ló­nyi drá­ga­kő még­is sző­rén-szá­lán el­tű­nik. A tet­tes Mr. Hobbs, a ta­ka­rí­tó (Michael Caine), aki a vál­la­lat ve­ze­tő ke­res­ke­dő­jé­nek, Quinn kis­as­­szony­nak (Demi Moore) a tud­tá­val haj­tot­ta vég­re ak­ci­ó­ját. Ám az, hogy mi­ként csi­nál­ta, és ho­vá tet­te az ir­dat­lan men­­nyi­sé­gű kö­vet, még a nő előtt is rej­tély. A rab­lás ha­tá­sá­ra mind a cég, mind biz­to­sí­tó­já­nak tu­laj­do­no­sai ha­tal­mas pác­ba ke­rül­nek. Miss Quinn azért ment be­le a rab­lás­ba, mert tud­ta, hogy nem­so­ká­ra ki fog­ják ten­ni a szű­rét a vál­la­lat­tól. De va­jon Mr. Hobbsnak mi volt a va­ló­di in­dí­té­ka? Le­het, hogy a gyé­mán­tok is csak ak­kor lesz­nek meg, ha a nő­nek si­ke­rül er­re rá­jön­nie?

Ma­gyar—né­met film­drá­ma (2012)

Ahogy a múlt­nak, két nő kap­cso­la­tá­nak is mély­sé­ges mély a kút­ja. Sza­bó Mag­da erő­sen ön­élet­raj­zi ih­le­té­sű re­gé­nyé­ben mind­két mo­men­tum elő­ke­rül, hi­szen az író­nő (Maria Gedeck) és a ti­tok­za­tos vi­sel­ke­dé­sű ház­ve­ze­tő­nő (Helen Mirren) vi­szo­nya mind­vé­gig rej­té­lye­sen ki­szá­mít­ha­tat­lan ma­rad a kí­vül­ál­lók szá­má­ra (er­ről kü­lö­nö­sen Ti­bor, a férj — Eper­jes Kár­oly ala­kí­tá­sá­ban — tud­na me­sél­ni), az el­hall­ga­tott múlt pe­dig ak­kor is erőt vesz a je­le­nen, ami­kor azt his­­szük, vég­leg szer­te­fosz­lott már. Sza­bó Ist­ván­nak nincs sze­ren­csé­je a re­gény­adap­tá­ci­ók­kal. Az aj­tó ugyan­is in­tim he­lyett szé­pel­gős­re, drá­mai he­lyett ér­zel­gős­re si­ke­re­dett. Ra­gá­lyi Elem­ér gyö­nyö­rű ké­pei, il­let­ve a nem­zet­kö­zi sztá­rok vis­­sza­fo­gott, ár­nyalt já­té­ka mi­att még­is ér­de­mes meg­néz­ni a ren­de­ző presz­tízs­film­jét, ha má­sért nem, kedv­csi­ná­ló gya­nánt a ki­tű­nő re­gény el­ol­va­sá­sá­hoz.

Ame­ri­kai film­drá­ma (2007)

Bor­zal­mas él­mény le­het, ha egyik pil­la­nat­ról a má­sik­ra már el­kép­ze­lé­sünk sincs ar­ról, va­ló­já­ban mi is tör­té­nik ve­lünk. Ez a sors jut Anvar El-Ibrahiminek (Omar Met­wally), az egyip­to­mi szár­ma­zá­sú, de rég az Egye­sült Ál­la­mok­ban élő ve­gyész­mér­nök­nek. Egy kon­fe­ren­ci­á­ról tart ha­za­fe­lé. Gép­re száll Dél-Af­ri­ká­ban, de a cél­ál­lo­má­son már nyo­ma sincs. Il­let­ve van, de el­tün­tet­ték. Igen, az át­lát­ha­tat­lan mű­kö­dé­sű CIA em­be­rei, a megint re­mek­lő Meryl Streep ala­kí­tá­sá­ban mé­reg­ke­ve­rő egyik ve­ze­tő­jük irá­nyí­tá­sá­val. Ugyan­is a 2001. szep­tem­ber 11-i ter­ror­tá­ma­dás óta bár­ki vál­hat kö­zel­len­ség­gé. Csak egy vé­kony­ka szál kell, amely­nél fog­va meg­ra­gad­hat­ják. Anvar ese­té­ben pe­dig ta­lál­tak ilyen szá­lat. Kér­dés, ki tud vagy akar ne­ki se­gí­te­ni, ha igaz, hogy ár­tat­lan: vá­ran­dós fe­le­sé­ge vagy egy lel­ki­leg is em­ber­sza­bá­sú ügy­nök? Po­li­ti­kai szö­ve­vé­nyek közt ke­re­si Gavin Hood ren­de­ző az em­bert. Ha­tá­so­san.