Kultúra

„Úgy megremegett a föld, hogy az ember nem tudta, a város, az árok vagy a tábor akar-e a légbe szállni. Malomkő nagyságú, két-három mázsás kövek szálltak a levegőben. Életemben nem láttam és nem is hallottam még hasonlót, s nagyon remélem, hogy nem is esik meg velem egyhamar ilyesmi. Két óra hosszat nem láttuk a várost, a napot füst és por fátyolozta. Ha nem Buda előtt vagyunk, sokan úgy vélhették volna, hogy az utolsó ítélet napja jött el. Rengeteg törmelék hullott a folyamba, mások átrepültek Pestre…” – szól egy szemtanú beszámolója az 1686. július 22-én bekövetkezett hatalmas robbanásról, amely romba döntötte Zsigmond és Mátyás egykori pompás (Friss-)palotájának Dunára néző homlokzatát, és hosszú szakaszon kiszakította a várfalat is.

A lángokban álló Közel-Kelet és az európai menekültválság annyi más terület mellett a filmipart is megihleti, elég csak az egyre nagyobb számban érkező, szinte szociográfiai ambíciókkal megírt látlelet-mozikra gondolnunk. Közülük mind több tűnik fel rangos filmfesztiválok versenyprogramjában, az idei Oscar-szezon véghajrájába azonban egy olyan alkotás jutott el, mely csupán első látásra osztozik műfajtársai eszmei alapvetésében. A Brooklyn, miközben visszavisz minket a múlt század ötvenes éveibe, elsősorban nekünk, közép-európaiaknak válik fájdalmasan ismerőssé.

Hopp Ferenc, a világutazó optikus végrendeletében nemcsak közel négyezer-hétszáz darabot számláló keleti gyűjteményét hagyta a magyar államra, hanem Andrássy úti villáját is, ahol 1923-ban állandó kiállítás nyílt. A folyamatosan gyarapodó – ma már harmincezer alkotást magában foglaló – anyag azonban hamar kinőtte a múzeumot. Az európai viszonylatban is jelentős – főleg Kína, Japán és India művészetét reprezentáló – műtárgyegyüttest jelenleg időszaki kiállítások keretében, részleteiben ismerhetik meg az érdeklődők. Fajcsák Györgyi sinológussal, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum vezetőjével úttörő magyar orientalistákról, műgyűjtőkről, megismerésre méltó kincseinkről és a Gendzsi herceg regényét felidéző tárlatról beszélgettünk.

Száz éve született Tamás Gergely Alajos, a XX. század nagy magyar ferences zeneszerzője – A múlt századi magyar egyházi zene egyik – ma már kevéssé ismert – kimagasló alakja, Tamás Gergely Alajos ferences zeneszerző, karnagy, zenepedagógus és kántor születésének 100. évfordulóját tavaly szeptember 18-án ünnepeltük. Ő alapította a ma már hetvenéves múltra visszatekintő Kapisztrán kórust, amely a kezdetektől fogva a budai Országúti ferences plébániatemplomban működik.

Mióta a fotótörténet első pápája, a haladónak nemigen nevezhető agg IX. Piusz (ő volt a leghosszabb ideig – 1846-tól 1878-ig –, több mint harmincegy évig hivatalban lévő katolikus egyházfő) hagyta, hogy fényképeket készítsenek róla, sok víz lefolyt a Teverén, és ahogy begyorsult a XX. század, egyre nagyobb számú felvételt láthattunk Róma aktuális püspökéről. Eleinte főleg műtermi, erősen beállított fotókat, aztán a technika rohamos tempójával lépést tartva már természetesebb életképeket is, de az amatőr „találatok” áttekinthetetlen tömege csak az emberek közt rendre elvegyülő Ferenc pápa megválasztása óta terjed, elsősorban természetesen az interneten.

Párizs, London, Bécs… – Buda(pest). Gazdag és izgalmas múltra visszatekintő fővárosok az öreg kontinensen, hasonló gyökerekkel. A „mi Rómánkról”, Aquincum történelmi, kultúrtörténeti jelentőségéről még mindig méltatlanul kevés szó esik. Hazánk legkiterjedtebb régészeti terepéről Beszédes József archeológussal, az Aquincumi Múzeum munkatársával beszélgettünk.

Miközben a karácsonyi könyvdömping utószezonjaként újabb celebvallomások és sztárszakácskönyvek árasztják el (immár leárazva) a standokat, üdítő élmény felfedezni a harmincéves Bolyki Brothers a cappella együttest bemutató kötetet. S nemcsak azért, mert a sokak szívének kedves énekcsapat szórakoztató stílusban idézi fel működésének eddigi három évtizedét, hanem annak okán is, hogy a gyakran elsülő poénok és hatalmas sztorik mellett hitéről is tanúságot tesz.

Koszta József gyűjteményes kiállítása a Várkert Bazárban – Nyakas, erős akaratú parasztember néz ránk egy régi fotóról, amely Koszta Józsefet ábrázolja Lakos-tanyai műtermében. Művészi rendetlenség veszi körül a mestert, festményei szerteszéjjel lerakva, falnak támasztva vagy a nyers deszkapadlón. Bal kezében nagyméretű, ovális palettája, jobbjában ecset, amint munka közben lekapta a fényképész. A hosszú életű festő 1861-ben született Brassóban, szegényparaszti családból. Mai szóhasználattal élve azt mondhatnánk, igazán „sokra vitte”, talentumát maximálisan kamatoztatta.