Liszt Pest főtemplomában

Liszt Ferenc (1811. október 22., Doborján – 1886. július 31., Bayreuth) őszinte, mély vallásosságát a szülői házból hozta. Római katolikus családban született, édesapja, Liszt Ádám novícius volt a ferenceseknél, édesanyja, Maria Anna Lager is jámbor, jólelkű és istenfélő asszony.

Pilinszky közelében…

Sok szent úgy áll előttem, mint egy akrobatacsoport, amelynek egyik tagja ugrásra kész, a másik pedig már indítja a következőt. István diakónus indítja a későbbi Szent Pált, Ferenc Klárát, Ambrus Ágostont, engem pedig Pilinszky indított el. Hivatáskrízisben voltam. Kétségbeesésemben bementem az egyik kápolnába, ahol az Új Ember legfrissebb számának címlapján megpillantottam A címzett ismeretlen című írását, amelyet rögtön elolvastam, s mivel annyira magukkal ragadtak a sorok, „lenyúltam” a hetilapot. A levélben ez állt: levelemet mindenkinek írom…, minden kegyelem…, szeressétek egymást…, legfőképpen ellenségeiteket. Ez a gondolatsor hihetetlen módon szembesített önmagammal, és visszalendített a hivatásom útjára.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.