Blogot indítottak a váci kispapok
A Va’c Up blog célja, hogy a kispapok közvetlen formában legyenek jelen az egyházmegye életében, főként a fiatalok körében.
A Va’c Up blog célja, hogy a kispapok közvetlen formában legyenek jelen az egyházmegye életében, főként a fiatalok körében.
Székely János romapasztorációs munkatársak tanúsítványait adta át Esztergomban
Egy évvel ezelőtt, 2017 őszén indult első útjára a Katolikus Karitász Orvosmissziója. Célja, hogy Kárpátalján és Délvidéken ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással és szükség szerint gyógyászati segédeszközökkel vagy további orvosi ellátással segítse a szórványban élő magyarságot.
Az esztergomi bazilika altemplomában szeptember 27-én helyezték örök nyugalomra Gaál Endre nagyprépostot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központ egykori dékánját. A gyászmisét Erdő Péter bíboros, prímás mutatta be a főszékesegyházban, az emlékezők sokasága előtt.
A Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szeptember 24-én, vasárnap este 8 órakor kezdődő szokásos szentmiséje különleges alkalom volt. A Szeged-Csanádi Egyházmegye védőszentje, Szent Gellért ünnepének előestéjén a szeptember 8-án pappá szentelt Kovács Zoltán mutatta be a liturgiát a szegedi dómban.
Életének 90., szerzetességének 71. és áldozópapságának 65. évében, 2018. szeptember 28-án elhunyt Kállay Emil piarista szerzetes, egykori tartományfőnök, a csíkszeredai misszió tagja.
Teljes közösség Krisztussal az Egyház szentségeiben – ezzel a címmel rendeztek cigánypasztorációs konferenciát Egerben, immár tizenhatodik alkalommal. A szeptember 27. és 29. között tartott szakmai találkozóra a Szent János Házban gyűltek össze az egyházi szolgálat iránt elkötelezett cigány és nem cigány résztvevők.