Egy sérült gyermek története a mindennapok örömeiről és küzdelmeiről – Általános iskolás koruk óta ismerik egymást, egy osztályba jártak. Rita egyszer egy négylevelű lóherét talált, eltette, s azt kívánta, az a helyes fiú, Józsi legyen a férje. Középiskolás korukban már együtt jártak, 2003-ban házasodtak össze, s egy évvel később született meg Zsófi. Nagyon várták őt. „Szinte mindjárt megfogant, és a kilenc hónap felhőtlenül telt, két lábbal a föld fölött jártam, minden olyan egyszerű volt” – meséli Rita. Zsófi mosolygós, kedves, barátságos kisbaba volt, eleinte senki sem sejtette, hogy valami nincs rendben. Egyéves korában azonban gyanakodni kezdtek a szülei. Orvoshoz vitték, mert úgy látták, nem fejlődik jól. Ekkor ugyanis még csupán átfordulni tudott…