Család

Gondolatok a párválasztásról, a házasság buktatóiról és éltető elemeiről „Ha az ember körbenéz csak az ő életének kicsiny holdudvarában, nagyon sok keserű, fojtogató, szomorú, boldogtalan házasságot láthat… Ám sok házasság a boldogtalanság ellenére is zakatol, megy előre, cipeli, húzza az irdatlan súlyokat.” A megállapítás Darvasi László író tollából való. Sokan ismerünk ehhez hasonló házasságokat. Gorove László és felesége, Kriszta már évek óta foglalkozik jegyespasztorációval: előadásokat tartanak a párválasztásról és a házasságról. A legutóbbi szeptember 23-án volt Budapesten. Tapasztalataikat és tanácsaikat foglaltuk össze.

Harminc éve vagyunk házasok. Öt gyermeket neveltünk fel. Sokszor megtapasztaltuk már, hogy a házasság hármas szövetség, amelyben a legfontosabb szövetségesünk Isten. A hozzá való közelebb kerülés azért lényeges, mert általa mindig a másikhoz is közelebb kerülünk. Ez nemcsak a házastársi kapcsolatra, hanem minden emberi viszonyra érvényes.

A ka­to­li­kus társ­ke­re­ső fél éve

tFél év telt el az­óta, hogy idén feb­ru­ár 14-én, Va­len­tin-na­pon el­in­dult a párKatt.hu online ka­to­li­kus társ­ke­re­ső hon­lap. In­du­lá­sunk óta na­pon­ta át­lag húsz új tag je­lent­ke­zik be a hon­la­pon, ami azt je­len­ti, hogy má­ra már több mint há­rom­ezer-öt­száz a re­giszt­rál­tak szá­ma. Azok szá­ma pe­dig, akik tel­jes jo­gú hoz­zá­fé­rést sze­rez­tek a hon­lap­hoz – ki­töl­töt­tek min­den szük­sé­ges me­zőt, és vá­lasz­tot­tak az elő­fi­ze­té­si le­he­tő­sé­gek kö­zül –, meg­ha­lad­ja a nyolc­szá­zat. A nők és a fér­fi­ak ará­nya az ös­­szes fel­hasz­ná­lót te­kint­ve hatvan–negyven szá­za­lék. A leg­né­pe­sebb cso­port a har­minc-negy­ven éve­sek kor­osz­tá­lya, itt a nő-fér­fi arány ötvenöt-negyvenöt szá­za­lék. Több ren­dez­vényt is szer­vez­tünk: já­té­kos is­mer­ke­dé­si es­te­ket, eve­zős­tú­rá­kat, gya­lo­gos és bu­szos ki­rán­du­lá­so­kat, já­té­kos is­mer­ke­dé­si hét­vé­gét. Az volt a ta­pasz­ta­la­tunk, hogy a fél- és egy­na­pos ren­dez­vé­nyek rend­kí­vül nép­sze­rű­ek, az en­nél hos­­szabb prog­ra­mok vi­szont ke­vés­bé. A to­váb­bi­ak­ban is szer­ve­zünk ki­rán­du­lá­so­kat és is­mer­ke­dé­si le­he­tő­sé­ge­ket. Ok­tó­ber 18. és 20. kö­zött pél­dá­ul a MÉCS-családközösségek MÉCS-napokat szer­vez­nek társ­ke­re­sők­nek.

So­kat mond­hat­nak a jól meg­vá­lasz­tott sza­vak. Ám oly­kor még több­re ta­nít egy-egy őszin­te cse­le­ke­det. Szá­mom­ra Fe­renc pá­pa Má­ria-tisz­te­le­té­ről igen so­kat el­árul­nak is­mé­telt vá­rat­lan lá­to­ga­tá­sai a Santa Maria Mag­gio­re-bazilika kegy­ké­pé­nél. Itt imád­ko­zott pá­pa­sá­ga kez­de­tén, il­let­ve bra­zí­li­ai út­ja előtt és an­nak be­fe­je­zé­se­kor is. Nem azért, mint­ha job­ban bíz­na Má­ria köz­ben­já­rá­sá­ban, mint Jé­zus ir­gal­má­ban, az Atya gond­vi­se­lés­ében vagy a Lé­lek ve­ze­té­sé­ben. Ha­nem nyil­ván azért, mert va­la­mi él­mény fű­zi e kegy­kép­hez, az anyai sze­re­tet vonz­za oda. Ugyan­ak­kor nem fe­lej­ti azt sem, ami Má­ria szá­já­ból hang­zott el a ká­nai me­nyeg­zőn: Te­gyé­tek, amit mond!

Felkészülő

De hi­szen ki­csi még, in­kább ját­sza­nia kel­le­ne! – so­pán­ko­dik a tan­év­kez­dés­re gon­dol­va jó né­hány ag­gó­dó szü­lő. Bi­zony, itt a szep­tem­ber, és ez sok kis­gyer­mek szá­má­ra je­len­ti egy új kor­szak nyi­tá­nyát az ed­di­gi óvo­dás élet­hez ké­pest. Az is­ko­la el­kez­dé­se nem csu­pán a na­pi­ren­det és a gye­rek­szo­bát ren­de­zi át, ha­nem alap­ve­tő vál­to­zá­so­kat hoz a gyer­mek (sőt az egész csa­lád) szá­má­ra. Mos­tan­tól fon­tos sze­re­pet fog ját­sza­ni az éle­té­ben a tel­je­sít­mény, a meg­mé­ret­te­tés, az ér­té­ke­lés, és ez időn­ként va­ló­ban ko­moly meg­ter­he­lést je­lent majd a kis ta­nu­ló­nak.

Felkészülő

Két em­ber ül a se­gí­tő szo­bá­já­ban. Fel­nőt­té let­tek. Ta­lál­koz­tak, meg­kezd­ték kö­zös éle­tü­ket.

Te­gyük fel, hogy évek, akár év­ti­ze­dek óta is­me­rik egy­mást. A vá­gyak, sze­ren­csé­sebb­nek mond­ha­tó eset­ben sa­ját vá­gyuk vagy vá­gya­ik mi­att ül­nek itt egy­más mel­lett. Mond­juk férj és fe­le­ség, szü­lő és gyer­mek. Ugyan­ar­ra vágy­nak: nyu­ga­lom­ra, meg­ér­tés­re, har­mó­ni­á­ra. Ho­gyan le­het az, hogy ölel­ni vágy­tak, s most sok­szor öl­ni sze­ret­né­nek? Nem ér­tik egy­mást. Mi­ért bün­tetsz az­zal, hogy így vi­sel­kedsz? Mit tet­tem el­le­ned, hogy el­ját­szod a be­csü­le­te­det, el­iszod a pén­ze­met, hogy el­hor­dod ott­hon­ról az utol­só ér­té­ke­in­ket is?

A káposztásmegyeri plébánia tábora

Esztergomban táboroztak-lelkigyakorlatoztak a káposztásmegyeri Szentháromság-plébánia felnőttjei, hittanosai, óvodásai augusztus 7-étől 11-éig. Mottóul az „Örvendjetek az Úrban szüntelen, újra csak azt mondom: örvendjetek!” páli gondolatot választották. Tomka Ferenc plébános a felnőtteknek szóló lelkigyakorlat indító előadásában hangsúlyozta: az öröm nem hangulat, és nemcsak a feldobottság érzésével járhat együtt. Jelentenie kell azt is, hogy igent mondok a nehézségekre is, és úgy dicsőítem Istent. Aki nem tud örömmel imádkozni, kezdjen el szeretni, aki pedig képtelennek érzi magát a szeretetre, kezdjen imádkozni.

A műtétemet megelőző hetekben be tudtam fejezni fontos munkáimat, beindítottam a tanévet. A kórházba menetelem előtti este még Budapesten tartottam szülői értekezletet. „A hely más, a feladat ugyanaz.” Ez zakatolt a szívemben. Abban egyeztünk meg a férjemmel, Tiborral, hogy barátnőm és munkatársam, Éva visz át a kiskunfélegyházi kórházba azon a napon, mert akkor még sok időm lesz, s nyugodtan dolgozhatunk vele. S délután majd ő is kijön hozzám.

Gyönyörű, napsütéses időben utaztunk. A kórterem nagyon szép és világos volt. Tudom, ezek apróságok, de egy beteg közérzete szempontjából nagyon sokat jelentenek. Egy idős, nagyon kedves és aranyos nénivel kerültem egy szobába. Az ablakon gyönyörű, vidám hatást keltő függöny volt, s egy erkélyre is ki lehetett menni. Gyorsan berendezkedtem, fél órán belül már dolgoztunk a laptopon, és megterítettük az ágyamat a családi életre nevelés képzés anyagával. Így nem nagyon tudtam beleroskadni a tudatba, hogy másnap megműtenek.

„…Félek a vértől, félek a tűtől, / félek a drogtól, és félek a fűtől, / félek az újtól, félek a mástól, / a megérkezéstől, az elindulástól.” (Pál Utcai Fiúk: Félek)

A félelem és szorongás élménye hozzátartozik létezésünkhöz. Mindannyiunknak megvannak a félelem csak rá jellemző, az életéhez tartozó formái, a személyes jellegzetessége. Mindezt erőteljesen meghatározzák életkörülményeink, adottságaink, kapcsolataink, közvetlen és közvetett környezetünk, valamint az a történelmi kor is, amelyben élünk.