Család

„…hány és hányféle színeváltozás, / a múlandó s a múlhatatlan / hányféle hely cseréje!”– írja Pilinszky János Találkozások című versében. Igen, találkozásokban élünk: arcok és tekintetek vonzásában keressük a szépséget, amely Dosztojevszkij szerint megváltja a világot. Mindennapjaink legelementárisabb tapasztalatát szenvedjük azonban akkor, amikor magunkba gubózunk, nem találva a gyönyörködés felszabadító élményét. A világ sok színűsége ilyenkor elfátyolozódik előlünk. Az igazi csoda akkor talál meg bennünket, amikor a másik ember szemébe nézve megtörténik a színeváltozás: amikor elhagyjuk a kategóriák és ítélkezések múló világát, és belépünk a múlhatatlan dimenziójába. Ebben a pillanatban már nem nézzük sem a bőrszínt, sem a vallást, sem a faji hovatartozást; egyedül a jelen pillanat szépségének vonzásában létezünk. Találkozásban vagyunk.

Felkészülő

Szülőként jól tudjuk, hogy a gyermeknevelés naponta újabb és újabb, olykor megoldhatatlannak látszó kihívások elé állít bennünket. Sokszor szembesülünk olyan feladatokkal, amelyekhez mintha még mi sem nőttünk volna fel. Félünk, hogy hibázunk. És persze nemritkán valóban hibázunk is. Minél kevésbé ismerünk valamit, annál inkább félünk tőle. A szenvedély is meglehetősen ismeretlen és bonyolult része az életünknek, még akkor is, ha a média egyik kedvenc témájává lett. Hogyan lehet a szenvedélyből szenvedélybetegség? Hogyan előzhető meg? Veszélyeztetett az én gyermekem is? Hogyan nevelhetem a gyermekemet egészségesen a szenvedélyek szempontjából is? Hogyan védhetem meg ettől a veszélytől?

Erőforrások a családban

„A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja. Amikor az asszony megérkezik, megölelik egymást: „De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál!” – szól a bácsi. „De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap” – válaszol a néni. A közelben álldogáló fiú – aki a barátnőjét várja – meghatódik e jelenet láttán, és odalép hozzájuk: „Ne tessék haragudni, Önök mióta házasok?” „Épp ötven éve” – hangzik a válasz. „Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel” – mosolyog a fiú. A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát, és azt mondja: „Fiatalember, maga ezt ne remélje. Döntse el!” A „tanmese” érthető. Ám csak a hétköznapi életben derül ki, hogy meg tudjuk-e valósítani, vagy csupán „reménykedők”, sodródók maradunk. A meleg családi fészekről és a jól működő házasságról szóló szakirodalommal több könyvtárat lehetne megtölteni. Az elméleti ismeretek valóra váltásához, az elérhető célokhoz, a leggyakoribb erényekhez és hibákhoz Papp Miklós morálteológus, Somogyiné Petik Krisztina és Kézdy Anikó pszichológus néhány gondolata vihet közelebb bennünket.

Az apaszerepet is tanulni kell

Hogyan válunk apává? Miként van jelen az apa a mai családokban? Mi az apa és mi az anya feladata a gyermeknevelésben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphat az, aki részt vesz a Katolikus Karitász Rév Szolgálata által szervezett apacsoportban. A kezdeményezésről Kovács Péter pedagógus, az egyik szervező számolt be lapunknak. Úgy született meg az apacsoport gondolata, hogy a Rév szenvedélybetegeket segítő szolgálata az elmúlt húsz évben sokat foglalkozott a hozzátartozókkal is. Közülük többen is jelezték, hogy nagy szükség lenne egy olyan csoportra, ahol az édesapákkal foglalkozunk, így megelőzhetnénk a családi rendszer működésében előálló zavarokat. Persze magától adódott, hogy itt egyéb kérdésekről is beszéljünk, ne csak a szenvedélybetegség problémájáról. Már az első csoportot is úgy hirdettük meg, hogy nemcsak a gyakorló apukákat várjuk, hanem azokat is, akik az apaságra készülnek.

A ReNaissance Tanulmányi Ház – a jezsuiták diploma utáni képzést folytató fiatalok számára létrehozott kollégiuma – idei, IX. Carpe Viam programja A férfi a XXI. században című kerekasztal- beszélgetés volt. A meghívott vendégek – Vekerdy Tamás pszichológus, író, Varga Pál pszichiáter, családterapeuta és Spéder Zsolt szociológus, demográfus – több oldalról igyekezett megközelíteni és bemutatni a férfiakról kialakult képet és annak változásait.

Felkészülő

Rendszeresen tartunk házasságra való felkészítést jegyeseknek. Nem jegyes ok tatásnak hívjuk ezt, mert az „oktatás” kifejezés esetleg taszító is lehet. Igyekszünk nem kioktatni a fiatalokat, hanem együtt gondolkodásra hívjuk meg őket, sok érdekes feladatot adunk nekik, amelyeket vagy egyénileg, vagy párban oldanak meg. Családi életünk tapasztalatait is beleszőjük ezekbe az alkalmakba. Együtt járó párokat és házasokat is várunk a párkapcsolati műhelyünkbe. Az együtt járók és a jegyesek nagy része együtt élő pár. Ezek a tények. Mi próbáljuk azért megemlíteni, hogy lehet máshogy is csinálni. Merünk beszélni arról is, hogy mit jelent tisztán megélni a párkapcsolatot.

Felkészülő

Kortól, nemtől, iskolai végzettségtől és vallási hovatartozástól függetlenül a szenvedélybeteg kliensek, valamint a segítőkapcsolatot igénybe vevő hozzátartozók (társfüggők) között egyre gyakoribb a szóbeli erőszakot (alkalmanként fizikai erőszakot is) elszenvedők száma, illetve azoké is, akik csak valamikor később vallják be, hogy kapcsolatukban erőszakot szenvedtek el. Mielőtt a kedves olvasó azt gondolná, hogy egy új, reprezentatív kutatás eredményét ismertetem, ki kell hogy ábrándítsam. Szívesen tenném, de nem tudok arról, hogy lenne naprakész és elérhető felmérés ebben a tárgyban. Személyes segítői munkámra, kollégák jelzéseire és szupervíziós tapasztalataimra támaszkodva osztom meg ezt a véleményemet, és vetem fel a bevezető mondat mögött meghúzódó, többszörösen tabunak minősített témát.

A tanár életéhez is hozzátartozik az egész életen át tartó tanulás folyamata, amelyben segítséget nyújthat a Katolikus Pedagógiai és Továbbképző Intézet (KPSZTI) félévente megrendezett továbbképzése. A magyar szak tantárgygondozójaként próbálok olyan képzéseket szervezni, amelyek egyrészt a látásmódunkat tágítják egy-egy témában, másrészt segítenek módszertani kérdésekben is tájékozódni.