Istenkáromlás Athénban

Világ-nézet katolikus szemmel

A görög főváros Hitirio nevű színházának vezetősége a napokban bejelentette: végleg elállnak a Corpus Christi (Krisztus teste) című előadás tervétől. Terrence McNally amerikai szerző botrányos színművének bemutatóját eredetileg október 11-én tartották volna, ám vallási aktivisták és felháborodott polgárok megakadályozták, élőlánccal torlaszolva el az épület bejáratát.

Egy ősi étterem

Az ősi lengyel főváros, Krakkó főterének sarkán áll egy négyszintes palota, benne varázslatos étteremmel, amelynek neve Wierzynek (ejtsd: Vjezsinek). Bejárata fölött, kovácsoltvasból öntve egy évszám: 1364. Ama esztendő szeptemberében ugyanis a lengyel uralkodó, Nagy Kázmér királytalálkozót szervezett Krakkóba. Az akkori Európa szinte minden jelentős uralkodója és főhercege jelen volt, így a mi Nagy Lajos királyunk is.

Rokonok

Világ-nézet katolikus szemmel

Mit gondolsz, ki vagy? Ezzel a hatásos címmel dobtak piacra egy vadonatúj fejlesztésű számítógépes családfakutató programot az Egyesült Államokban. Segítségével állítólag bárki egybegyűjtheti a felmenőit – persze csak akkor, ha igénybe veszi a megfelelő levéltárak katalógusait, online szolgáltatásait. (Éppenséggel ez csak az Államokban lehetséges, vagyis egy olyan országban, amelynek történelme 1776-ban kezdődött, ráadásul soha nem dúlták fel idegen hadak, s általában minden anyakönyv, okmány a helyén található. De próbáljon csak egy okos programozó valamelyik felvidéki vagy délvidéki família XVI. századi iratainak online utánajárni…)

Újszülöttmentés a plébániákon is?

A hét kérdése

Az esztendő első napjaiban figyelemmel kísérhetjük egy különleges kezdeményezés sorsát. Kistarcsán december 29-én Bíró László püspök és Katona István egri segédpüspök ünnepi szentmise keretében áldotta meg a plébániatemplom mögött kialakított Élet-kápolnát. Itt egy üvegszekrényben egy kosár található, amelyben névtelenül elhelyezheti újszülöttjét az ilyen tragikus lépésre kényszerülő édesanya. A Szent Péter esernyője elnevezésű program elindítóját, Eőry Ajándok Batthyány-Strattmann László-díjas háziorvost elsőként arról kérdeztük, mikor született meg benne a befogadókosár gondolata.

Az ifjúság nevelésének szolgálatában

Százéves a Magyar Cserkészszövetség

Hazánkban 1910-ben jöttek létre az első cserkészcsapatok, két esztendővel később, 1912. december 28-án pedig a budapesti Kálvin téri református templomban megalakult a Magyar Cserkészszövetség. Az évforduló napjának délelőttjén az Országház Felsőházi termében emlékülést rendeztek, melynek keretében megnyitották a hazai cserkészet centenáriumi évét.

A béke mesterei

Taizéi találkozó Rómában – Alois testvér levele Afrikából

A Roger testvér által alapított taizéi közösség ma is minden év végén nemzetközi ökumenikus találkozót szervez egy-egy európai nagyvárosban. E találkozók középpontjában a kiengesztelődés áll, illetve a nemzetek közötti bizalom és párbeszéd erősítése. A mostani összejövetelt Rómában tartották, december 28. és január 2. között. A taizéi közösség a római egyházmegyével közösen készítette elő az eseményt, amely több tízezer fiatalt gyűjtött egybe. A „bizalom zarándokútjának” ezen az állomásán sok száz magyar fiatal is jelen volt: elzarándokoltak az apostolok sírjához, a katakombákba, és közösen imádkoztak XVI. Benedek pápával.

Sokkal fontosabb, hogy itthon vagyunk

Családlátogatás Szuper Levente jégkorongozónál

Szüntelenül változó, bizonytalansággal teli világunkban az ember állandóságra vágyik. Ez a lapos, reklámfilmekbe illő mondat villant belém, amikor fotós kollégámmal megérkeztünk a mátyásföldi kertes családi házhoz, Szuper Levente jégkorongkapus otthonához. A sokszoros válogatott, divízió I-es világbajnok sportember esetében éppenséggel nem az állandóság érzésére számítottam, hiszen mozgalmas pályafutása során annyi országban, annyi csapatnál megfordult már… Annál kellemesebb meglepetés volt megtapasztalnom az őt körülvevő nyugalmat, családmeleg otthonosságot.

A tágas kertben gyerekjátékok és különféle szabadidős kellékek jelzik, hogy itt bizony – Ady Endrével szólva – „élet zengi be” a házat. A szép, teraszos épület pedig kimondottan patinás: vonzó légköre van. A nappaliban a házigazda fogad, karján nyolc hónapja született kislányával, Alizzal. Nagyon barátságos csöppség, csillogó, tágra nyílt szemmel méregeti a világot. Igyekszem követni a példáját, és a falon, a bejárati ajtó mellett felfedezem egy Gömör vármegyei nemesi család bekeretezett címerét.

Orosz civilek gesztusa

Különleges ünnepséget tartanak december 21-én délelőtt Esztergomban, a Szent Adalbert Központban. A Békességszerzők és Béke elnevezésű orosz társadalmi szervezet, illetve az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium igazgatója, Tokár János közös szervezésében megvalósuló eseményen Mindszenty József bíboros születésének százhuszadik évfordulójára emlékeznek.