A hét szentje: Szent József, a Boldogságos Szűz jegyese (Március 15.)
II. János Pál pápa A Megváltó őrzője (Redemptoris custos) kezdetű apostoli buzdításában olvassuk: „József egész élete hitbeli zarándokút volt.
II. János Pál pápa A Megváltó őrzője (Redemptoris custos) kezdetű apostoli buzdításában olvassuk: „József egész élete hitbeli zarándokút volt.
Az összesen kilenc – tizenhat-huszonegy kilométer hosszú – szakaszból álló élő rózsafüzér zarándoklat útvonala egy fővárost övező lelki körgyűrű, amelyet idén május 17-én járhatnak be a vállalkozó kedvűek.
Magyar hívek és lelkipásztorok nyílt levele a szlovák püspöki konferenciához – A magyar nemzetiségű katolikus hívek és lelkipásztoraik kezdeményezését felkarolva a Pázmáneum Polgári Társulás, a Mécs László Társulás és a Jó Pásztor Alapítvány nyílt levelet intézett a szlovák püspöki konferenciához a február 14-én nyilvánosságra hozott egyházmegyei felosztással kapcsolatban.
Pápai felhívás és országos gyűjtés. – A Szentföld és az egész Közel-Kelet békéjének előmozdítása évtizedek óta a pápák és a szentszéki diplomácia egyik legfontosabb törekvése.
Hagyományosan – szerte a világban, így hazánkban is az összes katolikus templomban évente gyűjtést szerveznek a szentföldi keresztények megsegítésére. Idén március 9-én a perselybe tett adományokat nekik juttatják el.
Mikor halt meg Meszlényi Zoltán püspök? – Az Új Ember február 17-ei számában Az Olvasó írja rovatban Mikor halt meg Meszlényi Zoltán püspök? címmel reagálás jelent meg az előző heti újságban Beke Margit által közölt cikkre. A püspök – nagybátyám – halálának dátumaként Beke Margit két évszámot említ: 1953, illetve 1951. A cikkíró az 1951- es halálozási adat mellett érvel – jogosan -, ismerve az exhumálás adatait.
Guantanamóban is járt a Vatikán küldötte – Tarcisio Bertone bíboros államtitkár február 23-án Santa Clarában megáldotta a II. János Pál pápa emlékére emelt emlékművet. Wojtyla pápát idézte: Kubának meg kell nyílnia a világ felé, a világnak pedig Kuba felé.
Jean-Louis Tauran bíboros, a vallásközi párbeszéd pápai tanácsának elnöke szerint jól halad a katolikus-muzulmán kapcsolatok ügye. A 138 muzulmán értelmiségi októberi kezdeményezése nyomán a dialógus folyik, legutóbb a kairói Al-Azhar egyetemen volt találkozó, mely február 27-én ért véget.