„Lelki megújulás nélkül nem lehet újjáépíteni Európát”

A nagy rendalapítóról beszélve természetesen szólt a Reguláról, illetve a közösséget vezető apátról, akinek egyszerre kell „gyengéd atyának és szigorú mesternek” lennie, vagyis „igazi nevelőnek”. Ahhoz viszont, hogy felelős döntéseket tudjon hozni, meg kell hallgatnia rendtársai tanácsát. „Ez a rendelkezés teszi meglepően modernné a majdnem tizenöt évszázaddal ezelőtt írt Regulát – mutatott rá a Szentatya. – A közügyekért felelősséget viselő embernek, még szűkebb körben is, olyannak kell lennie, aki tud meghallgatni és tanulni abból, amit meghallgatott.”

Európa védőszentjére hivatkozva a pápa ismét felhívást intézett Európához: „Európa épphogy maga mögött hagyott egy olyan évszázadot, amely két világháború sebeit viselte, és most, a tragikus utópiáknak bizonyuló ideológiák bukását követően, saját identitását keresi. Egy új és tartós egység megteremtéséhez persze fontosak a politikai, gazdasági és jogi eszközök, de szükség van a kontinens keresztény gyökereiből merítő etikai és lelki megújulásra is, különben nem lehet újjáépíteni Európát.  Ezen éltető erő nélkül az ember továbbra is ki van téve annak a veszélynek, hogy engedjen az önmegváltás régi kísértésének. Egy olyan utópiának, amely a XX. századi Európában különféle módokon »az emberiség hányatott történelmében példa nélküli visszafejlődést« hozott – amint arra II. János Pál pápa is rámutatott. Ha az igazi haladást keressük, hallgassunk ma is Szent Benedek Regulájára, amely megvilágítja utunkat. Ez a nagy szerzetes olyan igazi mester volt, akinek iskolájában elsajátíthatjuk az igazi humanizmus művészetét.” (VF-fordítás)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..