Hírek

A rendtartomány 2006-ban alakult meg a két korábbi magyarországi ferences provincia (kapisztránusok és mariánusok) egyesülésével. Tizennégy rendházuk van, ebből négy a fővárosban, öt a Dunántúlon, négy az ország keleti felében, egy pedig Kárpátalján. A házakhoz kapcsolódó templomokban lelkipásztori munkát végeznek, nyolc oktatási, négy szociális és négy kulturális intézményük van. Ferences vezetés alatt működik a mátraverebély-szentkúti nemzeti kegyhely, és az ország legforgalmasabb temploma (pesti ferences) is. A névtár tartalmazza a ferencesek magyarországi történetét, ismerteti az egyes rendházak múltját és jelenét, valamint a rendtagok életrajzi adatait. A ferences rend világviszonylatban is az egyik legnépesebb szerzetesi közösség, több mint tizenhatezer rendtagjuk van. (MKPK Sajtóiroda)

Magyar helynök a besztercebányai egyházmegyében

Rudolf Baláz besztercebányai megyés püspök Mahulányi József ipolysági esperes plébánost a besztercebányai egyházmegye helynökévé nevezte ki. Mahulányi József püspöki helynök megbízatása az egyházmegye területén élő magyar nemzetiségű hívekhez, illetve lelkipásztoraikhoz szól. (Spesnet/Magyar Kurir)

Szeretet Napok – Győrben

Hatodik alkalommal rendezik meg Győrben a Szeretet Napokat az erdélyi árvákért, idén április 25. és 27. között. A rendezvény házigazdája Pápai Lajos győri püspök, aki vasárnap hálaadó misét celebrál a győri bazilikában. A program médiapartnere a Duna Televízió, fővédnöke Borkai Zsolt Győr megyei jogú város polgármestere. Lesz jótékonysági hangverseny a bazilikában, művészeti árverés a Rába Hotelben, szabadtéri fesztivál, misebor-kóstoló, illetve számos együttes ad koncertet, többek közt fellép Tóth Vera (Megasztár győztes), valamint a Kaláka.(JKA)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .