Sajtóapostolokat keresünk

Hétről hétre – embertől emberig

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akik szívesen csatlakoznának az Új Ember sajtóapostoli munkájához. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy a katolikus sajtó terjesztése, kiadványaink, szóróanyagaink eljuttatása régi és reménybeli új olvasóinkhoz a papság munkáját segítve, a hívek közreműködésével valósulhat meg a leginkább.

Keresztényellenes terror Nigériában

Afrika legnépesebb országában újra keresztény templomok és emberek ellen intéztek merényleteket. Június 10-én a közép-nigériai Jos evangelikál templomában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő. Rajta kívül még két személy meghalt, mintegy negyvenen pedig megsebesültek.

Innen-onnan

Magyar szentek az elnökségi honlapon

Az Európai Unió soros magyar elnöksége honlapján bemutatta a hazánkban tisztelt szenteket. A Magyarország bemutatkozik rovatban május 16. óta Szent István, László, Erzsébet és Kinga rövid életrajza olvasható. A katolikus egyház huszonhat magyar szentje nemzetközi tiszteletnek örvend. (KNA)

Fénykereszt Sükösdön is

Az Olvasó írja

Krisztus dicsőséges keresztje felállításának kinyilatkoztatását 1996. július 16-án, Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepén adta az Úr Jézus Fernanda Navarro, Grenobleban lakó családanyának. A világszerte több ezer keresztnek az általa pontosan megadott méretben kell elkészülnie: magassága: 7,38 méter, a vízszintes szár hossza: 1,23 méter, mivel Krisztus keresztje a Golgota hegyén hétszázharmincnyolc méter magasan állt.

Jó hír Szlovákiából

Az Olvasó írja

Egyik nap levelet kaptam a Szent Margit Gimnázium két tanárától. Fülöp-kurzusra hívtak Szlovákiába, egy Kassa melletti kis faluba. A hétvégi evangelizációs programot a Koinónia közösség szlovák tagjai vezették. Örömmel tapasztaltuk, milyen lelkesen kérdezgetik tőlünk a magyar szavakat, étkezéseknél a mi nyelvünkön kívánnak jó étvágyat nekünk. Évek óta imádkoznak hazánkért, jelenlétünk válasz volt imádságukra. Első nap elmesélték, hogy közösségi házuk üzenetet hordoz.

Vigyázzunk a hasonlatokra

Az Olvasó írja

Megdöbbenéssel olvastam az Új Ember pünkösdi számának 10. oldalán a Misekönyv on-line? című cikket. Az Adoremus a gyakorlati életben nem olyan liturgikus célt szolgál, amit a cikk szerzője feltételez. Nagyon sok családban közösen olvassák az elmélkedéseket, a bevezetőket, ebből készülnek fel a templomi felolvasásra gyerekek és felnőttek egyaránt.

Dürer-kiállítás Nürnbergben

A Gyula közelében fekvő Ajtósról (innen a Türer-Dürer név) Nürnbergbe származott német család gyermeke Albrecht Dürer (1471–1528). A nagy reneszánsz festő műveiből negyven éve nem rendeztek oly nagy bemutatót, mint amilyen a Nürnbergben május 24-én megnyílt és szeptember 2-ig látható kiállítás. A tárlaton a művész százhúsz legjelentősebb műve látható. Tizenkét ország ötvenegy múzeumából kölcsönözték az … Olvass tovább

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.