Ős-titok
Csontos Márta
Nem tudom, a fák
álmodnak-e leveleket,
vagy a levelek keresnek
maguknak ágat?
Csontos Márta
Nem tudom, a fák
álmodnak-e leveleket,
vagy a levelek keresnek
maguknak ágat?
Mohammed Murszi, a Muzulmán Testvériség jelöltje lett Egyiptom új államfője, miután kis különbséggel legyőzte vetélytársát, Ahmed Safíkot az elnökválasztás második fordulójában. Murszi az érvényes szavazatok 51,7 százalékát kapta, mintegy tizenhárommillió voksot. Riválisára, Safíkra tizenkétmillióan szavaztak.
A hit évének programja
Rino Fisichella érsek június 21-én ismertette a Vatikánban a hit évének programját. A hit éve mindenekelőtt támaszt kíván nyújtani a híveknek, akik a mindennapok fáradozásai közepette meggyőződéssel és bátran ajánlják életüket Jézus oltalmába. Értékes tanúságtételük fontos az Úr szemében, lehetővé téve az egyháznak, hogy ma is, mint a múltban, a hit erejével és az egyszerű emberek lelkesedésével mutassa meg magát a világnak.
Az általános válság a hitet sem kíméli. Évtizedek óta támadja a szekularizmus, amely az egyéni szabadság nevében minden tekintélytől való függetlenséget követel. Magáévá tette azt a programot, hogy „éljünk úgy, mintha Isten nem létezne”. Sokan kortársaink közül nem érzékelik Isten hiányát – mutatott rá Fisichella érsek. A főpásztor bemutatta a hit évének logóját, amely egy hullámokon ringó bárkát ábrázol az egyház jelképeként. A főárboc egy kereszt, amelynek vitorláit dinamikus jelekkel Krisztus IHS monogramja alkotja.
Péterfillér-gyűjtés
A Magyar Katolikus Egyház a Szent Péter és Pál apostolok ünnepe, június 29. utáni első vasárnap, idén július 1-jén tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban. A befolyt összeget az Apostoli Szentszék a szentatya karitatív céljaira fordítja. MKPK
Az egri és a besztercebányai katolikus rádió együttmüködéséről
A barátság hullámhosszán címmel a következő tizenöt hónapban programokat cserél és közös kiadványokat jelentet meg az egri Szent István Rádió és a besztercebányai Radio Lumen az Európai Regionális Fejlesztési Alap közel kétszázezer eurós támogatásával – jelentette be Szarvas István, a magyar, és Juraj Spuchlák, a szlovák rádió vezetője.
Az Európai Parlament elnöke, Martin Schultz vezette elnökségi bizottság június 22-én tette közzé a 2012-es Európai Polgár Díjban részesülők névsorát. Köztük van Székely János esztergom–budapesti segédpüspök, akit romapasztorációs tevékenysége elismeréséül Gál Kinga fideszes EP-képviselő jelölt a kitüntetésre.
Felkészülő
„Mit lehet kezdeni egy fetrengve hisztiző háromévessel az utcán? Olyan kínos…” – kérdezi egy anyuka egy internetes fórumon a többi szülőtől. „Létezik, hogy valaki még kiskamaszként is ilyen hisztis legyen…?” – tépelődik egy másik. Az élethelyzetek különböznek, de az élmény közös: tehetetlenül, párbeszédre esélyt sem kapva állnak szemben hisztiző gyermekükkel a szülők.
A hiszti nem más, mint a szavak nélkül tomboló, tehetetlen indulat, amely akkor tör ki a gyerekből, amikor együtt van a szülővel (vagy más közönsége van), de nem tudja megfogalmazni dühe vagy szomorúsága okát. A szülők gyakran azt feltételezik, hogy a hisztinek célja van, vagyis puszta manipuláció – pedig ez az esetek többségében nem igaz.
Áder János a jeruzsálemi zarándokházban
Áder János köztársasági elnök közelmúltban tett izraeli látogatása során felkereste a Jeruzsálem történelmi városrészében található osztrák zarándokházat, amelynek létrehozásában 1895-ben a magyar egyház is részt vett. 2008-ban Sólyom László köztársasági elnök, 2009-ben pedig Erdő Péter bíboros, prímás is látogatást tett a házban. (KAP)
A Vatikán pénzügyeinek átláthatósága
Ettore Balestrero prelátus, a vatikáni államközi kapcsolatok altitkára július 18-án ismertette a Moneyval, az Európai Tanács pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni intézkedéseket ellenőrző szakértői bizottságának jelentését, amely a szentszék, illetve a Vatikán Városállam által tett eddigi lépésekről számol be. A bizottság azt értékelte, hogyan valósítja meg a Vatikán a Pénzügyi Akciócsoport (FATF – Financial Action Task Force) negyvenkilenc ajánlását.