Tóth Sándor

Keresztény kockázat

Szerző:

Gyakran visszatér a két nagy evangéliumi példázat: Az irgalmas szamaritánus meg A tékozló fiú. Főleg az utóbbi. Persze minden időszerű és „fönségesen” igaz, ami az Írásban olvasható, s a többször szürkének érzett mondatok rejtélyében szent költészet rejlik, mivel sugalmazott minden szó…

Nos, a tékozló. Hányszor veszi magára az utalást valaki; tőle függ, hiszen személyre szabott példabeszéd, mégis egyre inkább „társadalmi méretű” lesz, ahogyan halad a történelem ideje. A múlt századelő egyik kiválósága, a francia Léon Bloy egyik könyvében olvasni, hogy az erkölcs, a magatartás egyre jobban az ágostoni dimenzióval mérhető, vagyis bűntan helyett a szeretet mértékével: a bűn a szeretet fogyatékossága, amely a teljes embert érinti, tehát már létkérdés a polgári morálban is, ami hányszor farizeusi!

Kodály körönd

Szerző:

Ezúttal nem a tér, hanem a teljes körpálya-szimbólum. Az életműé, az életé, amely a Centrumra figyel. Ahonnan a kör elindul, ott zárul be. Ez a törvénye, különben csak egy megszakadt ív… űAz utolsó alkalom volt, amikor Kodály Zoltán munkatársával, Rajeczky Benjámin zenetudóssal a köröndön beszélgettünk, kívül a vaskerítésen: az Angyalok és pásztorok világhíres kórusmű szépségéről, amely néhány perccel korábban zárta be az udvaron tartott megemlékezést. December volt, az ívek alatt nyalábnyi napsugár hevert az őszből. Nem fújt a szél, az ég nyugodt volt, láthattam a pásztorok vonulását; a gyermekkórus tagjai – az angyalok – fölemelkedtek a hangok szárnyain.

A százharminc esztendő a születése után először ezt a pillanatot idézi nekem Kodályról. Két esztendő múltán Béni bácsi is átköltözött a fenti karba, bizonyára kötegnyi dallammal, melyet odaát fejtegetett tovább a mesterrel. Hiszen az életében egyik sem mondott le dallamok történeti vizsgálatáról, ha egy-egy régi énekkincs előkerült. (Ezek nélkül ma sem lehet továbblépni, bárhogy ingerel az újdonság, mely sokszor dilettánsok kezében csak torzó…) Őrzöm Vargyas Lajos szavait, aki nehéz időben nevezte Kodályt „nemzeti géniusznak”, nem érdemtelenül.

Martini bíboros közelségében

Szerző:

Vagy két évizede – akkor még plébános barátom könyvtárában kerültem kapcsolatba Milánó főpásztorával, Carlo Maria Martini bíborossal. Könyvei minden távolságot megszüntettek, ami térbeli. Szent István városa olyan közel került Milánóhoz, melyet a szellem mértékével lehet mérni. Ez pedig benső tér-idővel fejezhető ki. Így lettem csendes „tanítványa” a most elhunyt teológusnak, apostolutódnak, de mindenekelőtt az elmélkedő kereszténynek. Gondolatainak mélysége karizmatikus jegyet visel. Úgy tud fölemelni, hogy a teológia élményeit a szív, az értelem, az esztétikum közösségében közli. És: a misztika gyönyörűségével.

Ajtó(k)

Szerző:

Világ-nézet katolikus szemmel

Az az iskolaajtó most is nyitva van, amelyen egykor beléptem. Most unokáimat látom belépni, mivel ugyanaz minden iskolaajtó…
Mit csinál egy öreg iskolás – annyi évtized múltán? Néz és hallgat. Látja a perdülő faleveleket, táviratokat olvas, mindegyikről ugyanazt az üzenetet: bár egyre több a mész, mint az ész, mégis tanulnod kell. Tanulni a fákat – nem csupán a télieket –, és arra gondolni: ami volt, nem jön vissza soha. Egy-egy fa új alakot ölthet. Minden új, és mégis a régi…

Sétáló zenék

Szerző:

Itt jönnek velem a magánnyal benépesített erdőszélen, ahol minden fa, bokor, kék üstökű csormolyaszál egy-egy dallamot rejteget.

Megértem annak a rendezőnek és szövegkönyvírónak az álmát, akik mesék alakjait, „történéseit” vitték filmre, és címül ezt választották: Egyszer volt, hol nem volt… Zsebben lapuló rádiómat bekapcsolva hagyom, s míg a norvég Sinding egyik hegedűszvitjét hallgatom (ritkán hallható az öt darab), bokrok zene-csöndje még inkább kiemeli a dallamot, amely a szünetjel után következik. A-moll szvit – jegyezte partitúrájára az északi komponista. A szójáték is zenei – a-moll, álom. Nyelvünk muzsikájából következik. Kosztolányi már megírta… Egyes festők tájképeiről mondogatják: mintha muzsikálnának.

Keresztény társa az irodalomnak

Szerző:

Rónay László hetvenöt éves

Az irodalom bölcsőjébe született, a keresztény eszmeiségű irodalom lett a kenyere és az itala. „Meghatározó volt sorsom alakulásában az a tény, hogy édesapám Rónay György volt” – írja egyik vallomásában. A piaristák gimnáziumában érettségizett, s olyan példák álltak előtte későbbi tanári hivatásában is, mint Sík Sándor, akiről érzékeny-szép esszéket írt. Mindig becsültem azt a kettős egységet pályáján, amely az irodalom és a nevelés elválaszthatatlan közösségét jelenti. Egyik, számomra fontos könyvének ezt a címet adta: Társunk, az irodalom. Amikor megkaptam dedikálva „abban a reményben, hogy folytatója” leszek egy szép és számára oly kedves hagyománynak, tudtam, mire gondol. A dedikáció kelte: 1990. április 10.

Szabó Ferenc jezsuita aranymisés

Szerző:

A neves magyar jezsuitákról írt lapokat a jubiláns életútja máris gyarapítja. Eddigi munkáját a sokoldalúság jellemzi, amelyről könyvei, előadásai, rádiós tevékenysége tanúskodnak. Arannyal fémjelzett ünnepe Zalalövőn és a budapesti Jézus Szíve-templomban a hálaadás és az erőforrás kelyhe volt; benne nem az idő, hanem az embert és a szerzetes- tudóst kiválasztó kegyelem testvériesült az áldozat örömével, a benső idő érdemével.

Réten

Szerző:

Olyan, mint Lacroma szigete az Adrián. Kis szeglet, hosszú erdőszélen. Végtelenbe száguldó víz helyett a kilátás. Aloé nincs, pálma sincs. Viszont van ezernyi cickafark. Bóbitájuk olyan, mintha minipíneákra hó telepedett volna. A tetőről valóban tengert látni: kéken kinyíló messzeséget egészen az Alföldig, ahonnan a képzelet bárhová vezethet.