Tóth Sándor

Ember, csupa nagybetűvel

Szerző:

Könyvespolcra

 

Személyes lapok Regöly-Mérei Gyula orvosprofesszorról

 

„Boldog ember volt? Már hallom is a válaszát, igen, boldog, hiszen teljes életet élt, megtapasztalhatta a gyógyítás örömét, tudománnyal foglalkozhatott, ami számára hivatás és szenvedély volt együtt, és mit számított az anyagi jólét, amikor a két legnagyobb kincset bírhatta magáénak: a hitet és a családot.”

 

Kommunikációs tömörséggel jellemzi orvos édesapját lánya: Regöly-Mérei Andrea Szerető apátok, Gyula című könyvében, amely dokumentációs élet- és lélekrajz. Bár a szerző tiltakozik: ő nem író, az iménti jellemzésre „épített” emlékező munkája egyes fejezeteiben szinte regényes, másutt történelmi tényközlés, nemegyszer azzal a lírai érzékenységgel, amely gyermeki lélekből fakad. Ha jelképet keres ma bármely tudománnyal fölvértezett vagy abban éppen még elmerülő, és folyton hitben gazdagodni vágyó, családot szerető, és elolvassa ezt a – ma már ritka – „monográfiát”, Regöly-Mérei Gyula, a történeti embertan és az orvos-történelem világhírű kutatója személyében megleli.

Egy rendkívüli életmentés történetéhez

Szerző:

Már bejárta a világot az a rendkívüli orvosi teljesítmény, amely a debreceni klinikán életre segített egy csecsemőt. Édesanyja agyhalottá vált, amikor a magzat még csak tizenöt hetes volt. Túlélt számtalan fertőzést, vérmérgezés miatt az anyai szervezet keringési összeomlását, majd annak újraélesztését.

 

A gyógyítás kapcsán kereste meg levelével Dr. Fülesdi Béla orvosprofesszor, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, az EMMI Egészségügyi szakmai Kollégium elnöke Dr. Barna Gábor egyetemi tanárt, a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének vezetőjét, aki a boldog emlékű Bálint Sándor munkásságának szellemi folytatója. A levélben szereplő pap: Horváth János címzetes kanonok plébános Kállósemjénben.

 

A levél lényegét itt közöljük. (t. s.)

Hivatásgyakorlók egy reményközösségben

Szerző:

Országjáró

 

Kunszentmártoni képek, beszélgetések

 

Minden idők eszmeáramlatában jelen van a derű és a sötéten látás. Ez a dolgok természetéből következik, amely az ember benső környezetével függ össze, és azzal a feszültséggel, amit a keresztény életfilozófia időkeretbe helyez: múlt és jelen „együtthatásába”.

 

Az idő okozhat fogságot és szabadságot még a közösség életében is. Erre reagálva egy bölcs lelkipásztor azt mondta: a könnyedség, a rugalmasság a lényeges, akinek sosincs ideje, annak mindig van.

 

Ezt a függő-függetlenséget tapasztaltam legutóbb Kunszentmárton egyházközségében – közösségében – a plébánia életkeretében. Akár jelmondatuk is lehet:foglyai ők a megtartó szabadságnak, és a földi rabság szabadjai. A fölülvalókat keresik. Cseppet sem fellengzős megállapítás, ha valaki beletekint ünnepeikbe, hétköznapjaikba: csupa mozgást, cselekvést lát, rendezettséget; a gond innen sem hiányzik, de nem mindegy, hogy a szellemi irányultság kerül-e előtérbe, az igény, vagy valami kitaszító önző érdek. A plébános és munkatársai biztosítják a szakrális környezet rendezettségét. Magas torony védelmében élnek, rózsafüzérek virágzatában, amely nem hagyja kihűlni a lélek-régiót.

Folyónál

Szerző:

Híd és víz együttállásában a centrum a kikötő, ahol két hajó vár az indulásra. Két tiszt még a parton sétál a hűvösödő délutánban, sapkájukon fény csillan, a leáldozó napé, mely halványsárga hidat köt a távoli és az itteni part közt; hullámok fürödnek a sugárzásban, hírük az őszé. Néhány rozsdás levél eloldódik a kövektől, és megindul a nagy sodrás felé. Húz a víz és húz a mély. Nyugvó szöglete nincs az áradásnak, ahogyan az életnek sincs.

 

A nyugalom más. A nyugalom talán a híd; most senkit sem látok rajta, csak a vasívek feszülnek a víz felett, s a nap – felhők közül – rátelepszik. A sok látszatmozgásban (is) a fényességforrás a biztos. Vas és fény.

Búcsú Ferencz Évától

Szerző:

Szeptember végén láttam utoljára. Mint törött váza állt előttünk, amely még aranyvirágot őriz. A csángó Petrás Incze János minorita folklorista emlékülésén, az egri papnevelőben énekhangján imádkozott, amint hosszú évek óta, amikor meglelte művészi hivatásának igazi szentélyét.

Most ezt adta hírül a Keresztény Kulturális Akadémia, amelynek tagja volt: „Hosszú szenvedése végén váratlanul ért bennünket a halálhíre.” Túlságosan érzékeny volt, ki láthatott lelkének kútjába? Magánya mélyébe, ahol körülvették a halál borzalmai: szerető férje meghalt, és neki párjavesztett gerliceként kellett tovább énekelnie. Életforrása megzavarosodott, az értelem sugáríve megszakadt, hangja immár végleg elnémult.

Fényes csillag

Szerző:

Film Keatsről, a költőről

Szerette az életet, mint a virág a napot. Versében a téli kispatak azon tűnődik, hogyan sütött a nap. Betegsége ellenére sem volt dekadens John Keats, a romantikus angol költő, akiről nemrégiben filmet láthattunk a Duna tévén. Róla és szerelméről, Fanny Brawne-ról. Az új-zélandi Jane Campion rendezte, a cannes-i nagydíjas. A film szép, mint Keats költészete. Endümion című, nagy ívű verse a legszebb a világirodalomban. A film életpillanatok mozaikja, szerelem és költészet nemes ötvözete egy nagyon fiatal életben. Petőfi-kort sem ért meg a költő.

A képsorok nézésekor, a romantikus érzés megjelenítésekor azokra az órákra gondoltam, melyeket a római Idegenek temetőjében éltem át a költő sírjánál. Kövére mindössze ennyit vésetett: „Egy fiatal angol költő, aki nevét a vízre írta.” Lehetett volna-e más a kívánsága? Művészetében a dal szülte énekesét, és nem fordítva. S milyen nyugtalan rövidséggel íródott ez az életmű: mindössze három évig.

Társa a magány volt, szíve Istené és a hazáé

Szerző:

A csángó Petrás Incze János jubileuma

Világárvaságban ha népet keresünk, első helyen a csángó magyarokat találjuk. Így írják tanulmányok, könyvek szerzői, így tapasztalja az odalátogató. Az ember ott a legfájóbb magyar. Ez a címe annak a versválogatásnak, amely róluk szól. (A kötet 2001-ben jelent meg.) Népdalaik, balladáik is arról a bánatról, szenvedésről tanúskodnak, amely életük gyászruhája. Színei, szabása a szigorú benső fegyelemé. Táncaik is. Lelkiségükhöz liturgiát lehet igazítani. Veszély, elmarasztalás a sorsuk, Isten erős gondoskodása, ha elmaradna, mi lenne velük? Tán ezért sóhajt így fiatal költőjük, Iancu Laura: „Úgy félek, Uram, / Hogy elfáradsz.”

„Csalhatatlanul magyarok régi hazája ez” írta Moldváról Jerney András utazó, amikor az ősök földjét kereste, „kunokat és besenyőket a csángókban”. Ő is találkozott azzal a klézsei plébánossal, minorita szerzetessel, akit Petrás Incze néven ismer a néprajz- és zenetudomány, de az irodalom is. Kétszáz esztendeje született Forrófalván, a Szeret völgyében, kántorcsaládban. A kézdivásárhelyi minorita gimnáziumban érettségizett, aztán Egerbe került a minoritákhoz. A neves papneveldében alapos egyházi és világi műveltséget szerzett. Nemzeti öntudata rendíthetetlenné vált. 1836-ban szentelték pappá. Lelkipásztori munkáját csángóföldön kezdte. Mintha most is hallanám Domokos Pál Péter, mindeddig az egyetlen Petrás Incze-életrajzíró hangját 1979-ből, amikor könyve („…édes Hazámnak akartam szolgálni…”) a Szent István Társulatnál megjelent. Hosszú beszélgetésünkkor elmondta, hogy ő Petrás, a leg első magyar népdalgyűjtő életművének méltó megírására nem vállalkozik. Élete alkonyán világosan látja, hogy ez a munka meghaladná képességeit. Azonban összegyűjtötte a kiváló minorita általa elérhető minden írását, saját kezével írt tudósításait, a hozzá küldött leveleket. Állította, hogy mind ezekből összeáll Petrás Incze János hiteles életműve. Az életrajz rövid összefoglalását hallhattam, a küzdelmes munkát, végül a tragédiát: a szerzetest 1886-ban rablógyilkosok megölték. Máig nincs adat, kik és miért…

Költő és gyermek

Szerző:

Vagy: költő-gyermek? Tán ez a pontosabb karakterrajza Weöres Sándornak, aki most lenne százesztendős. Mindvégig megőrizte gyermekségét, s erről azt vallja a művészetesztétika, hogy igazán így hiteles a mű. Manapság persze sokféle esztétika hallatja a szavát, mégis egyetlen sem tagadhatja a tehetség tiszta-eredetiségét, amelyhez később is a gyermekkor ad „igazolást”. A Négy Kék festőcsoportra gondolva elég a svájci Paul Klee képeit felidézni, ki tagadhatja, menynyire hatott rá a gyermekvilág, gyermekrajzok tagadhatatlan eredetisége. A Kis tengeri kikötőt szemlélve unokám rajza lebben elém házakról, vízről, síkban ábrázolt kisvilágról, ahogyan a kicsik látják.

Weöres Sándor költő-gyermeksége egyik személyes találkozásunkkor igazolódott nekem – versei után saját szavai nyomán. Tegeződtünk – ez neki természetes volt –, és az az érzékelhető közvetlenség, amely egy zseniális tehetség kommunikációs igénye. Gyermekköltészetében van ez jelen igazán, amelyet lelkendezve dicsértem, mire ő: „Soha életemben nem írtam gyermekverseket.” De hát akkor hogy lehet: négyéves kislányom tapsolva-ugrálva skandálja: Őszi éjjel / izzik a galagonya / izzik a galagonya / ruhája. „Akkor valóban írtam gyermekverseket” – válaszolta sajátságos, rá jellemző „iskolás” hanghordozással.