Fényes csillag

Néhány vörösbegy „sziesztázott” legutóbb a temetői ágakon, és sok macska szundikált a sírköveken. Arrébb az antik temető kövei, feljebb, a piramis tövében Shelley sírja.

A fiatal angol poéta közelében Severn, a festő nyugszik, aki a halálos beteg Keatset Itáliába csalta. Akkor azt mondták: Rómában írja meg életművét. A hagyomány szerint azt felelte, Rómába meghalni jött.

Az aurelianusi falak elkülönítik a csendet a Város forgatagától. A temető falai. Ha Shelley azt írja: „az ember szinte hajlamos beleszeretni a halálba, ha arra gondol, hogy ilyen elbájoló helyre temethetik; Keats sem gondolhatott mást. A Szépség szerelmese. Huszonegyedik századi olvasója is úgy emlékezhet rá, ahogyan a filmkockák erdőrészletekkel, virágokkal, pillangókkal, a természet és a költészet megszakíthatatlan rendjével. Ő írta: „Minden ember pókként megszőheti saját belsejéből saját légies fellegvárát.” Az irodalom szépségei extázisba hozták, ezekkel mérte életét — a többi nem számított. Transzcendenciája a szépség abszolutizálása? Mégis ezt írta róla: „A Szépség is csak Bú, mert halni vész…” Ambivalens értelmet kaphat például ez a két sora: „Árnyak viharán is vágj keresztül. (…) Tudásunk anyja a lét marad.” Egyik légiesen finom, rejtett világába vezető szonettjét idézzük Kosztolányi Dezső fordításában.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.