Egy rendkívüli életmentés történetéhez

 

Tisztelt Professzor Úr,

Kedves Gábor!

 

Egy kicsit szokatlan kéréssel fordulok Hozzád, de remélem, lesz lehetőséged a segítségre.

 

Én Fülesdi Béla vagyok, a Debreceni Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszékének vezetője. Egy betegünkkel kapcsolatban olyan helyzetbe kerültünk, ahol a mi orvosi tudásunkat korlátosnak kellett érezzük. Mint hívő katolikus közösség tagjai, konzultáltunk a lelkivezetőnkkel, és Bálint Sándor közbenjárását kértük ennek a gyógyulásnak az érdekében. Teljes részletességgel nem tudom leírni, de remélem, hogy lesz lehetőségem ezt Neked elmondani. Az én kis szabolcsi szülőfalum papja és közössége naponta imádkozott velünk együtt Bálint Sándor közbenjárásáért (úgy tudom, az ő boldoggá avatásának feltétele egy olyan csodás gyógyulásban való közbenjárása az Úrnál, amelyet az orvostudomány nem tud magában magyarázni) a gyógyulási folyamatban, amely végül be is következett. (…)


 

Most azért írok Neked, hogy megkérdezzem, Te, mint a Bálint Sándor Intézet vezetője nem tudnál-e ennek a kis templomi közösségnek valami személyes dolgot (bármi kis írást, személyes tárgyat) Bálint Sándortól adni, ami az intézetben esetleg Rátok maradt, amit ki tudnának tenni és erősítené az imádságos közösségüket. Ezt ők ereklyének tekintenék, és nagy megtiszteltetésnek vennék.

 

Megértem azt is, ha egy ilyen nagyszerű embertől Rátok maradt emlékeket féltve őriztek, de remélem, hogy csak van mód arra, hogy ezt a közösséget hitében valamivel megerősítsük.

 

Szeretettel üdvözöl: Fülesdi Béla