Török Csaba

Jn 6,37–40

Az ember számára a halál dráma, valóságunk radikális megkérdőjelezését jelenti. A Szentírás mégis így tanít: „A halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában. Hisz mindent azért teremtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító méreg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság halhatatlan” (Bölcs 1,13–15). Ha ez így van, miért nem ezt mutatja a mindennapos tapasztalat? Ha igazat szól a Biblia, s a földön tényleg „nem az alvilág uralkodik”, miért kell minden élőnek meghajolnia a természet törvénye előtt? Az Isten akarata gyenge lenne a valósággal szemközt, s ily módon mi magunk is örökre megválaszolatlan kétely előtt állunk a halálban?

Mt 20,1–16a

A szőlőmunkásokról szóló példázatnak számos olvasata van, hiszen sokféle szövegkörnyezetben felbukkanó bibliai képeket alkalmaz (gazda, szőlőhegy, munka, bér). Van azonban egy olyan vetülete is ennek az elbeszélésnek, amelyet olykor nem veszünk eléggé figyelembe.

Az evangélium előző fejezete szól a gazdagság veszélyeiről (Mt 19,23–26), illetve beszámol a tanítványok kérdéséről, amellyel azt firtatják, mi lesz a lemondásuk jutalma (Mt 19,27–30). Itt hangzik el Jézus válasza arról, hogy az elsőkből utolsók, az utolsókból elsők lesznek, s hogy „aki nevemért elhagyja [mindenét], százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége” (Mt 19,29).

A mai vasárnapon érdemes elelmélkednünk a Jézus és Péter között lezajló párbeszédről és eseménysorról. A tanítványok kollektív rémüldözése közepette egyetlen hangként szólal meg Péter kérése: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!”. Hajlamosak vagyunk félreérteni ezt a kívánságot. Mintha arról lenne itt szó, hogy egy csodával, valamiféle hatalom megnyilvánulással kellene a Mesternek bebizonyítania, hogy ő az. Lehet, hogy van ilyen szándék is a tanítvány szavai mögött. Mindazonáltal a lényeg mégsem a hatalom „átruházása”, a csodaerő megosztása, hanem a vágy: „…hogy hozzád menjek”. Ez a történés kulcsa, szíve. Péter nem egyszerűen a vízen akar járni, ő ahhoz akar odamenni, akit szeret, akiben bizalma van. A háborgó tengeren, a hánykolódó bárkában nem érzi magát olyan biztonságban, mint a Mester mellett.

A főünnep evangéliumi szakaszának kiindulópontja Jézus kérdése: a tanítványok szerint kinek tartják őt a többiek? Kórusban érkeznek a különböző válaszok. Amikor azonban személyessé válik a kérdés – „Hát ti mit mondtok, ki vagyok?” (v. 15) –, csönd támad. Ez ugyanis olyasmi, ami távolságtartóan már nem megválaszolható. A kérdés immár közvetlenül a tanítványokhoz szól, minden bizonnyal ezért nem érkezik előre kész válasz. Péter az egyetlen, aki megszólal, s kimondja hitvallását: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia” (v. 16). A hit középpontját ragadja meg, s ezért e mondat nem származhat tisztán emberi megfontolásból.