A Biblia üzenete: Úrnapja – Lk 9,11b –17

Úrnapja evangéliumi szakasza Jézus kenyérszaporításáról számol be. Ez az esemény többrétegű jelentéssel bír: egyrészt beteljesíti a messiási jóslatokat arról az áldott időről, amikor az Úr küldötte ingyen gabonát, kenyeret ad a megmentett népnek; másrészt előremutat az Eucharisztia titkára.

A Biblia üzenete: Az atya ajándéka

Nagyböjt negyedik vasárnapján a tékozló fiú evangéliumi példázata hangzik el (Lk 15,1–2.11–32). Az irgalmasság szentévében az atya alakjára igyekszünk figyelni, követve a jubileumi mottót: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36).

Az őszinte beszéd, a találkozás, az imádság terében

VI. Pál pápa Apostolica sollicitudo kezdetű dokumentumával ötven éve, 1965-ben alapította meg a püspöki szinódusok intézményét. Így fogalmazta meg célját: „Az apostoli törődés, amellyel az idők jeleit figyelmesen vizsgálva törekszünk arra, hogy a szent apostolság útjait és módjait alkalmassá tegyük napjaink megnövekedett szükségleteihez és a társadalom megváltozott körülményeihez, arra vezet minket, hogy szorosabb kötelékekkel erősítsük meg a Szentlélek által létrehozott egységünket a püspökökkel.” Majd hozzáteszi: „Ebben a mi korunkban, amely valóban örvénylő és veszélyekkel teli, ugyanakkor szélesre tárt az isteni kegyelem üdvös sugallatai előtt”, a pápának szüksége van a püspökök „jelenléte által nyújtott enyhületre, okosságuk és tapasztalatuk segítségére, tanácsuk biztonságára, tekintélyük támogatására”.

A Biblia üzenete: Csodás kenyérszaporítások

A kenyérszaporítások csodái során Jézus munkatársaivá teszi az embereket. A kezdeményezésnek az apostoloktól kell kiindulnia, ezért a Mester egy jól irányzott „pedagógiai kérdéssel” provokálja ki belőlük, hogy vegyék észre: az emberek éhesek. Az öt kenyér és a két hal pedig egy meg nem nevezett fiú elemózsiája. Az apostoloknak kell megtalálniuk ezt a fiút, s rájönniük, hogy valamiképpen itt van elrejtve a helyzet megoldásának kulcsa. Íme, az apostoli feladat: észrevenni és komolyan venni az emberek éhségét, s megtalálni a megoldás reményét.

A kereszt ideje

Jn 12,20–33

 

A Jeruzsálembe zarándokolt görögök közül néhányan ezzel a kéréssel fordulnak Fülöp apostolhoz: „Látni szeretnénk Jézust.” A Mester, meghallva ezt az igényt, nem válaszol rá, hanem látszólag törést okozva az elbeszélésben, hangjában ünnepélyes tónussal szólni kezd: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia.” Miről van itt szó? Arról, hogy a görögök kérésében jelet ismer fel Jézus, amely által az Atya azt üzeni számára: eljött a kereszt ideje.

A kegyelem műve

Mk 1,14–20

 

Az évközi harmadik vasárnap evangéliumi szakasza kiemelkedő fontosságú: Jézus ekkor hirdeti meg az evangéliumot a népnek. Szavai súlyosak, magukban foglalják a teljes ószövetségi üdvrendet. A jézusi igék ugyanis jóval többet mondanak annál, amit a magyar fordítás visszaad. „Betelt” és „közel van” – két befejezett cselekvésre utaló igealak ez. Mit is jelentenek tehát? „Betelt az idő”, vagyis évszázadokon keresztül, folyamatosan a beteljesedés felé tartott az idő, és most, az evangéliumi jelenben ez a törekvés lezárult.

A felzengő szó

Jn 1,6–8.19–28

 

Advent központi alakja Keresztelő Szent János. Ő egyesíti magában a várakozást, a reményt, illetve ezek beteljesülését. Nem véletlen, hogy Jézus „asszonyok szülöttei között a legnagyobbnak” nevezi őt (l. Lk 7,28).

A János szerinti evangélium első fejezete nem csupán beszámol a Keresztelő ténykedéséről, hanem a prológusba (Jn 1,1–18) foglaltan értelmezi küldetését (vv. 6–8). A kulcsfogalom a „tanúság”, amely háromszor is előfordul itt. János az az ember, akinek identitása önmagán túl van. Ő azért született, Isten azért küldte őt, hogy rámutasson valaki másra.