Török Csaba

A megújulás ideje

Jézus Krisztus keresztje: a szenvedés helye. Rögtön eszünkbe jut megannyi templomi kép a vergődő, kínlódó testtel. Talán bevillannak képkockák is egy filmből. Vér, gyalázat, borzadás. Egyfajta pogány emberáldozat brutalitása. Amikor elkészült az elmúlt évek legismertebbé vált szenvedéstörténete, A passió, ez a filmvászonra szánt „szent rettenet”, egy közismert teológus így nyilatkozott: „Nem nézem meg, mert számomra Krisztus keresztje nem ezt jelenti.” Valóban, Krisztus keresztje nem ezt jelenti. Sem az evangéliumok, sem a hiteles keresztény ikonográfia nem vájkált soha a fizikai test elpusztításának drasztikus és véres jeleneteiben, hiszen nem a fizikai szenvedés, a materiálisan felfogott véráldozat hozza el a megváltást és az üdvösséget. A bűn nem „leverhető” ilyen módon. Valószínűleg nyugat-európai kereszténységünk barbár gyökerei és látásmódja okozták, hogy a kereszt a középkortól kezdve ennyire egybeforrott a testi gyötrelem kegyetlenségének hol misztikus, hol kiábrándítóan profán szemléletével.

A megújulás ideje

Az ember testi-lelki egységében a Teremtő képmása. Nem csupán a tisztán lelki (szellemi) dimenzióim hordozzák az Úrhoz való hasonlatosságomat, de a testben megélt életem is: amikor szeretek (s ez nemcsak lelki, de testi valóság is!), akkor ismerem meg Istent, ő akkor lesz bennem, s én akkor leszek benne (vö. 1Jn 4,7–16)!

Ugyanakkor (és éppen ezért) a bűn sem pusztán a lelket, hanem a teljes embert érinti. A Teremtés könyve egyértelműen kifejezi ezt, amikor Éva büntetése a szenvedés lesz, Ádámé pedig a testi fáradság, a küzdelem, „amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza” (3,19).

A megújulás ideje

„Caro salutis cardo” – „A test (hús) az üdvösség tengelye, sarokvasa.” Ezt a gondolatot Tertullianus, a II. század végi egyházi szerző jegyezte le a halottak feltámadásáról írott művében. A korabeli keresztények közül (s nem ugyanez a helyzet napjainkban is?) sokan úgy vélték, csak a lélek jut el az örök életre, a test a romlásé lesz. Csakhogy – írja a jeles teológus – Krisztus maga is testben jött el közénk, s ha ő testi létet vállalt, ez azt jelenti, hogy a test nem idegen Istentől. De miért kellett testben megváltania Jézusnak az embert? Miért nem volt elég valami tisztán lelki üdvösség megígérése?

A megújulás ideje

Jó volt-e gyereknek lenni? Erre a kérdésre bizonnyal azt válaszoljuk, hogy igen. Védve voltunk, nem kellett szembenéznünk a felnőtt élet megannyi nyűgével, sajátos szabadságban léteztünk (minden kötöttség ellenére is). Pán Péter története azért válhatott olyan sikeressé, mert a soha felnőni nem akaró gyerek képével így vagy úgy mindannyian azonosulni tudunk.

Természetesen vannak a gyermekségnek „árnyoldalai” is. Kicsi korunkban gyengék, testileg és lelkileg kiszolgáltatottak voltunk, s adott esetben ezzel visszaéltek a nagyobbak, az erősebbek. Naggyá válni annyit jelentett, mint autonómiára szert tenni. Elindulni a saját útjainkon. A magunk döntései szerint élni.

A megújulás ideje

Az angol jezsuita költő, Gerard Manley Hopkins egyik versének ez a címe: A teljesség köntöse. Költeményében a szerző leírja, miként tapad oda egész emberi valósága az Istenhez: szája a csöndben, szeme a teremtetlen fény látásában, ínye a kenyérben és borban, orra a tömjén illatában, keze az Úr házának megnyitásában. A vers ezzel a szakasszal zárul: „Szegénység, légy menyasszonyom, / házasságot veled kötök, / és legyen fehér liliom / nem ember-szőtte köntösöd” (Ferencz Győző fordítása). Hopkins azt teszi, amit rendalapítójától, Loyolai Szent Ignáctól tanult: alkalmazza az érzékeket, hogy ily módon teljes lénye szemlélhesse Istent, egyesülhessen vele. Ennek a lelki élménynek a végső tapasztalata a szegénység: a tudat, hogy az ember „Isten koldusa”, miként azt Szent Ágoston megfogalmazta.

A megújulás ideje

A kozmosz eredetére, teremtésére vonatkozó kérdés számos választ szült a történelem során. Nagyon sok ezek közül kijelentette egy teremtő Őserő, Abszolútum, valamiféle Világszellem létét. Ő a természetben működő törvények kiszabója, a fizikai világban kibontakozó mérnöki pontosságú terv elkészítője, ő az, aki az élővilág fejlődését, evolúcióját mint a Totális Intelligencia vezérli. Egyszóval: ő az Ok, s a mindenség az okozat.

Ezek a – részben filozófiai – képek, fogalmak nem azonosak a Biblia istenképével. A fő különbség nem a teremtői cselekvés bölcseleti felfogásában érhető tetten, hanem sokkal inkább abban a módban, ahogyan a teremtés után viszonyul az Isten a megteremtett világhoz. Hiszen a filozófusok istenségei elvont és hideg fogalmak.