Megtestesülés (1.)

 

Azért, mert Isten az embert szereti, őt akarja elvezetni a teljességre. A lélek: nem ember (ahogyan a test sem az a lélek nélkül). Az emberi mivolt lényege szerint testes-lelkes létezés. Aki csak a lélekről beszél, aki csak a lelket akarja megmenteni, az nem törődik az emberrel. Mindig is voltak és lesznek ilyen bölcseletek, az ázsiai vallások elképzeléseitől kezdve az antik filozófián, Platónon át egészen korunk megannyi álmisztikus áramlatáig. Mintha ott élne bennünk egy ködös elképzelés, mely szerint a tisztán spirituális dimenzió végtelenül értékesebb az anyaginál, a testiség csupán átmenet, teher, nyűg, amelytől jobb megszabadulni. Ez emberi logikával érthető: a test hordozza az idő, a változás nyomait, a gyengeség és betegség jeleit, az anyag épül és romlik, élvezi az örömet, és szenvedi a kínt. Benne minden csak változandóság, átmenetiség. Ezzel szemben a lélek (szellem) oly magasztosnak, oly nemesnek tűnik! Nem csoda, hogy az emberi logikát követő vallások és bölcseletek mind a lélekre összpontosítanak: a keleti nirvána-elgondolásoktól kezdve egészen a vallásszerű meditációs technikák révén elért lelki megvilágosodásokig. Én a lelkem vagyok, a testem csak átmenetiség, puszta kényszer vagy egyenesen lélekellenes tehetetlenség – ez a ki nem mondott elgondolás húzódik e hozzáállás mögött.


A bibliai hittől idegen e látásmód. Isten a semmiből teremtve létrehozta az anyagot. Az anyag nem örök ellenpólusa a tisztán szellemi Istennek, ahogyan ezt sokan képzelik. Alkotás, teremtés az, amely jó. Ha akarta volna, az Úr tudott volna tisztán szellemi világot létrehozni – ahogy hisszük, hogy vannak is a teremtésben tisztán szellemi lények. Csakhogy az ő szándéka más volt. Az anyag legnagyobb csodája végül az emberben tárult fel, aki a Teremtő képmása és hasonlatossága. Sokan kizárólag a lélekre értik ezt a két jelzőt: értelmünk és szabad akaratunk által vagyunk Isten képmásai. A test eszerint csupán kerete a képnek, foglalata a képmásnak, de semmi esetre sem ad hozzá semmi lényegit.

Mekkora tévedés, milyen veszélyes, a kereszténységet is fertőző emberi okoskodás ez! A II. vatikáni zsinat így összegzi az egyház bibliai hitét: „Az ember, aki a test és lélek tekintetében egy, testi mivoltánál fogva magába gyűjti az anyagvilág elemeit úgy, hogy általa elérjék céljukat, és fölemeljék hangjukat a Teremtő szabad dicséretére. Az embernek tehát nem szabad lenéznie a testi életet, épp ellenkezőleg, testét mint Istentől teremtett és az utolsó napon föltámadó valóságot jónak és tiszteletre méltónak kell tartania” (Gaudium et spes, 14.). A test is részesedik a képmásságban, a lélek által a teremtett anyagvilág legfelsőbb fokán mutatja meg a Teremtő képét a kozmoszban. „Isten tehát az egész embert akarta” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 362.), vagyis az volt a szándéka, hogy a test és a lélek személyes, értelmes és szabad egysége váljék az ember révén a mindenségben az ő képmásává. Testes-lelkes emberség: ez az Isten képmása.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..