„A teljesség köntösében”

Bibliai mélységű az ilyen szegénység-tapasztalat. Már a próféták tudták, hogy az Úr gazdagságát az e világ nagyjai, hatalmasai nem fogják fel. Az egyszerű ember, az „ám háárec”, a föld népe az, aki rátalál az Isten igazi csodájára – vagyis az, aki tudja, hogy semmije sincs, s mindene, amije van, az Úr ajándéka. Jézus hálaimájában így kiált fel örömmel: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked” (Lk 10,21). A kicsinyek, azok, akik tudják, hogy koldusok a teljesség misztériumával szemközt, Szűz Máriával együtt énekelhetik: „Lelkem magasztalja az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert rátekintett szolgálója alázatosságára” (Lk 1,46–48). Hiszen az Úr „szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el” (Lk 1,51–53). Nem véletlen, hogy a boldogságok között ez a legelső: „Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa” (Lk 6,20). Ugyanakkor felhangzik Jézus szájából a figyelmeztetés is: „Milyen nehéz bejutni a gazdagnak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába” (Lk 18,24– 25). Szegénység Úrnő titkáról van itt szó, ahogyan az embernek ezt az egzisztenciális valóját Assisi Szegénykéje nevezte.


Napjainkban különösen is fontos mindezt tudatosítani önmagunkban, hiszen egész kultúránk olyan fogalmakat sugároz felénk, mint az „önmegvalósítás”, „önkiteljesítés”, az „élet beteljesítése”. Ez alatt egyfajta hatalmas emberi vállalkozást ért, amelynek során az ember minden adottságát kibontakoztatja, „teljesen önmaga lesz”, végigviszi léte nagy „projektjét”, ráadásul mindezt mérhető sikerességtől, elismertségtől kísérve. Csakhogy ilyenkor elfelejtjük, hogy a véges ember „teljessége” mindig csak töredéke a valódi totalitásnak. A véges, akármennyire is tökéletesíti magát, börtönbe zárt lét marad. A teljesség köntösét nem mi szőjük önmagunknak, hanem ajándékba kapjuk Istentől, aki arra teremtett, hogy boldogok, beteljesültek legyünk. „Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Ez a nagy paradoxon: amikor meghódítani akarom a teljességet, elveszítem azt. Amikor elfogadom, hogy koldus vagyok, aki képtelen önmagát gazdagítani, akkor ajándékba elnyerem a teljességet. Az evangélium egyik legfontosabb igazsága ez: „Aki folyvást azon fáradozik, hogy életét megmentse, elveszíti, aki ellenben elveszíti, az megmenti” (Lk 17,33). A teljesség nem erővel megvalósítandó életprogram, hanem kegyelem – ajándék az Istentől, aki teljességre teremtett minket.