Átadták a Kunszt József-díjat

Kunszt József 1860-ban határozta el, hogy betelepíti az iskolanővéreket Kalocsára. Létrehozta kalocsai zárdájukat és nevelőintézetüket, megalapítva a Miasszonyunkról Nevezett (Szegény) Kalocsai Iskolanővérek Társulatát. A szerzetesrend idővel elemi iskolát, polgári iskolát, óvónőképzőt és polgári iskolai tanárképzőt szervezett. Ugyanebben az időben az érsek hívta Kalocsára a jezsuitákat is, hogy vegyék át a gimnáziumot; új épületet is adott nekik. Az érseki tanítóképző és a kisszeminárium megalapítása ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Végrendeletében jelentős összeggel járult hozzá az iskolák fennmaradásához.


Bábel Balázs érsek 2001-ben hozta létre a Kunszt József-díjat, hogy így teremtsen lehetőséget az egyházmegye területén működő iskolák pedagógusainak eszmei és anyagi elismerésére.

A szintén az érsek által alapított Schola Christina-díj a nyugállományba vonuló pedagógusoknak rója le a közösség háláját és köszönetét.

A 2013. év díjazottjai:

A főegyházmegye fenntartásában működő intézményekből: Téglás László igazgató – kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola.

A szerzetesi fenntartású intézmények részéről (fenntartó: Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata): Nagy János Zoltánné hittanár – kiskunfélegyházi Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény.

Kalocsa Város részéről: Korsósné András Marianna tanítónő – Kalocsa és Térsége Általános Iskolája, Eperföldi Tagiskola.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .