Megtestesülés (2.)

Van-e tisztán lelki megváltás és üdvösség? Nincs, nem is lehet. Hiszen ez azt jelentené, hogy a lelkem eljut Istenhez, de a testem örökre az ősbűn csapdájában marad. Meg is váltott az Isten, meg nem is. Beteljesített úgy, hogy közben örökre beteljesületlen maradok. Hisz ember vagyok, nem lélek! Személyességem minden ízében testi élet: a lelkem a testem által van jelen a világban, azáltal érez, tapasztal, gondolkodik, cselekszik. Ha kihasítják testemből a lelkemet, akkor megmaradok-e én, az ember? Ha kihasítanák, akkor az örökkévalóság a leghatalmasabb büntetés lenne, amit ki lehet ránk szabni: mindörökre foglyok maradnánk a töredékességben. Lelkünk megrabolt, meg nem gyógyított, nem üdvözített félemberi mivolt lenne. Így már érthetjük, miért írta Tertullianus: „A test az üdvösség tengelye, sarokvasa.”


Emiatt központi kijelentése a keresztény hitnek az, hogy a Fiú emberré lett. Ez az egész Hitvallás „tengelye és sarokvasa”. Ezt mutatja a liturgikus gesztus: mélyen meg kell hajolnunk, amikor kimondjuk: „Megtestesült a Szentlélek erejéből, és emberré lett.” Nem hajlunk meg, amikor azt imádkozzuk, hogy „értünk emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből”, vagy „kínhalált szenvedett”, de még akkor sem, amikor azt mondjuk: „felment a mennybe”. Isten alázatának, szeretetének, megváltásának és üdvösségének ez a kiemelkedő jele: hogy megtestesült, emberré lett. Ezért lesz minden lélek (gondolat, bölcselet, vallás) megkülönböztetésének a végső kritériuma ez: „Minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van” (1Jn 4,2). Amelyik lélek tagadja e tanítást, nem lehet Istentől való, hisz a krisztusi üdvösség „tengelyét és sarokvasát” kezdi ki.

Néha fel sem fogjuk, hogy katolikus hitünknek mennyire alapvető kijelentése a megtestesülés. Miért nem elég a puszta hit az üdvösségre, miért fontosak a testi cselekedetek is? Mert csak így tudja a teljes ember odaadni magát Istennek. Miért van szükség a szentségekre, amikor anyagi jelekkel érintjük, éltetjük nemcsak a lelket, de a testet is? A megtestesülés miatt, mert a megtestesülés hitével és a krisztusi üdvözítés belső rendjével ellentétes lenne egy tisztán spirituális módon ható, jelenvaló kegyelmet feltételeznünk. Miért kell az egyháznak is „megtestesültnek”, vagyis látható emberi valóságban létezőnek lennie? Azért, mert csak így lehet a megtestesült Krisztus titokzatos teste, csak ekként szolgálhat az ő üdvösségének egyetemes szentségeként. Miért kell az imádságban, lelkiségben, hitéletben különös szerepet tulajdonítani a testiségnek (elég akár csak arra gondolnunk, hogy fizikailag ott kell lennünk az Úr napján a testileg is megmutatkozó közösségben)? Mert a „vegytiszta” lelkiség hamis és „krisztusiatlan”, hisz nem vallja radikálisan a megtestesülés hitét.

A keresztény hit a test és lélek hite a megtestesült Istenben. Emberi logikát meghaladó misztérium ez, amelyért hálásnak kell lennünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..