Azonosak (is) vagyunk

Való igaz, manapság sok más mellett az egyik legdivatosabb szavunk a másság. Figyelembe venni, értékelni és becsülni mindenkiben azt, amiben egyedi, kétségkívül nagyon fontos, főleg akkor, ha visszatekintünk a XX. század történelmi eseményeire. Ám különbségre még soha nem építettek közösséget. A családtól kezdve a nemzeten keresztül az egyházig mindig az került előtérbe, amiben azonosak vagyunk. Ha létezne ilyen szó, akkor azt mondanám: a másság mellett legalább annyira fontos az ugyanolyanság.


A vallás kritikusai sokszor észre sem veszik, hogy az egyházakat érő kritika mögött valójában nem világnézeti okok húzódnak. Csak kevés harcos ateista tudja pontosan, mi is az, amit bírál. Sokkal jobban zavarja őket, hogy vannak emberek, akik együtt tudnak működni, mert a világról hasonlóan gondolkodnak. És ünnepelni is tudnak – közösségben, úgy, hogy senki nem kényszerítette őket egybe. Talán ezt irigyelték meg azok az angliai ateisták, akik két humorista vezetésével havonta összejönnek, méghozzá vasárnap. Van itt zene, szó és még elmélyülés is. (Bár nem tudom, ez utóbbin pontosan mit is kell érteni.) Érdekes módon azonban épp ateista oldalról bírálják őket, mondván, túl sok elemet vesznek át a vallásoktól. Például azt, hogy a különbségeken túl legalább annyira fontos az, ami összeköti az embereket.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..