Székely János

Mk 14,1–15,47

A virágvasárnapi szentmise evangéliuma Jézus szenvedéstörténete. A passió az evangéliumok legelőször kikristályosodott szövege, a legrégebben megfogalmazódott hagyomány. Nem Szent Márk stílusjegyeit viseli, és ebben az értelemben elüt az evangélium többi részétől, mert Márk átveszi a már készen megfogalmazott szöveget. A passió ősi változata feltehetően Jeruzsálemben keletkezett Krisztus után 36 előtt. A Márk-evangéliumban található passiószöveg ugyanis nem említi Kaifás nevét, hanem csak így utal rá: „a főpap”. Ez valószínűleg annak a jele, hogy a szöveg akkor kristályosodott ki, amikor még Kaifás volt a főpap.

Mk 1,40–45

A vasárnapi evangélium egy leprás meggyógyításának történetét beszéli el (Mk 1,40– 45). Történeti forrásaink másutt is említést tesznek arról, hogy Jézus leprásokat gyógyított meg (Mt 11,5; Lk 17,11–19).

Az ókorban igen sokféle bőrbetegséget, gombásodást leprának neveztek. A Misna (a Krisztus után 200 körül íródott, de régebbi hagyományokat tartalmazó zsidó törvény- és hagyománygyűjtemény) nem kevesebb mint hetvenkét fajtáját sorolja fel a „leprának”. Valószínűleg ide sorolták például a pszoriázist, az ekcémát és más hasonló betegségeket is.

Mk 1,21–28

Jézus nyilvános működésének leírását Szent Márk a „kafarnaumi nap” hagyományegységével kezdi (Mk 1,21–39). Jézus tanít a zsinagógában, kiűzi a tisztátalan lelket egy emberből, aztán hazamegy Péter házába, ahol meggyógyítja annak anyósát, majd este a szombat elmúltával hozzá tóduló betegeket gyógyítja, hajnalban kimegy imádkozni, és reggel indul tovább más városok és falvak felé. Ez a hagyományegység példaszerűen mutatja be Jézus egy napját, melyet a tanítás, a gyógyítás és az imádság tölt ki.

Advent negyedik vasárnapjának evangéliuma az angyali üdvözlet (Lk 1,26–38). Máriát Gábriel angyal köszönti, aki valaha tudtul adta Dániel prófétának, hogy még hetven évhét, és elérkezik a Fölkent, a Messiás (Dán 9,21. 24). Gábriel angyal most bejelenti, hogy elérkezett az idő, a Magasságbeli Isten elküldi Fiát a világ üdvözítőjéül. Ezért is ismétli újra és újra a lukácsi gyermekségtörténet: „amikor beteltek napjai” (Lk 1,26. 57; 2,6. 22). A Zakariásnak adott angyali üzenettől Jézus templomban való bemutatásáig, amikor „belép szentélyébe az Úr” (Mal 3,1), összesen négyszázkilencven nap (azaz hetven hét) telik el. A Zakariásnak adott üzenettől a Máriának adott üzenetig hat hónap, a Máriának adott üzenettől Jézus születéséig kilenc hónap, Jézus születésétől a bemutatásig negyven nap. Betelt az idő!

Jn 2,13–22

Ezekiel próféta látomásában arról hallunk, hogy a messiási időkben felépülő új templomból majd csodálatos forrás fakad, amely életet visz oda, ahová csak eljut (Ez 47,1–12; vö. Zak 14,8). A folyó partján halászok fognak állni En Gedditől En Eglajimig (a két szó számértékének összege 153, a csodálatos halfogás során összefogott halak száma, vö. Jn 21,11). A folyó két oldalán fák nőnek, melyek levelei orvosságul, gyümölcse ételül szolgál.

Mt 21,28–32

A két fiúról szóló példabeszéd a lelkesen, képmutatóan igent mondó, de semmit sem tevő testvért és a nemet mondó, de aztán mégis engedelmeskedő testvért állítja szembe egymással. A Máté-evangélium aztán összekapcsolja ezt a példabeszédet egy másik krisztusi tanítással a Keresztelő Jánosra hallgatókról, illetve az őt elutasítókról. Ez az összekapcsolás utólagos, és nem egészen illik a példabeszéd mondanivalójához, hiszen a nép vezetői nem mondtak igent János tanítására (mint a példabeszédbeli fiú), illetve a vámosok és az utcanők sem elsősorban János szavaira tértek meg, hanem Jézus volt az, aki őket is befogadta, megtérésre vezette.

Mt 15,21–28

Talán meglepődünk azon, hogy Krisztus milyen keményen bánik a kánaáni asszonnyal, aki a lánya gyógyulásáért könyörög hozzá. Először szóra sem méltatja. Amikor a tanítványai szólnak neki, hogy legalább küldje el, hogy az asszony ne kiabáljon utána, ő azt feleli, hogy küldetése csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól. Végül, amikor az asszony leborul előtte, és úgy könyörög, akkor azt mondja neki, hogy nem helyes elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak. Meglepő ez a kemény bánásmód.

Az Ószövetségben az isteni Bölcsesség hívogatta a nyitott szívű embereket: „Jöjjetek hozzám, egyetek a kenyeremből! (…) Megtalálnak, akik engem keresnek. (…) Hallgassatok rám! (…) Aki engem megtalál, az életet találja meg.” (Péld 8,6. 17. 35; 9,5) Krisztus Isten örök Bölcsessége, aki által alkotta a világot (Jn 1,1–3). Őbenne tárult fel a világmindenség végső értelme, a világ szíve (Jn 1,18).

Krisztus az ószövetségi Bölcsesség szavaihoz hasonlóan hívogatja az embert, hogy merítsen a bölcsesség vizéből, hogy az ő örök bölcsességének ösvényein járjon: „Jöjjetek hozzám mind, akik elfáradtatok, és akik terheket hordoztok! Én felüdítelek titeket! Tanuljatok tőlem!” (Mt 11,28–29)