„Akarom, tisztulj meg!”

A leprást az ókori zsidóság körében a halva született gyermekhez hasonlították, s meggyógyulását egy halott feltámasztásának tekintették (Szám 12,12; bSanh 47a). A leprásnak tilos volt belépnie Jeruzsálembe és más, nagyobb városokba. Bűnösnek tartották, akit Isten ilyen betegséggel sújtott.

Szent Márk az elbeszélés során hangsúlyozza, hogy Jézus titoktartásra szólítja fel a meggyógyult embert (ez a titokmotívum gyakran feltűnik a Márk-evangéliumban), ám Jézust, a Messiást lehetetlen titokban tartani. Bár elhagyott vidékre vonul vissza, mindenhonnan tódulnak hozzá az emberek (Mk 1,45). Jézus titka teljes egészében a kereszten fog feltárulni, amikor a templom függönye kettéhasad, amikor Jézusban megmutatkozik az addig láthatatlan, megközelíthetetlen Isten titka. A kereszten a világ megláthatja Isten arcát, amely vérrel és könnyel van teli. Ott tárul fel Isten szeretetének nagy titka. Addig titokban kell maradnia Jézus csodáinak (Mk 9,9). Ám ezt a titkot mégsem lehet egészen megtartani, a Messiás fényét nem lehet véka alá rejteni (Mk 4,21).


A leprás térdre borulva, a hitét is kifejezve könyörög: „Ha akarod, megtisztíthatsz engem!” Jézus megrendülve megérinti őt, és ebből az érintésből erő árad (Mt 9,20–21). Így szól a beteg emberhez: „Akarom, tisztulj meg!”

Jézus megérinti a kitaszított, tisztátalan embert. Nem fél a betegségétől. Ezzel az érintéssel máris visszafogadja őt a közösségbe. Krisztusnak ez a mozdulata azóta is folytatódik az egyház történetében. Ez a krisztusi mozdulat jelenik meg akkor, amikor Szent Ferenc leszáll a lóról, és megöleli a leprást, amikor De Veuster Damján atya Molokaira, a leprások szigetére költözik, vagy amikor Afrikában az ebolajárvány kitörésének kezdetén kilenc szerzetes úgy dönt, hogy nem hagyja el a haldokló, kétségbeesett betegeket – mind a kilencen életüket áldozzák értük. Krisztus szeretné, ha bennünk is folytatódna ez a mozdulat, a kivetettet, a beteget, a szegényt befogadó szeretet mozdulata.

A „cigány” népnév a görög athinganosz szóból származik, amelynek eredeti jelentése „érinthetetlen”. A Bizánci Birodalomban ez a megnevezés idegen, veszélyes, eretnek vagy esetleg járványokat hordozó embercsoportokra utalt. Így ragadt rá a cigányok őseire is, amikor India felől megérkeztek a Bizánci Birodalom területére. Nemegyszer cigány testvéreink a mai társadalom „érinthetetlenjei”. Megfelelő képzettség és munkahely hiányában igen gyakran nagy szegénységben élnek közöttünk. Képesek vagyunk-e Jézus mozdulatával közelíteni a szegények, a megvetettek felé? Meg tudjuk-e nyitni közösségeinket, templomainkat, szívünket, hogy befogadjuk őket?