Szelíd mosolyú diplomata

Az új bíborosok között örömmel köszöntjük Karl-Josef Rauber érseket, akit 1997 és 2003 között ismerhettünk meg budapesti apostoli nunciusként. Ferenc pápa szerint azok közé tartozik, akik lelkipásztori buzgóságukkal tanújelét adták Krisztus és Isten népe iránti szeretetüknek a Szentszék diplomáciai tevékenységében végzett szolgálatuk által.

Keményen lágy vonalak

Könyvespolcra

 

Nem író, hanem az irodalomban járatos, kitűnően és élvezetesen író építész Nagy Gábor, aki 1951-ben Makóról indult, és végül a műemlékvédelemmel kötelezte el magát.

Emlékező, építéstörténeti, műemlékvédelmi írások, úti jegyzetek töltik meg e művét, mely immár a harmadik a „Nem is tudom” könyvei sorában.

Népirtás – száz éve

Huszonkét ország és az Európai Parlament is népirtásnak minősítette, bár Törökország még ma is állítja, hogy a szóban forgó eseménysorozat nem volt szervezett, szándékos tömegmészárlás. Tagadni igyekeznek azt is, hogy száz évvel ezelőtt mintegy háromszázezer (más becslések szerint másfélmillió) örmény keresztényt gyilkoltak meg. Az Oszmán Birodalom statisztikai nyilvántartása nem volt pontos, ezért a történészek csupán bizonytalan becslésekre szorítkozhatnak.

Bátorítás Ázsiának

Ferenc pápa a fényességes szigeten és II. Fülöp nyomában

 

A pápa január 12. és 19. közé eső, hatodik külföldi apostoli útja Srí Lankára és a Fülöp-szigetekre vezet, ahol a 2013 novemberében tájfun sújtotta Tacloban régiót keresi fel. A hétnapos ázsiai út során huszonötezer kilométert tesz meg a szentatya.

Január 14-e központi eseménye az első indiai boldog, Joseph Vaz szentté avatása, aki a XVIII. században az ősi Ceylonban volt misszionárius, és szingaléz, valamint tamil nyelvre is lefordította az evangéliumot.

Valljuk meg

Legyen egy nap, amit együtt tölthet a család. Egy nap a közös családi programok számára. Legyen az alkalmazottak számára is egy családi pihenőnap! De mutatkozik erre igény? Igen is, meg nem is.

Van, akinek fontosabb a vasárnapi különpénz. S különben is, vasárnap szanaszét szalad a család. A szülőknek más az igényük, a fiataloknak más a vasárnapi programjuk.

Felejteni való

Még emlékszem, mennyire kerestük karácsonykor a pártállami sajtóban az ünnep táján időnként felbukkanó nemes – ha nem is vallásos – gondolatokat, képeket. Kevés volt belőlük, de örömmel számoltunk be róluk.

Mons és Plzeň Európában

Az Európai Unió évente egy nyugat- és egy kelet-európai városnak biztosít lehetőséget arra, hogy egy éven át Európa kulturális fővárosaként mutatkozhasson be. A kezdeményezést 1985-ben Melina Mercouri görög kulturális miniszter indította útjára. Akkor még nem is mertünk volna arra gondolni, hogy megérjük európai uniós tagságunkat, és 2010-ben Pécs lehet Európa egyik kulturális fővárosa.

A közös ima értéke

Ferenc pápa szentföldi zarándoklatáról

 

A májusi szentföldi látogatás három napjának gazdag programjából kiderült, hogy többféle szándék vezette a pápát, amikor Jézus szülőföldjére látogatott. Természetesen imádságos szándék vitte a szent helyekre, elsősorban az Újszövetségi Szentírásból ismert helyszínekre. Ennek mindenképpen gyümölcse volt a személyes életére, de helyzetéből adódóan az egész egyház életére is.