A hagyományos értékekért

Délkelet-európai főpásztorok Kisinyovban – Moldova fővárosa, Kisinyov (Chisinau) főpásztora, Kósa Antal (Anton Cosa) meghívására a délkelet-európai országok katolikus püspöki konferenciáinak elnökei február 25. és 28. között tartották tizedik találkozójukat.

Anselm Grün népszerűsége

A bencés lelkiségi író születésnapjára – A hatvanöt éves münsterschwarzachi bencés szerzetesnek 1976 óta kétszázötven lelkiségi könyve jelent meg, amelyeket összesen tizenhatmillió példányban, harminckét nyelven adtak ki, köztük többet magyarul is. Napjaink legolvasottabb spirituális szerzőjének nevezhetjük. Életpályájáról már két könyv is szól, márcsak azért is, mert meglepő módon vált „szerzetes lelkipásztorrá”, ahogy önmagát nevezi.

Világhírű misztériumjáték

Oberammergau – tízévenként tartják az előadásokat – Krisztus szenvedéstörténete az evangéliumok tolmácsolásában is drámai erejű. Nem csodálható, hogy a középkori misztériumjátékok között kitüntetett helye volt a passiójátékoknak.

„Szabaddá válni a jóra”

XVI. Benedek a nagyböjtről – A böjttel lemondást gyakorlunk, és szabaddá válunk a jóra – mondta a Szentatya február 21-én, a vasárnapi úrangyala imádság alkalmával a római Szent Péter téren. Fel kell ismernünk, mi az igazán lényeges az ember számára, és aszerint kell élnünk – hangsúlyozta a pápa.

A pápa a romániai főpásztorokhoz

A katolikus-ortodox párbeszédről – XVI. Benedek pápa február 12-én fogadta az ad limina látogatásukat befejező romániai főpásztorokat. Beszédében utalt rá, hogy az ország főpapjai különféle szertartású közösségek élén állnak, amelyeknek mély gyökerekkel rendelkező hagyományai a szeretetközösséget kell hogy szolgálják.Románia és a Moldovai Köztársaság keresztényeit komoly megpróbáltatások sújtották a korábbi évtizedekben. Tisztelettel adózott mindazoknak, akik az üldöztetés idején rendíthetetlenül ragaszkodtak Krisztushoz és egyházához.

Téli olimpia a Szentatya áldásával

A keresztények többet remélnek a téli olimpiától, mint csak aranyérmeket – hangsúlyozza állásfoglalásában a More than Gold (több, mint arany) kezdeményezés Vancouverben. Rímel ez a gondolat XVI. Benedek pápának a vancouveri érsekhez címzett levelére, amelyben a Szentatya megáldotta a téli olimpiát, és annak a reményének adott kifejezést, hogy a sport „becses építőköve lesz a népek és nemzetek közötti békének és barátságnak”.

Gáza évezredei

A Gázai övezet a Szentföldet Egyiptomtól elválasztó tengerparti földsáv, területe mintegy 360 négyzetkilométer. A közel-keleti konfliktus évtizedei óta szerepel időről időre a híradásokban. Jelenleg Izrael állam része, de a Palesztin Fennhatóság területe, ahol évek óta a Hamasz a kormányzó politikai erő.