XVI. Benedek pápa a római evangélikusoknál

A mintegy 350 fős római, illetve Lazio tartománybeli közösség ajándékként éli meg a látogatást, és lelkesen készült a Szentatya fogadására. Túlnyomórészt német származású hívekről van szó, akik már régóta Olaszországban élnek. Kruse tiszteletes szerint örvendetes egybeesés, hogy a pápa látogatására március 14-én, laetarevasárnapon, nagyböjt negyedik vasárnapján kerül sor, amikor a liturgia már a húsvét öröme felé mutat. „Szép jel ez a pápával közösen megtartott szertartáshoz is, hiszen felsejlik előttünk a feltámadás fénye. Ezt élik meg az egyházak is: nem vagyunk egységben, de együtt haladunk a szeretetközösség útján” – nyilatkozta az evangélikus lelkész. A közös szertartás és imádság után szűk körű találkozásra kerül sor a pápa és a lutheránus közösség mintegy tíz-tizenkét fős tanácsa között. II. János Pál 1983-ban, Luther születésének 500. évfordulóján kereste fel a római evangélikus közösséget. Ő volt az első pápa, aki evangélikus templomba lépett, és ott együtt imádkozott az evangélikus keresztényekkel.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .