India

Keresztény művészeti műhely Bombayben

A tizennégymilliós indiai világváros, Mumbai (1996-ig Bombay) lakosainak többsége hindu, kisebb része muzulmán, a katolikus érsekség félmilliós hívő közössége néhány városrészben él. A város a közelmúltban az indiai keresztény művészet múzeumával gazdagodott.

Az első értékelések

XVI. Benedek pápa látogatását szülőhazájában nagy érdeklődés, de bizonyos csoportok részéről ellenszenv előzte meg. A baloldali képviselők azt is ellenezték, hogy a pápa felszólaljon a Bundestagban, a szövetségi gyűlésnek nevezett parlamentben, mert felfogásuk szerint ez sérti az egyház és állam szétválasztásának elvét.

Népszámlálás – akkor és most

Világ-nézet katolikus szemmel

Jézus azért született Betlehemben – mint tudjuk –, mert császári rendelet írta elő, hogy a Római Birodalomban, az akkor ismert „egész földkerekségen”, mindenki a saját városában írassa össze magát. Mivel pedig József Dávid házából származott, jegyesével elment Dávid városába, a júdeai Betlehembe.

A szentimrevárosi kitelepítésről

Napjainkban napirendre került az 1951-es budapesti kitelepítés emlékezete. XX. századi történelmünk sajnos annyi terrorista erőszaktól terhes, hogy alig győzzük számba venni, történészi alapossággal feldolgozni a történteket.

Megbocsátás a betegágynál

Világ-nézet katolikus szemmel

Beteglátogatásról adott hírt az egyik hetilap. Már ennek is hírértéke van? – kérdezhetjük. Ám a hír meglepő találkozásról szól. Lech Wałęsa látogatta meg Wojciech Jaruzelskit a varsói katonai kórházban. Ifjabb olvasóinknak e nevek talán nem ismerősek, így nem érthetik az eset meglepő voltát.

Szomorú ébredés

Világ-nézet katolikus szemmel

Azt álmodtam, hogy levelek érkeztek – Brüsszelből és New Yorkból. Nem akármilyen levelek. Hazánk kormánya elismerésben részesült az Európai Uniótól, mert a 2010 közepén a szocialista–szabaddemokrata kormányoktól örökölt, közel 82 százalékos államadósságot 2011 végére sikerült 79,7 százalékra csökkenteni.

Válság és emberkép

XVI. Benedek gazdaság és erkölcs kapcsolatáról

XVI. Benedek pápa január 9-én a hagyományoknak megfelelően fogadta a szentszékkel diplomáciai kapcsolatokat fenntartó százhetvenkilenc ország nagykövetét. Beszédében természetesen nem csupán egy-egy világrész helyzetéhez szólt hozzá, hanem az egész földkerekséget érintő problémákkal foglalkozott.